Ökolábnyom-számolás Szentmiklóson

2013-ban a Humusz Szövetség egyik kiemelt programja a „Teljes élet - Nulla hulladék” nevet viseli. A projektben számos civil szervezettel együtt idén a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is partner.
2013-ban a Humusz Szövetség egyik kiemelt programja a „Teljes élet - Nulla hulladék” nevet viseli. A projektben számos civil szervezettel együtt idén a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is partner.
2013-ban a Humusz Szövetség egyik kiemelt programja a „Teljes élet - Nulla hulladék” nevet viseli. A projektben számos civil szervezettel együtt idén a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is partner. Az idei második fesztivál megjelenésünk 2013. július 21-én, a Nagykörűi Búcsú rendezvényén történt.
Hagyományőrző hangulat közepette, rendhagyó megjelenéssel robbantunk be a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a Körös-Völgyi Sokadalom kellős közepébe Nulla Hulladék sátrunkkal. A középkori téglavár tövében 2 napig vártuk a látogatókat a hulladékmegelőzést és csökkentést ösztönző programokkal, sok-sok játékkal és környezettudatos ajándékokkal.
Az országban egyedülálló fesztiválélményre várta Nyírbátorba a Szárnyas Sárkány fesztiválra az E-Misszió Egyesület a látogatókat, ahol a Humusz Szövetség Nulla Hulladék Turnéja is helyet kapott.
Évről-évre megjelenik az E-misszió
Egyesület a Hegyalja Fesztiválokon, komoly szervezői munkát ellátva a környezet
és természetvédelem területén. Az idei év különlegességeként
a Humusz Szövetséggel kézen fogva valósítottuk meg programunkat.
Egy napsütéses áprilisi vasárnap délután az edinburghi Morningside-on járunk Skóciában. Az Edinburgh egyik egyeteméhez vezető főút két oldalán adományboltok sorakoznak, kirakataik változatos használtcikkekkel csalogatják a járókelőket. Az adományboltok, kifőzdék és családi kisvállalkozások elegye barátságos hangulatot kölcsönöz a barna kőépületek sorának. Titokzatos, különleges élményt jelent már az itt tett séta is, de a legjobb mégis betérni egy-egy üzletbe és a felfedezés izgalmával kutatni a számtalan portéka között, melyek mindegyikének megvan a maga története.
Az egyetemi évek alatt rengeteg tankönyv és jegyzet
fordul meg a hallgatók kezei között, melyeket csak nagyon költségesen, illetve
ismerősök közvetítésével lehet beszerezni kedvezőbb áron, s a tanulmányaik
folyamán részben feleslegessé válnak. A Szent István Egyetem zöld civil
szervezete, a GATE Zöld Klub már lassan egy évtizede szervezi meg a
Tankönybörzét mely összehozza az eladni vágyó, illetve a jegyzeteket kereső
hallgatókat. Idén a Humusszal karöltve és a Green Grants Found által támogatott „Charitable
Activities of Humusz” pályázatnak köszönhetően más egyetemeket is próbáltak beszervezni a programba.
Hogyan járulnak hozzá a helyi pénzek és a szívességkörök a fenntarthatóbb életmódhoz? Pirolízis, elgázosítás, plazma technológia - mit is jelentenek pontosan ezek a fogalmak és miben különböznek a hulladékégetéstől? Mit tehet egy civil szervezet a hulladékmegelőzésért? Hogyan épül be a hulladékmegelőzés alapelve a termelést és fogyasztást meghatározó jogszabályokba? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. évi Zöld Forrás pályázatának keretében végzett kutatásainkban.
Te is nehezményezed az egyre növekvő hulladék mennyiségét? Szeretnél a piacon újrahasznosítható termékeket látni? Itt az idő, hogy tegyünk valamit! Írd alá a CERREC közép-európai kezdeményezését, hogy nyomatékosítani tudjuk a projekt fontosságát a politikusok és a hatóságok irányában a jövőbeni hulladékgazdálkodás terén.
A Humusz Szövetség 10 pontja egyszerű, bárki számára megvalósítható javaslatokat foglamaz meg a környezettudatos, hulladékszegény életmódhoz. Azt, hogy ezek megvalósítása valóban nem ördöngősség, jól bizonyítják az alábbi, már a gyakorlatban is kipróbált és bevált kezdeményezések. Ha többet is szeretnél megtudni a témáról, látogasd meg Nulla Hulladék standunkat - 2013-ban mintegy 30 fesztiválon találkozhatsz velünk!