Saláta hírek
Országos tavaszi nagytakarítás indul, az erdők-mezők megtisztítására hív az Aktív Magyarország, hogy a pandémia alatt megsokasodott hulladéktól megtisztítsák a természetet – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda az MTI-vel.
Az Aktív Magyarország és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ tavaszi kampánya a természetbe szólít. Mint írják, a kirándulók jó esetben nem szemetelnek, viszont a túrák alatt felgyülemlő hulladékot a helyszínen kihelyezett kukákban hagyják, amelyeket az üzemeltetők nem tudnak mindig időben üríteni, hiszen nem heti szemétszállításra vannak berendezkedve. Az erdőkben, a kirándulóhelyeken ettől függetlenül is felgyülemlik a szemét, ami a figyelmetlen túrázóknak vagy a szélnek köszönhető, de az ételmaradékokat akár az állatok is széthordhatják.
Az Áder János köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Alapítvány támogatásával elkészült az első, 9–10 osztályosoknak szóló tankönyvcsomag – írja a hirado.hu. A tervek szerint a tankönyvek a jövőben több korosztálynak is készülnének, mert a környezettudatossághoz szükséges ismeretek elsajátítását a gyerekek játszva tanulhatják meg – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában.
Ősztől a fenntarthatóság is választható tantárgy lehet azokban a középiskolákban, amelyek most, februárban a tanrendjükbe illesztik.
Bár a budakeszi Széchenyi István Általános Iskolában a tárgy felvételére még nincs lehetőség, már most is nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre. A szelektív hulladék-, papír- és elemgyűjtés, de még az iskola körüli zöldítési programok is részét képezik a diákok mindennapi életének.
Idén zajlott a 10. Komposztünnep, melyhez szép számmal csatlakoztak óvodák, iskolák, civil szervezet határon innen és túl. Az öszefoglalót írta és összeállította: Nagy Andrea.
Nézzük először is számokban, hogy is alakult az országos komposztünnep. 64 regisztráció érkezett be október 10-ig.
26 óvodai, 10 iskolai és 4 civil szervezeti beszámolót olvashattunk végig nagy izgalommal, érdeklődéssel. Mindenkinek rövid értékelő reflexiót írtunk a beküldött pályamunkáról.
Elérhetővé váltak a 2020-as Környezeti Nevelés Műhelykonferencia előadásai.
A konferencia fő témái a hulladékmegelőzés tanítása, valamint az oktatási intézmények zöldítésének lehetőségei voltak. Az előadások a címek utáni hiperlinkekre kattintva érhetőek el.
Merza Péter: Bevezető gondolatok - videóanyag
Könczey Réka: Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia - videóanyag
A Humusz Szövetség ingyenes 18 órás képzést indít általános iskolai (felső tagozat) és középiskolai tanárok, környezeti nevelők számára. A képzés célja, hogy felvértezzük a környezeti nevelőket a klímaváltozás okozta pedagógiai kihívásokkal szemben.
Célunk, hogy:
-áttekintést adjunk a globális környezeti összefüggésekről,
-a problémákra megoldásokat találjunk a résztvevők közös tudására alapozva, jó gyakorlatok megosztásával.
-konkrét eszközöket, „muníciót” adjunk a környezeti nevelők számára ahhoz, hogy a diákok felé minél hatékonyabban tudják közvetíteni a problémát és az arra adható megoldásokat.
A Magosfa Alapítvány az idei évben egy csodás kiadványban osztja meg az olvasókkal azt, hogy hogyan lehetséges a betondzsungelt úgy alakítani, hogy a települési élővilág fennmaradjon, és minél nagyobb terület váljon zöldebbé a városban.
Ahhoz, hogy a települési élővilág megmaradjon, sőt a mostanihoz képest akár növekedjen is, tudatosságra és odafigyelésre van szükség. A kiadvány sokrétű, rengeteg hasznos információt és inspirációt tartalmaz. Most ebből szemezgetünk, azonban, hogy teljes képet kapj a város zöldebbé varázsolásához, olvasd el a teljes gyűjteményt.
A korábbi évhez hasonlóan idén is elérhetőek nálunk az egyedi, környezetbarát füzetek, amelyek mindegyike újrapapír felhasználásával készült.
Tudtad, hogy már környezetbarát festék is rendelkezésre áll, hogy minél zöldebb legyen egy tanszer? A humuszos füzetek gyártásánál nem volt kérdés, hogy ezek is így készüljenek el, hogy minél kevésbé terheljük meg előállításukkal a természetet.
