M. B.: Ha az ember tanár, és ökológiával, hulladékgazdálkodással és megújuló energiaforrásokkal foglalkozik, akkor példát kell mutatnia, különben könnyen hiteltelenné válhat. Lakótelepen kezdtük, de ott az ember nehezebben tud kísérletezni, több a korlát, ezért kénytelen leköltözni vidékre. Most a beutazás okoz gondot, de itt lehetett még viszonylag olcsón telket venni. Jelenleg a ház energiaellátását mintegy 85-90%-ban megújulók adják.

Milyen szempontokat vettetek figyelembe az építkezéskor?
M. B.: Nagyon lényeges volt a hagyományos és a modern ötvözése. Igyekeztünk a tradicionális építészet néhány bevált elemét − mint a vályog falazatot − ötvözni a legmodernebb megoldásokkal, például a napenergia-hasznosítással. Ennek köszönhetõen ma délután 5-ig nem fogok begyújtani, mert amíg le nem megy a Nap, addig elegendõ meleg érkezik a nagy, déli tájolású ablakokon keresztül. Ez 100 éve elképzelhetetlen lett volna, hiszen a nyílászárók erre nem voltak alkalmasak. A fatüzelés a mai életkörülmények között is megállja a helyét, csak ismerni kell az alapfogásokat. Nem érdemes hõszivattyúval, vagy más, hihetetlen bonyolult technológiákkal szórakozni, amelyek amellett, hogy zabálják a villamos áramot, rendkívül bonyolult rendszerek − ebben rejlik sebezhetõségük.

Mi az, ami modern, és mi az, ami hagyományos a házban?
M. B.: Modern a szerkezete, mert a passzív napenergia-hasznosítás elvei szerint épült. A hõszigetelés hagyományos nádpadló. Az ablakokat kívülrõl hõszigetelt zsalugáterrel szereltük fel, ezeket nappal kinyitjuk, éjjel behajtjuk Az egyik üvegezett, így ezen ki tudunk kukucskálni. A ház döntõen vályogból van és fatüzelésû kályha fûti. Ez utóbbi észak-európai technológia alapján, javarészben bontott téglából épült, a dán és finn dizájnt követi. A nagy tömege folytán rendkívül jó a hõtároló képessége − innen kapta a tömegkályha nevet is.
A többi helyiségben nincs fûtõtest, az egész házat − mintegy 80 m2-t − ez a kályha fûti be , ráadásul meleg vizet készít és sütõként is funkcionál. Átlagosan 19-20 °C-ot tudunk tartani, akár a legzordabb kinti hidegben is. Igen lényeges, hogy az igényeinket a realitásokhoz igazítsuk - ha hûvösebb van, inkább felöltözünk. De a hálószobában például nem is kell, hogy meleg legyen, mert az ember úgyis betakarózik, ott 18 fok szokott lenni.

Lakásfelújítással kapcsolatban van-e olyan dolog, ami most jár a fejedben?
M. B.: A fogyasztásunk 10%-át adó villamosenergiát szeretném megújulóval kiváltani.  Lehetne szél, de nálunk a völgy aljában ez nincs, így a marad a napelem. Már ki is számoltam nagyjából mindent. Még a közlekedésen gondolkodom. Sajnos a buszközlekedés annyira rossz, hogy kénytelenek vagyunk autóval járni Budapestre. Bár gázüzemû autóink vannak, de ez nem elég, ezért az elkövetkezendõ években mindenképpen szeretnék továbblépni. Most kombináltan közlekedem, kerékpárral és autóval. Amikor lehet, viszem a bringát magammal: Pest szélén lerakom a kocsit, majd biciklire szállok. Jelenleg 20%-ot spórolok azzal, hogy nem 100 km-t autózom naponta, csak 80-at. Sokan idiótának néznek emiatt, még itt, a faluban is, ahol a kerékpározás valamiért ciki. A lakosság 80%-a autótulajdonos, és a többség sajnos a faluban is autóval közlekedik. Tavasszal Dániában töltöttem 2 hónapot. Szinte mindenki kerékpárral járt, akár 25-30 km-rõl is betekertek az egyetemre, ott ez nem volt fura. Elektromos kerékpárral akár duplájára lehetne növelni a kerékpárral megtett távolságot − de akkor lenne igazán izgalmas, ha megújuló energiával tudnám feltölteni, például napelemek segítségével.

Van-e olyan zöldség, gyümölcs, amit itthon termeltek, tartotok-e állatokat?
M. B.: A feleségemmel mindketten  városi emberek vagyunk. Leköltöztünk falura, ahol sajnálatos módon sok tekintetben még mindig városi életformát élünk. Ezen persze próbálunk változtatni, például a kertünkben lévõ konyhakerttel. Érdekes, hogy mifelénk ez  is visszaszorulóban van.  A helybeliek fõleg a nagy bevásárlóközpontokban vásárolnak, azt mondják, ott sokkal olcsóbb. Mi meg próbálkozunk. Próbálkoznánk még többet is, de hiányzik a tudás, mert mi is csak városi népek vagyunk, akik idejönnek a falura, és egy tyúkot sem bírnak levágni. Na jó, azt még csak-csak, de feldolgozni... Kísérletezünk itthon, van ami bejön, van ami nem. Például tyúkot ötöt, hatot szoktunk tartani, és növénytermesztéssel is próbálkozunk. De nagy probléma az idõ. A környezetkímélõ életmód idõigényes - aki eljár dolgozni, annak nincs napi 2 órája a kis gazdaságra.

