Fogyasztóvédelem
HULLADÉK
ÚJRATÁSKA-PROGRAM ISKOLÁKNAK
BEZÚZZÁK A SELEJTES ÁRUT?
Lomtalanítás másképp
Utcákat borító szemét, guberálás, lomturizmus, akár vérre menő küzdelem egy tv-képcsőért... tavaszi csendéletnek nem nevezhető képek a lomtalanításról kis hazánkban. Vajon így kell ennek lennie? Esztergomban 2009 áprilisa óta rendhagyó és példa értékű módon szállítják el a lomot a háztartásoktól. Nagy Attilával, az Esztergomi Köztisztasági Kft. ügyvezetőjével Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa beszélgetett.
Tervezésből elégtelen
Ez nem is az én esetem, hanem a jog esete a szervekkel. Feltehetően a hulladékos törvény (Hgt.) tehet mindenről, mert előírta, hogy a hat évre készülő Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) „lebontásához” előbb területi, majd települési terveket kell készíteni. Sőt, még azt is, hogy a mindenféle terveket kétévente felül kell vizsgálni. Ráadásul akként rendelkezett, hogy a tervkészítési eljárásokba a társadalmi szervezeteket is kötelező bevonni. Jogsegélyszolgálatunk nemrég az első, 2003-2008 közötti időszakra vonatkozó területi hulladékgazdálkodási tervek felülvizsgálataival kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálta. Volna…
Nulla Hulladék Hálózat – civil képzés
A HuMuSz Nulla Hulladék Programjának része, hogy ernyőszervezetként magunk köré gyűjtsük azokat a civil szervezeteket, akik valamilyen szinten foglalkoznak környezetvédelemmel, azon belül is a hulladékcsökkentéssel, hulladékmegelőzéssel. Hálózati együttműködés formájában valósítsunk meg közös programokat, képviseljük közösen a környezeti érdekeket.
Ki mit tud?
A HuMuSz a 2009-ben indított Nulla Hulladék Programjának keretében eddig négy mintatelepülésen koordinálta kérdőíves felmérés elvégzését arról, hogy a helyi lakosság mennyire tájékozott a hulladék-témakört illetően. A kérdőívet a Green Dependent egyesület készítette, a felmérést helyi civil szervezetek végezték, a HuMuSz a kiértékelésben tudott segítséget nyújtani. A négy érintett település: Csór, Hajdúböszörmény, Szigetmonostor, Várpalota.
Kuka blues
Nem illene itt egyéni problémával előállni, de naponta kapunk leveleket hasonló esetekről. Július 22-e óta az utcán álldogál a 60 literes kukánk, 6(!) heti hulladék várakozik benne. A szolgáltató azóta nem üríti ki, mert nincs rajta matrica. Azért nincs rajta matrica, mert nem írtuk alá a kiküldött szerződést. Nagy fennakadást eddig nem okozott a dolog, mert mindössze 130 liter hulladékot termeltünk azóta, amit zsákba tettünk. A zsákot a szolgáltató elvitte, a kukát otthagyta. Kikötöttem a villanyoszlophoz, hogy a kutyák ne borítsák fel, közben meg szépen komposztálunk és szelektálunk.
Tippek kukadiétázóknak
Augusztus 31-én lezárult a HuMuSz KukaDiéta versenye, amelyre 101 érvényes kérdőív érkezett. Célunk az volt, hogy a meglevő készletünkhöz (ld. www.nullahulladek.hu) további otthoni praktikákat, ötleteket gyűjtsünk, illetve hogy kapcsolatba kerüljünk olyan emberekkel, akik ezeket a mindennapjaik során alkalmazzák is. A pályázat sikerrel zárult, számos ötlet, fotó és egy rövid videófilm is érkezett. Köszönjük mindenkinek, aki beküldte saját kukadiéta programját! Ez az a fogyasztás, amire igazán szükségünk van! :)