Mi történik a csomagolási hulladékkal ma Magyarországon?
Bár a témakör teljes feltárására – beleértve a hazai rendszer hiányosságait és a küszöbönálló átalakítására vonatkozó kérdőjeleket – nem vállalkozhatunk álljon itt néhány alapvető tudnivaló a csomagolóanyag hulladék utóéletére vonatkozólag. A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének cikkét olvashatják.
Az általunk megkérdezett szakértő szerint egy alaptételt mindjárt az elején le kell szögezni: Mindig az adott területen illetékes konkrét közszolgáltatót (vagy alvállalkozóját) kell megkérdezni, ha valaki saját vegyes, vagy szelektíven gyűjtött háztartási hulladékának útját szeretné nyomon követni.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásban ugyanis csak a szolgáltatás egységes, az alkalmazott technológia jelentősen eltérő.
A szelektíven gyűjtött hulladék szinte minden esetben valamilyen válogatási rendszerbe kerül. Ezután a kiválogatott hasznosítható anyag (pl. tiszta alumínium, PET) hasznosításra kerül, a válogatási maradék pedig további kezelésre, ártalmatlanításra. Itt kell megjegyezni, hogy a lakosságtól származó, szelektíven gyűjtött hulladék nagyon „szemetes”, nem ritka, hogy a hasznosítható anyag aránya az ötven százalékot sem éri el. Ez elsősorban a nem megfelelő gyűjtés, a lakossági tudatosság hiányára vezethető vissza.
A szakértő megnyugtatott ugyanakkor, hogy a szelektíven összegyűjtött hulladékok „összeöntése” csak városi legenda, amelynek korábban volt alapja, amennyiben pl. a gyűjtőszigeten külön összegyűjtött műanyagot és fémet együtt vitték a válogatóba. Ma már az egyes elkülönített hulladékokra többnyire önálló gyűjtőjárat megy, tehát más jármű, más időpontban szállítja el őket.
Egy esetben kerül bele elkülönítetten gyűjtött hulladék vegyes hulladékba, ha annyira szennyezett, hogy a teljes szállítmányt tönkretenné.
A lakossági házhoz menő gyűjtési rendszerekben általános, hogy egyes hulladékfajtákat együtt gyűjtenek (pl. műanyag + fém), de ettől ez még szelektív gyűjtés, az együtt gyűjtés célszerűségi és gazdaságossági szempontokon alapul.
Az összegyűjtött szelektív hulladékot tehát kiválogatják, majd az értékes része hasznosítási engedéllyel rendelkező cégekhez kerül, feltéve, hogy éppen van piaca az anyagnak, vagyis megéri hasznosítani. Ha nem ez a helyzet (mint ahogy ez ma itthon gyakran a rögvalóság), akkor legfeljebb egy évig lehet ezeket tárolni, utána kezelni (ártalmatlanítani vagy más módon hasznosítani) kell.
Érdekesség, hogy a több anyagból álló, úgynevezett társított csomagolásokat (pl. tejesdoboz) abba a szelektív gyűjtőbe kell helyezni, amit a konkrét közszolgáltató előír (mert ebben lehetnek különbségek az alkalmazott technológia szerint). Általában ezeket a műanyag/fém hulladékokkal együtt gyűjtik, de például a fővárosban a papír hulladékba kell helyezni.
Az élelmiszerek csomagolásához kanyarodva érdemes tudni, hogy az ételmaradékkal erősen szennyezett hulladék nem újrahasznosítható. A szakértőnk azt is hozzátette, hogy a mosás és tisztítás művelete sok esetben nagyobb ökológiai lábnyommal rendelkezik, mint ha energetikai hasznosítására kerülne ugyanaz a hulladék.
A vegyes hulladék (tehát az, amit nem szelektíven gyűjtünk) vagy energetikai hasznosításra (magyarán elégetésre), vagy előkezelésre, lerakásra kerül.
+ 1 fontos tudnivaló: bármennyire kézenfekvőnek hangzik, környezeti szempontból sajnos nem egyértelműen jobbak a lebomló műanyagok: ha ezeket nem gyűjtjük (és kezeljük) a normál műanyagoktól elkülönítve (márpedig Magyarországon ma ez a helyzet), akkor a két típus összekeveredése ellehetetleníti az újrafeldolgozást, nagyon leegyszerűsítve tönkreteszi a lebomló a nem lebomló alapanyagot.
Még egy megjegyzés a lebomló műanyagokkal kapcsolatban: a valóban lebomló műanyagoktól meg kell különböztetni az aprózódó – látszólag lebomló – műanyagokat. Ez utóbbiak nem bomlanak le, csak kisebb részekre esnek szét – fizikai aprózódás -, de a környezetünkben, mint mikroműanyagok továbbra is jelen maradnak.
A hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer működési problémáira vonatkozóan annyit fogyasztóként is érdemes tudnunk, hogy azok jórészt a befagyasztott bevételek és a lényegesen megnövekedett költségek növekvő különbségére vezethetők vissza. Veszteségből nehéz olyan rendszert működtetni, amely a folyamatosan növekvő igényeknek, környezettudatosságnak maradéktalanul eleget tud tenni.
Az élelmiszeripari érdekképviseleti szervezetek (köztük a FÉSZ is) a többi érintett ágazattal együtt jelen pillanatban egyébként azért küzdenek, hogy az uniós előírások miatt szükséges átalakítások a piaci alapú működés irányába tolják el a rendszert, magyarán, hogy az újrahasznosítást pénzügyi szempontból is ösztönözzék.
Köszönjük dr. Csepregi Istvánnak, a Köztisztasági Egyesülés igazgatójának a bejegyzés megírásához nyújtott értékes segítségét!
Szerző: Szöllősi Réka
Forrás: elelmiszeripar.hu
