A Pepsi kivonta a visszaváltható palackokat

A tárgyalás csúcspontja az volt, mikor a Pepsi képviselõje bizonyítási kísérletet jelentett be. Elõbb diadalittasan felmutatott egy ütött-kopott kólásflakont, majd egy olyan fényképet is legott, melyen egy TESCO feliratú épület oldalában emberek állnak egymás mögött. Tisztelt Versenytanács, a Pepsi reklámja igazat állított, íme a betétes kólásflakon valóban ütött-kopott, az emberek pedig sorban állnak! A versenybírák bólogattak - netán attól féltek, hogy most jön a kóstoló. Egyszer ugyanis egy tejipari cég miatt -- szintén bizonyítási kísérlet -- bele kellett nyalniuk az IQ nevû ûrgammaitalba. Szóval, a Versenytanács kellõ önuralommal megtekintette a flakont (lehet, hogy elõtte egész éjjel smirglizték) és a fényképet, majd meghozta fenti határozatát.

Az ügy tehát lezárult -- ne felejtsük el. Sok tanulsága van, én most csak rövid összefoglalóra kaptam megbízást. Eljárásainkat októberben indítottuk, négy (reklámetikai, fogyasztóvédelmi, környezetvédelmi és versenyjogi) vonalon. Egy eljárás ugyan hivatalosan még nem zárult le, de azt inkább felejtsük is el. Hadd ne minõsítsek egy olyan hatóságot, amelyik az októberi bejelentésünkre reagálva áprilisban kiküld egy érdeklõdõ levelet a Pepsinek, hogy akkor tulajdonképpen hány telephelyük van és mi lett a reklámkampány végkimenetele?

Az azért elgondolkodtató, hogy pont a környezet védelmére hivatott hatóság (Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelõség) ügyintéz ilyen lendülettel. Ne csodálkozzon, ha a Pepsi ezt a hozzáállást értékelve lépten-nyomon azt nyilatkozza, hogy ".a környezetvédelmi hatóság az egyutas PET-palackok gyártását, forgalmazását és használatát nem tartotta környezet- illetve természetkárosító megoldásnak, és nem indított eljárást a FÁÜ Rt ellen." A dolog egyébként azért is érdekes, mert a minisztériumi fõilletékes decemberi levele szerint "a reklám engem és munkatársaimat is mélyen megdöbbentett, mivel teljes mértékben ellentmond a tárca hulladékgazdálkodási elképzeléseinek".

Elsõként a Reklámetikai Bizottság marasztalta el a FÁÜ Rt-t. Bár ez a szerv értelemszerûen elsõsorban etikai alapokról ítél (a törvény megsértése is az), az ügyben hozott állásfoglalásában kiemelten hivatkozott arra, hogy reklámtörvényi szinten tiltott a környezet- vagy természet-károsító magatartásra történõ ösztönzés. A Reklámetikai Kódex szerint a "reklámot társadalmi felelõsségérzettel kell elkészíteni". Ezt továbbgondolva fogalmazta meg a Bizottság azon aggályát, hogy "az eldobható palackok népszerûsítése a gyermekek és fiatalkorúak számára rossz mintát mutat, nem követendõ magatartásra buzdít". Ezek után azt ajánlotta melegen a reklámozónak, hogy "hagyjon fel a reklám közzétételével".

Hasonló alapállással közelített az ügyhöz a Fogyasztóvédelmi Felügyelõség, aki -- hatósági eszközeivel élve - határozatilag tiltotta meg a további reklámozást és 250.000 Ft bírságot szabott ki. A határozat szerint ezt az összeget a hatóság hosszú és súlyos lelki terhet jelentõ mérlegelés után állapította meg. Ehhez képest -- gondolom én -- a reklámért felelõs menedzser mellényzsebbõl, röhögve perkálta ki (hacsak azóta nem menesztették).

A Versenyhivatal ezúttal is alapos munkát végzett. Az elõzetes vizsgálati eljárás, a reklámozó többszöri megnyilatkoztatása után végül az idézett tárgyalásán hozta meg marasztaló határozatát. A kilenc pontban indokolt szakmai véleménye sok, számunkra is új megállapítást tartalmaz. Alapállása szerint a fogyasztói döntések meghozatalánál kétségtelenül jelentõsége lehet a termék csomagolásának is - vagyis a csomagolási változatokkal a gyártók maguk tudják "generálni" a fogyasztói keresletet. Mivel a fogyasztók egy része ma már ökológiailag érzékenynek mondható, a reklámozóknak "figyelemmel kell lenniük a környezetterhelésre, mint a piaci verseny területére is átszüremlõ közérdek szempontjaira". A Pepsi-reklám éppen azért jogsértõ, mert a "fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásoló módon általánosította a visszaváltható és eldobható mûanyag palackok egyes tulajdonságait". A határozat végül társadalmi elvárásként fogalmazza meg, hogy ". a tömegfogyasztás elõnyeit már élvezõ magyar fogyasztók környezettudatossági szintje még nem kellõen fejlett, így annak emelése olyan közügy, melyre a fogyasztói kereslet alakulását irányító vállalkozásoknak reklámtevékenységük során tekintettel kell lenniük".