A fűzött 32 oldalas füzetek 4 különböző borítóval érhetőek el az alábbi típusokban:
1. osztályos vonalas (14-32)
normál vonalas (21-32)
Az Éghajlatvédelmi Szövetség immár nyolcadszor hirdeti meg kedvenc programjának kampányát. Elsősorban általános iskolák jelentkezését várják, de óvodák, középiskolák vagy más közösségek is bekapcsolódhatnak a programba.
Felhívás és feladatleírások
A konferencia fő témái a hulladékmegelőzés tanítása, valamint az oktatási intézmények zöldítésének lehetőségei. A délelőtti szakmai előadások után a délutáni műhelyfoglalkozásokon gyakorlatban is jobban meg lehet ismerkedni egy-egy területtel. A műhelykonferencia lehetőséget teremt a résztvevők közötti tapasztalatcserére is.
Sok szeretettel várjuk pedagógusok, környezeti nevelők jelentkezését!
Programterv (a változás jogát fenntartjuk!)
9:00-9:20 Regisztráció
9:20-9:35 Köszöntő
9:35-11:15 Előadások
Könczey Réka: Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia
Nagy Andrea: Komposztünnep jógyakorlatgyűjtemény bemutatása - egy zöld jeles nap első 10 éve
Virágh Erika: Óvodai hulladékanalízis vizsgálat eredményei Újbudán
11:15-11:30 szünet
11:30-12:30 Előadások
A konferencia fő témái a hulladékmegelőzés tanítása, valamint az oktatási intézmények zöldítésének lehetőségei. A délelőtti szakmai előadások után a délutáni műhelyfoglalkozásokon gyakorlatban is jobban meg lehet ismerkedni egy-egy területtel. A műhelykonferencia lehetőséget teremt a résztvevők közötti tapasztalatcserére is.
Sok szeretettel várjuk pedagógusok, környezeti nevelők jelentkezését!
Programterv (a változás jogát fenntartjuk!)
9:00-9:20 Regisztráció
9:20-9:35 Köszöntő
9:35-11:15 Előadások
11:15-11:30 szünet
11:30-12:30 Előadások
12:30-13:00 ebédszünet
13:00-14:00 Műhelyfoglalkozások (2 választható témakörben)
14:00-14:15 szünet
14:15-15:15 Műhelyfoglalkozások (2 választható témakörben)
15:15-15:30 Zárás
Természetfacilitátor képzésünket most olyan szakembereknek ajánljuk, akik tanultak növényrendszertant, állatrendszertant, ökológiát, rendelkeznek a természettel kapcsolatos szakmai ismeretekkel, és azt tapasztalják, hogy az ismeretek átadása a szemléletváltás elősegítésének szükséges, de önmagában még nem elégséges feltétele.
Hogyan és mitől változik az emberek viszonyulása a természet többi részéhez? Hogyan tudja egy természetismerettel bíró szakember ezt támogatni?
A Humusz Szövetség ingyenes 18 órás képzést indít általános iskolai (felső tagozat) és középiskolai tanárok, környezeti nevelők számára. A képzés célja, hogy felvértezzük a környezeti nevelőket a klímaváltozás okozta pedagógiai kihívásokkal szemben.
Célunk, hogy:
-áttekintést adjunk a globális környezeti összefüggésekről,
-a problémákra megoldásokat találjunk a résztvevők közös tudására alapozva, jó gyakorlatok megosztásával.
-konkrét eszközöket, „muníciót” adjunk a környezeti nevelők számára ahhoz, hogy a diákok felé minél hatékonyabban tudják közvetíteni a problémát és az arra adható megoldásokat.
Varázslatos környezetben a Mátra szívében van egy pici üvegmanufaktúra. Látványos bemutatóikon tanui lehetünk, hogyan kristályosodik talpaspohárrá, üveghattyúvá a kvarchomok. Július elején, a petkalózok zsákmánya, a Tisza árteréből kibányászot üveghulladék kerül feldolgozásra, és kap második esélyt náluk.
Az elmúlt években összesen több, mint 70 tonna hulladék került ki a folyó árteréből. Gondos kezelés, válogatás után ennek nagy része feldolgozásra került. A műanyagból vonalzó, tárolásra alkalmas rekeszek, sőt lebegő kikötő készült. Most eljött a pillanat, hogy a műanyag után az üveg is új életet kapjon. Ennek a pillanatnak lehettek a részesei, ha ellátogattok Parádsasvárra július 9-12 között.
