Hogyan lett zöld jeles nappá a Komposztálás Ünnepnapja?

Október 10-én immár második alkalommal szervezte meg a Nulla Hulladék Hálózat a Komposztálás Ünnepnapját. Ennek az új zöld jeles napnak a köztudatba emelése kapcsán sok tapasztalatot gyűjtöttünk, melyeket szeretnénk az érdeklődőkkel megosztani az alábbi módszertani útmutató segítségével.

Székelydálya egy olyan falu, ahol még sok tekintetben működik az
„ösztönös hulladékmegelőzés”. A dinnyehéjért sorban áll a disznó
és a csirke, fel sem merül, hogy szemétlerakóban, vagy ne adj’ isten
égetőben végezze. Hasonlóképpen van ez sok más anyagárammal
is, megtalálják a helyüket a gazdaságban vagy a háztartásban.
Felszabadító érzés így élni a mindennapjaimat a budapesti lét után,
azzal együtt, hogy az ösztönösen takarékos életvitelhez sokszor nem
társul tudatosság.
Október 10-e immár második éve a komposztálás ünnepnapja. Idén mintegy negyven intézmény, elsősorban óvodák, iskolák regisztráltak a Nulla Hulladék Hálózat felhívására. Összefoglalónkban a jeles nap eseményeiből közlünk ízelítőt.
Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza
téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint
rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó
Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít
szebbnél szebb táskákat.
Az Európai Unió hulladékpolitikájának és klímapolitikájának ellentmondásairól
szoló tanulmányt a GAIA (Global Alliance for Incinerator Alternatives, Globális
Szövetség a Hulladékégetők Alternatíváiért) nevű nemzetközi szervezet
készítette, amelynek hazai tagja a Humusz.
Egy hulladékégető tervével indultak, mára a
hulladékcsökkentésben a legjobban teljesítő települések között szerepel Usurbil
és Hernani. Baszkföldi beszámolónkból kiderül, hogyan lehet a települési
szilárd hulladék 80-90 százalékát visszanyerni. Nem, nem az energetikai célú égetéssel!
Pécs Ökováros programjában aktív civilek foglalkoznak a
környezeti neveléssel. A Pécsi Zöld Kör beszámolója szerint külön ügyelnek
arra, hogy a jól ismert témákat a helyi viszonyokra adaptálják.
A BME Egyetemi Zöld Kör a fenntartható felsőoktatásért dolgozik 2005 óta.
Programjaikon egyre több leendő diplomást szólítanak meg, jó pár
kezdeményezésük pedig napi gyakorlattá vált az egyetem életében.