MÜSZI!
Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.
Milyen anyagokat használsz?
Honnan szerzed be őket?
A legelején főleg dohányos
és kávés zacsikból dolgoztam,
aztán jöttek fokozatosan a különböző
élelmiszer- és mosópor
csomagolások. Ezek mind olyan
dolgok, amiket ipari szállításra
terveztek és sokkal hosszabb
ideig megmaradnak mint grafikai
vagy materiális történetek,
mint amennyi a funkciójukból
következik. Van bennük egy lendület,
amit én kihasználok. Ezt
a szakmában upcycling-nak hívják,
amikor az eredeti értékéhez
képest egy magasabb pozícióba
kerül a matéria.
Egy cég sem emelt még kifogást az
ellen, hogy te miért használod fel az
ő csomagolásukat?
Inkább olyan fordult elő, hogy
megkeresett egy adott cég, hogy az
ő csomagolásukból gyártsak soksok
táskát. A legtöbbször ezekből
a megkeresésekből aztán nem lett
semmi, mert nem tudták megérteni,
hogy ezeknek a tárgyaknak az
értéke a befektetett munkaerőben
van, amit én elvégzek, idő, amíg
begyűjtöm, megtisztítom, megtervezem,
kivágom, összevarrom.
Nagyon sokan azt gondolják, hogy
ja, ez szemétből van, akkor ingyen
kellene, hogy adjam, vagy iszonyú
olcsón, mint amennyire mondjuk
a kínai munkaerő iszonyú olcsó.
De ez nem kínai munkaerő. Nem
óriási kamionokon szállítom innen
oda az anyagot, mert még ezzel
együtt is megéri nekem 6000
darabot legyártatni Kínában, vagy
Mexikóban.
Tehát a lényeg az egyediség?
Nem, az egyediség nem kifejezetten volt szempont. Nekem inkább az a fontos, hogy mi az a folyamat, ami létrehozta azt a tárgyat. Amikor te hazaviszel innen egy táskát, akkor nem azt viszed vele haza, hogy valahol valaki 1 eurós órabérért dolgozott napi 16 órát egy varrodában a táskák tépőzárjainak felvarrásával, és azt sem tudja, hogy a végtermék hogy néz ki, és valahol valaki meg leadminisztrálta mindezt, és valahol valaki meg vezetett egy kamiont. Én ahányszor megérintem munka közben a táskát, úgy érintem meg, hogy ezt valaki használni fogja, és én ezzel a valakivel ezáltal találkozom. Számomra ez nagyon fontos.
Lehet azt mondani, hogy ez egyfajta
újraértelmezése a hagyományos
kézművesiparnak, ami egyébként
most reneszánszát éli?
Abszolút. Pont most láttam egy
nagyon megrázó filmet az ipari
állattartásról, ami ugyanerről
szól. Persze annyiban más, hogy
ott hozzánk hasonló, érző lényekről
van szó, de a filozófia hasonló:
a mi döntésünk, hogy részt veszünk-
e ebben az elipariasodott
folyamatban.