Vagyis hiába sértõdött meg ránk a FÁÜ Rt., hiába fenyegetõzött, mi megalapozott eljárásokat indítottunk. Fellépésünk jogos volt, kár, hogy közben a FÁÜ Rt. is elérte a célját. Bár októberben ezt még tagadta, vitatott reklámkampánya nyilvánvalóan a betétes csomagolás (májusban bejelentett) teljes visszavonását készítette elõ. Miként írva vagyon "a mûanyagból készült és visszaváltható palackok rövid idejû (6-8 éves) piaci pályafutása Magyarországon is a végéhez közeledik". Vagyis a reklámozó nem tett mást, csupán "célszerûnek látta ennek a nem kétséges kimenetelû folyamatnak a gyorsítását". (Én speciel egy más útirányt ajánlanék neki a gyorsuláshoz - a szerzõ).

A kólamulti egyébként ebben az eljárásban is elõadta a környezetvédelem bajnokát, hiszen -- hivatkozása szerint -- 1993-ban elsõként õ vezette be nálunk a kétliteres visszaváltható mûanyagflakont (amit most kirúgdalt). Ez igaz, de ne felejtsük el, hogy a flakonnal az egyliteres betétes üvegeket váltotta le, aminek oka feltehetõen az a tapasztalat, hogy az ember annyi lónyálat iszik, amennyi van (ha megmarad, bepállik). Tehát a kétliteres kiszerelés (ami csak mûanyagban lehetséges) bevezetésének valószínûleg nem ökológiai, hanem forgalomnövelési indoka volt. Egy betétes üveg egyébként 40-60 újratöltést bírt ki, nem pedig tizenkettõt (a környezetnek nem mindegy). Ezt a 10-12 fordulót egyébként a cég adta meg, ami azért érdekes, mert jelezheti, hogy miért lehet ütött-kopott a Pepsi mûanyagflakonja. Ha más töltõüzemek adatai szerint ezek a PRB palackok 8 újratöltésre vannak hitelesítve, akkor a Pepsi-palack nyilván azért randa, mert négy fordulóval tovább tartják forgalomban.

A FÁÜ Rt. egyébként egészen sajátosan értelmezi a hulladékproblémát. Kezdi ott, hogy szerinte "a palack kidobva nem terheli a környezetet, sõt akár környezetbarátnak is minõsíthetõ".

Sõt akár örüljünk, hogy a szénsavas üdítõk piacán a visszaválható csomagolás aránya 87%-ról mára 25% alá csökkent. A kidobált (sõt-akár-környezetbarát) csomagolási hulladékok problémáját pedig majd a szelektív gyûjtés (konkrétan az ÖKOPANNON Kht.) nyilvánvalóan megoldja. Szerinte. Ezt a blöfföt aztán lépten-nyomon elõadják, nekik nem számít, hogy itt két dologról van ugyanis szó. A többutas csomagolási rendszerek megmentése, mûködtetése a hulladék keletkezésének megakadályozásáról (a megelõzésrõl) szól, az eldobó csomagolások elterjesztése pedig a hulladékhegyekrõl. Az üres csomagolóanyagok lakossággal való visszagyûjtetése, majd az azzal való vacakolás (szállítgatás, darálás, újrafeldolgozás) -- legalábbis a magyar felállásban -- pedig arról, hogy hogyan tud hasznot csinálni a hulladékból az, aki felelõs érte. Vagyis a kecskére káposztát szindróma.

A FÁÜ Rt-re is érvényes tehát a Nagy Tejtestvér (Tetra Pak) legendás környezeti hitvallása: "A mi környezetvédelmi tudatosságunk -- a tejüzemek és a felhasználók tudatosságához hasonlóan annyira nyilvánvaló, mint amennyire szükséges".

Számunkra az "nyilvánvaló", hogy a "szükséges" mértéket a jognak kell kijelölnie. Ahol ennyi haszon kecseg, ahol ilyenek az erõviszonyok, ahol a környezet és a fogyasztó ennyire kiszolgáltatott, ott botorság az ipar és a kereskedelem önmérsékletére meg ökológiai érzékenységére spekulálni. Itt csak a szigorú környezet- és fogyasztóvédelem alapelveket érvényesítõ jogi szabályozása lehet az eszköz.