A program körülbelül 1 órás, ami után, vagy előtt lehet egy jót kirándulni, túrázni.
A belépő ebben az időszakban kedvezményes. Csoportok jelentkezését is várjuk.
Példaértékű összefogással épül, elsősorban hátrányos helyzetű gyerekeknek és a járvány okozta válság miatt bajba került sportegyesületeknek diáktábor Szokolyán.
Az épület és a kert rendezése már javában folyik. A képeken Molnár Áron és Szabó Győző színművészek éppen bokrokat ásnak ki, mellettük zenészek, sportolók és civilek, egymást nem ismerő, az élet különböző területeiről érkező emberek fogtak össze, hogy segítsenek. A tábort a Nagy Játéknap ötletgazdája, Vörös Eszter, egy négygyerekes anyuka hívta életre.
Egy tanulmány kimutatta: a fekete színű újrahasznosított műanyagból készült játékok súlyosan veszélyeztetik a gyermekek egészségét
Az IPEN sajtóközleményének magyar fordítása (Göteborg, Svédország)
Fordította: Vígh Krisztina
Száz közéleti személy támogatásával a Magyar Természetvédők Szövetsége aláírásgyűjtést indított az életigenlő társadalom és gazdaság érdekében. Az aláírók gyökeres változásokat szorgalmaznak a koronavírus utáni időkre.
Éger Ákos, az aláírásgyűjtést elindító Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke elmondta, hogy a koronavírus-járvány rámutatott globalizált életünk fenntarthatatlanságára. A problémák okait abban látják, hogy túl sok erőforrást vettünk el a természettől, közösségeinket alárendeltük egy életidegen gazdaságnak, kényelmünkre és anyagi fogyasztásunkra koncentráltunk, önhitté váltunk – azt gondoltuk, a hozzáállásunk okozta problémákat a tudomány és a technika meg fogja oldani.
Szomorú szívvel veszünk búcsút egykori kollégánktól, Müllerné Nagy Krisztinától, aki 2020. május 5-én elhunyt.
A komposztálás előnyeit nem kell ezen az oldalon külön bemutatnunk, de azt már kevesebben szokták tudni, hogy nem csak egyénileg, hanem közösségben is lehet komposztálni. Kerttel rendelkező társasházak részére állítottunk össze egy gyakorlati útmutatót, amelyben részletesen bemutatjuk a közösségi komposztálás csínját-bínját. Kiadványunk ingyenes, és online elérhető, letölthető.
A kiadvány célja elsősorban azt bemutatni, hogy társasházak kertjében hogyan lehet és hogyan érdemes belevágni a közösségi komposztálásba. A hangsúly a közösségen van, hiszen ebben az esetben a megfelelő komposztálási ismeretek mellett nagy szükség van az együttműködésre is. Az útmutatóban így arra vonatkozóan is kapnak tanácsokat az olvasók, hogyan lehet a közösséget bevonni és közösen működtetni a komposztpontot.
Bízunk benne, hogy sokan kapnak kedvet a közösségi komposztáláshoz. Ehhez kívánunk sok sikert, támogatást és kitartást! :)
A magyarországi tévépremier (június 7.) előtt a Humusz Szövetség újból elérhetővé teszi a THE STORY OF PLASTIC című dokumentumfilmet! Természetesen most is a magyar felirattal tudjátok megnézni május 21-24 között.
A The Story of Plastic átfogó pillantást vet az műanyagszennyezés okozta válságára, bemutatva annak világszintű hatását bolygónkra és az emberek egészségére. A három kontinensen átívelő sztoriból megismerhetjük a folyamatban lévő katasztrófa színtereit: a szeméttel teli mezőket és a szeméthegyeket, a hulladékkal elárasztott folyókat és tengereket, valamint az égboltot, amelyet beborít a műanyaggyártás és -feldolgozás mérgező füstje.
Papírfecske hajtogatás, a madár-konyha menüsora, az erdei gyógynövények titkai, erdei kabalák készítése – csak néhány téma az erdészeti erdei iskolák május 10-én, a Madarak és fák napján kezdődő, az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló online programjából.
Az állami és magán erdőgazdaságok rendhagyó erdei iskolai foglalkozásainak célja, hogy a gyerekek jelen helyzetben is részesülhessenek a természet tavaszi ébredésének élményéből, elsajátíthassák a környezettudatos gondolkodás alapjait, illetve hogy a közösségi médiában megosztott órák segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak a digitális oktatásban.