Két újrahasználati bolt is nyílhatna az I. kerületben

Ne dobáljunk ki mindent, ami nekünk már nem kell, másnak meg még jó lehet. A "bizományiban" vásárolni régen sem a szegénység jele volt, sokszor lehetett egyedi, klassz darabokra találni ott.
Ne dobáljunk ki mindent, ami nekünk már nem kell, másnak meg még jó lehet. A "bizományiban" vásárolni régen sem a szegénység jele volt, sokszor lehetett egyedi, klassz darabokra találni ott.
A visszaváltási rendszerek európai modelljeinek tapasztalatai címmel tartott nemzetközi online szakmai konferenciát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága 2020. augusztus 6-án.
Az eddigi kezdeményezések nem értek túl sokat és a jelenlegi, valamint a tervezett szabályozásokkal is csak hét százalékkal lenne kevesebb a műanyaghulladék a vizekben.
Hatalmas mennyiségben kerülnek az egészségünket nagyon veszélyeztető káros anyagok a levegőbe a háztartási hulladék illegális otthoni elégetése során. Ezt állapította meg a Pannon Egyetem egy nemzetközi konzorcium élén végzett kutatási eredményeit ismertető, az Atmospheric Chemistry and Physics tudományos folyóiratban most megjelent tanulmánya.
Ezentúl nem kerülhet növényi eredetű hulladék a kommunális közé az amerikai Vermontban.
Az új matériából álló csomagolás teljes mértékben megfelel a nemzetközi előírásoknak is: fenntarthatóan előállított cellulóz az alapja.
Szabó Adrienn dietetikus most megjelent könyvében azt mutatja be, hogy minden külföldi szuperélelmiszernek megvan a hazai megfelelője. A hvg.hu újságírója arról beszélgetett a szakemberrel, hogy a fenntartható, egészséges és környezetbarát étkezés nem mindig fedik egymást, hogy miért vette fel a harcot a bloggerekkel és influencerekkel, és hogy miért evett – kis túlzással – egy hétig jégcsapretket.
A Tiszából gyűjtött, folyami műanyagból épített csónakot egy mártélyi ladik készítő mester, amit szerda délelőtt vízre is bocsájtottak.
Külföldön mind népszerűbbek a "maradék nélkül" mozgalmak, amelyek célja, hogy akár állatot is, zöldségeket is hulladék nélkül használjanak fel. De miként jutottunk el onnan, hogy egy csirkének a csont kivételével mindenét feldolgozták, addig, hogy sokan ma már csak a mellfilét hajlandóak megenni? Szabó Esztivel, a Felelős Gasztrohős kommunikációs vezetőjével a hulladékmentes étkezésről beszélgetett Dobos Emese, a hvg.hu újságírója, miként arról is, mennyi mindenről nem tudjuk, hogy egyébként ehető.
Sok helyen a tengeri hulladék legnagyobb százalékát hungarocell teszi ki, amit a halászat és az akvakultúrás gazdálkodás során is használnak.