Mindenkinek van otthon kedvenc ruhadarabja, amit már kinőtt, foltos, már-már javíthatatlan, de rakosgatjuk egyik helyről a másikra, mert úgy a szívünkhöz nőtt. No, ebből a kedvenc anyagból nagy élvezet valami másik kedvencet készíteni. Már a munka során szívünkhöz nő az új tárgy.
A KukaBúvár hasábjain volt már szó a Techcon Kft. gumihulladék-hasznosítási terveiről. Eleinte Tiszavasváriba tervezték a beruházást, akkor még nem energetikai célú hasznosítással, hanem kriogén technológiával, mely a gumit és a fémet adta volna vissza a körforgásba. Ez drágának bizonyult! Utána jött az égetés, mint megoldás. Az égetőmű alapköveit letették, a beruházás révbe ért.
A városi embereknek mamár talán el kell mondani, hogy a szalma a gabona szára, amely a learatott gabona cséplése után keletkezik. Soha nem tekintették hulladéknak, mindíg jó hasznát vették. Szalmakötéllel szorították le a tető zsúpjait, a nádkunyhókat ezzel erősítették meg a szél ellen, s az istállóban a lovakat elválasztó strajfokat is szalmából csavarták. Erdélyben sok helyütt az út menti kereszteket is ilyen szalmakötéllel díszítették. A szálas rozs területén a házakat zsúppal fedték, míg a fátlan Alföldön búzaszalmával fűtöttek. A szalmakötésnek, -fonásnak népünk két technikáját alkalmazta és űzi napjainkig: a szálakból történő fonást, és az ujjnyi vastag kötegbe, hurkába fogott szalma spirális technikájú fonását.
Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyeztetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.
Üdvözlök mindenkit, aki ijedtében nem lapozott gyorsan tovább, és túljutott a címen. Nem könnyű cikket írni a KukaBúvárba a hulladékokról szóló keretirányelvről. Ez a szókapcsolat ugyanis elsőre rettentő rémisztően hat, de ami még ennél is rosszabb, kifejezetten unalmasan hangzik. Sőt, nem csak elsőre. Mi sem foglalkoznánk vele, ha nem lenne muszáj. De hát mit tegyünk, ha valóban sok múlik azon, hogy ebben a demokratikusnak nevezett, ám igen bonyolult felülvizsgálati folyamatban, milyen irányba terelik az elkövetkező évek hulladékgazdálkodását.
Kamikacu városka öt év alatt közel 80 (!) százalékos hulladék-újrafeldolgozási arányt ért el, és még nincs vége: 2020-ra nem lesz szemét, csak másodnyersanyag!
Az ősz folyamán egy igencsak fogós kérdés mozgatta meg a KukaBúvár Egyesület levelezőlistájának tagjait. Réka próbált választ adni kisvállalkozó ismerősének arra a kérdésre, hogy – a környezeti szempontokat szem előtt tartva – milyen csomagolásban forgalmazza gyümölcslevét. Hol itt a kérdés? – értetlenkedhetnek sokan – egy KukaBúvár olvasónak a válasz egyértelmű: visszaváltható üvegbe. Ám kiderült, hogy ha beleéljük magunkat a vállalkozó helyzetébe és a mai magyar valóságba, akkor a válasz nem is olyan egyszerű.
A Hulladék Munkaszövetség rajzpályázatot hirdet általános (3.-8. osztály) és középiskolás tanulók számára. A pályázat a házi komposztálás népszerűsítését célozza meg. A diákok pályamunkáit 2007. január 31-ig várjuk.
Ne beszéljünk most a kóláról! Beszéljünk a kólagyártásról és a dunaharaszti telephelyről! A CC meghívására ott jártunk a napokban, megnéztük a palackfújást, a töltést, a telepi hulladékkezelést. Sok kérdésünkre választ kaptunk, csak a legalapvetőbbekre nem: Mi szükség erre a lére? Jobb lett a világ, mióta kólát gyártanak?