Bő két hónapja költöztem ebbe a 280 lelkes falucskába, ami Hargita megye déli részén, Székelyudvarhelytől 22 km-re található. Ide a tömegközlekedés nem ér el (talán majd ha elkészül az aszfaltút), az utakon leginkább traktorok és lovasszekerek alkotják a forgalmat. Előtte évekig éltem Budapesten, de a jót könnyen megszokja az ember leánya, nem hiányzik a városi forgatag. Régóta kacérkodtam egy „keményvonalas” nulla hulladékos hivatással, többek között ezért kerültem ide, s most egy családi biogazdaság önkénteseként adatott meg, amire vágytam.

Például, ha belegondolok, számtalan „ne vásárolj semmit hét” eltelt már. Élelmiszert a legritkább esetben veszünk a boltban, ami az asztalra kerül, az többnyire vagy a mi gazdaságunkból származik, vagy valamelyik ismerőséből. A tejtermékek, amiket készítünk jó cserealapként szolgálnak, ha épp mézre vagy padlizsánra van szükség. Olyan még nem fordult elő, hogy banánt vagy sonkás csipszet kaptunk volna bivalysajtért cserébe… A család, ahol dolgozom, igen józanul és tudatosan választja meg, hogy mi az, ami fontos a jól-léthez. Az önellátásra törekvés az élelem területén egészen jól megvalósul, más területeken nagyobb a kihívás. A faluban többeket ismerek, aki hasonlóképpen „nem szívesen eszik bótit”, de a gazdálkodó lét már cseppet sem olyan természetes, mint egy-két generációval korábban.

A szűken vett hulladékos témákat most nem szándékom körüljárni, annyi mégis említésre méltó, hogy szervezett szemétszállítás csupán kéthetente van. A megadott napokon tetszőleges mennyiségű zsákot lehet kitenni a kapuba, a szemétdíj 230 Ft/ hónap/fő(!). Ilyenkor természetesen felmerülnek a kétségek, hogy egy tíz fős nélkülöző családot vagy egy nagygazdát vajon mennyire igazságosan terhel a fejenként kifizetendő tétel, de térjünk inkább vissza a nulla hulladékos vetületekre.

Dályában már nincsen lüktető közösségi élet, a kiöregedő falvak útjára lépett, mégis kitapinthatóan szoros a kapcsolat a lakosok között. Nagyobb munkákra (amilyen többek között a széna betakarítása vagy egy házfelújítás) összegyűlnek kalákázni, sőt nálunk – több okból is kifolyólag – szinte minden nap akad segítség, legyen szó akár patkolásról vagy a bivalyok behajtásáról.

Ide nem nagyon érnek el a szemléletformáló kampányok, de hulladék kevés keletkezik, a székely falvak hagyományos életmódjának köszönhetően. Ezt az értéket igyekszünk megtartani, és ahol lehet tudatosítani. Homlokegyenest más feladat, mint egy nagyvárosban, de úgy érzem, közelebb vagyunk az Élethez és a Megoldáshoz.