Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

MÜSZI!

Csomagolásból táska
Év: 
2012
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Rátz Judit

Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.

 

Milyen anyagokat használsz? Honnan szerzed be őket?
A legelején főleg dohányos és kávés zacsikból dolgoztam, aztán jöttek fokozatosan a különböző élelmiszer- és mosópor csomagolások. Ezek mind olyan dolgok, amiket ipari szállításra terveztek és sokkal hosszabb ideig megmaradnak mint grafikai vagy materiális történetek, mint amennyi a funkciójukból következik. Van bennük egy lendület, amit én kihasználok. Ezt a szakmában upcycling-nak hívják, amikor az eredeti értékéhez képest egy magasabb pozícióba kerül a matéria.

Egy cég sem emelt még kifogást az ellen, hogy te miért használod fel az ő csomagolásukat?
Inkább olyan fordult elő, hogy megkeresett egy adott cég, hogy az ő csomagolásukból gyártsak soksok táskát. A legtöbbször ezekből a megkeresésekből aztán nem lett semmi, mert nem tudták megérteni, hogy ezeknek a tárgyaknak az értéke a befektetett munkaerőben van, amit én elvégzek, idő, amíg begyűjtöm, megtisztítom, megtervezem, kivágom, összevarrom. Nagyon sokan azt gondolják, hogy ja, ez szemétből van, akkor ingyen kellene, hogy adjam, vagy iszonyú olcsón, mint amennyire mondjuk a kínai munkaerő iszonyú olcsó. De ez nem kínai munkaerő. Nem óriási kamionokon szállítom innen oda az anyagot, mert még ezzel együtt is megéri nekem 6000 darabot legyártatni Kínában, vagy Mexikóban.

Tehát a lényeg az egyediség? 
Nem, az egyediség nem kifejezetten volt szempont. Nekem inkább az a fontos, hogy mi az a folyamat, ami létrehozta azt a tárgyat. Amikor te hazaviszel innen egy táskát, akkor nem azt viszed vele haza, hogy valahol valaki 1 eurós órabérért dolgozott napi 16 órát egy varrodában a táskák tépőzárjainak felvarrásával, és azt sem tudja, hogy a végtermék hogy néz ki, és valahol valaki meg leadminisztrálta mindezt, és valahol valaki meg vezetett egy kamiont. Én ahányszor megérintem munka közben a táskát, úgy érintem meg, hogy ezt valaki használni fogja, és én ezzel a valakivel ezáltal találkozom. Számomra ez nagyon fontos.

Lehet azt mondani, hogy ez egyfajta újraértelmezése a hagyományos kézművesiparnak, ami egyébként most reneszánszát éli?
Abszolút. Pont most láttam egy nagyon megrázó filmet az ipari állattartásról, ami ugyanerről szól. Persze annyiban más, hogy ott hozzánk hasonló, érző lényekről van szó, de a filozófia hasonló: a mi döntésünk, hogy részt veszünk- e ebben az elipariasodott folyamatban.