Mindennapi élelmiszerek közül mit vásároltok­?
M. B.: Bajnából, a szomszéd faluból való saját termelésû tejet, túrót, tejfölt veszünk (a termékek a saját termelésû címkét viselik – a szerk.). A húst igyekszünk a szomszédoktól beszerezni. De ha vendégség jön, sajnos az ember kénytelen megvenni ezeket a gyári csirkéket, mert már nincs a faluban akkora állatállomány. Hús ügyben a legutóbb akkor bosszantottak fel, amikor a hentesnél rám sóztak brazil vagy argentin csirkemájat − amit sajnos már késõn vettem észre... Ehhez kapcsolódóan merül fel a tárolás kérdése. Úgy másfél éve vettünk egy fagyasztó szekrényt, kíváncsi vagyok, hogy milyen mértékben fogja az áramfogyasztásunkat érinteni. Ezt különben minden évben követjük, figyeljük, én rendszeres feljegyzést vezetek róla. Egy kis verseny ez saját magammal: hogyan lehet a fogyasztásunkat évrõl évre egy kicsit lejjebb szorítani. Kijelenthetem, hogy ez idáig sikeresek vagyunk. Ezzel az új tömegkályhával például radikálisan csökkent a villamosenergia-fogyasztásunk, mert a mûködéséhez, a víz keringetéséhez nem használ áramot. A mosáshoz is a kályha által felmelegített vizet használjuk, ezzel a mosógép energiafelhasználása kb. negyedére csökkent. A kályha sütõjével is villamos áramot váltunk ki. Ennek ellenére félõ, hogy a fagyasztó átrajzolja a képet, de mit tudunk tenni? Sózni, vagy nyereg alatt puhítani már nem tudunk. Ami még az élelmiszereket érinti, kenyeret néha sütünk itthon. Még keressük a kályhához a megfelelõ receptet...  Viszont pizzában és húsételekben már profik vagyunk. Tengerentúlról származó gyümölcsöt - pl. banánt - nem veszünk, palackozott vizet, alumínium dobozos termékeket egyáltalán nem fogyasztunk.  A konzervekbõl is csak akkor vásárolunk, ha muszáj.

A vízfogyasztásokat hogyan tudjátok csökkenteni?
M. B.: Olyan alacsony a vízfogyasztásunk, hogy a költözés utáni elsõ években rendszeresen jöttek vízórát cserélni, mert nem bírták elképzelni, hogy mit csinálunk. Ez fõként a komposzt toalettünknek köszönhetõ. Meg nem is fürdünk kádnyi vízben naponta. A vízfogyasztáshoz kapcsolódik  a takarítás, mosás. Ezekhez nem használunk hipót, vegyszereket; mosogatáshoz, tisztálkodáshoz minõsített környezetkímélõ szereket vásárolunk. Mosáshoz még alapvetõen a hagyományos mosószert használjuk, de mosókrémmel és mosódióval is próbálkozunk. Viszont az öblítõt teljesen kihagyjuk az életünkbõl.

Van-e olyan elektromos tárgyad, amit szeretnél nélkülözni?
M. B.: Én sok mindent szeretnék nélkülözni, de sajnos nem lehet, így pl. a számítógépet sem, amely a munkámhoz elengedhetetlen. Viszont elõnyben részesítem a kicsi, korszerû berendezéseket, mert ezeknek az energiafogyasztása az asztali gépek harmada vagy negyede. Tévénk nincs, de van egy nagy vetítõvásznunk, amit hetente egyszer-kétszer használunk. És két nagy hangfalunk, mert amatõr zenészként fontos számomra, hogy jó minõségben szóljon a zene. Nyilván ezek is fogyasztják az áramot, de természetesen csak akkor vannak bekapcsolva, ha használatban vannak − különben a rendszer áramtalanítva van. A normális kereteken belül igyekszünk magunkat minõségi dolgokkal körülvenni, így az általunk használt eszközök élettartama az átlagosnál akár 3-4-szer hosszabb – így kevesebb alapanyagot használ az ipar és a hulladékká válás is jócskán kitolódik.  
Ha már a vásárlásnál tartunk, van-e olyan tárgyad, amire büszke vagy? Milyen szempontok szerint választasz?
M. B.: Nem feltétlenül a legmárkásabb, legdrágább, legtöbbet reklámozott terméket kell megvásárolni, mert korántsem biztos, hogy az a legjobb. A focicipõm jó példa erre. Hat éve nyúzom, de ezalatt csak egyszer kellett elvinnem cipészhez. Tehát fontos szempont a minõségi termékek választása és a tartósság, ráadásul egy barátom tervezi itt Magyarországon.

 A tanár úr a beszélgetés során egy közkeletû mondást is idézett „az elsõ házat az ember az ellenségének építse, a másodikat a barátjának, a harmadikat saját magának”. Én biztos vagyok abban, hogy sokan megelégednénk már ezzel az elsõ házzal is... Az alkotók optimizmusát, tenni akarását, kreativitását és igényességét az épület minden szeglete sugallja. Kitaposatlan utakon jár a család, és mindig próbálnak továbblépni, fejlõdni. Ehhez kívánok további sok sikert!