Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben kerülhet a kormány elé az italcsomagolási hulladék visszaváltásáról szóló előterjesztés

  • 2020. augusztus 20.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Magyarország tartani fogja a hulladékgazdálkodásra vonatkozó európai uniós előírásokat, szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára, Boros Anita szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Az italcsomagolások jelenlegi, önkéntességen alapuló visszaváltási rendszere nem hatékony, a tárca javaslatot tesz a visszaváltási rendszer kötelezővé tételére – emelte ki.

Hozzátette, a munka augusztusra a társadalmi és szakmai egyeztetések fázisába érkezett, és számos szakmai konferenciát és tudományos egyeztető fórumot rendeztek.

Ismertetése szerint három ütemben tennék kötelezővé a visszaváltást annak érdekében, hogy az egyutas italcsomagolásokból képződő hulladékokat minél nagyobb arányban lehessen visszagyűjteni az újrafeldolgozáshoz:

  • az első ütemben a műanyag, üvegpalackok és fémdobozok visszaváltását tennék kötelezővé
  • ezt követné a társított, rétegzett italkartonok visszaváltásának kötelezővé tétele,
  • majd legvégül a használt sütőolaj visszaváltását vezetnék be a jelenlegi javaslat szerint.

Az egyre szigorodó uniós előírások között kiemelte: 2025-re a forgalomba hozott műanyag italpalackok 77 százalékát, 2029-re a 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni.

A kereskedelmi forgalomba kerülő PET italpalackoknak 2025-től 25 százalékban, 2030-tól 30 százalékban hulladékból előállított másodnyersanyagból kell készülnie. Emlékeztetett arra is, hogy jövő júliustól betiltják az egyszer használatos műanyag termék, köztük például tányérok, poharak forgalomba hozatalát. Hozzátette, a műanyagpalackok, fémdobozok és üvegek visszaváltási rendszerének üzemeltetésére sok megoldás létezik, a kormány nyitott, a legjobb megoldást szeretnék kiválasztani a nemzetközi példák megvizsgálásával. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára a szervezet javaslatait ismertetve azt kérte a kormánytól, hogy a visszaváltási rendszer hatására ne rendeződjön át a piac, és a kereskedelmi szövetség javaslatait vegyék figyelembe a végleges koncepcióhoz. A visszagyűjtésbe bevont átvételi pontoknak biztosítaniuk kell a mennyiségi korlát nélküli átvételt a PET, alumínium, és az üveg italcsomagolásokra a vásárlás helyétől függetlenül.

Mivel a visszaváltás tárolókapacitási igénye jelentős, javaslatuk szerint a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi egységeket kellene bevonni a kötelező rendszerbe. A betétdíj mértékét pedig a környező országokhoz kell igazítani.

Az MNKSZ azt szorgalmazza, hogy az új rendszer üzemeltetője erős, állami felügyelet alatt álló konzorcium legyen, amely nonprofit jelleggel, piaci alapon működhetne.

Fodor Attila, a CBA magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója szerint a felelősség közös, minden szereplőnek részt kell vállalnia, elsődleges szempont a környezetvédelem. A betétdíjas visszaváltási rendszert jó megoldásnak nevezte, ami ösztönzőleg hatna a lakosság hozzáállására. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a tárca egyeztetést kezdett az érintettekkel, és folyamatos interakcióban van minden szereplővel, gyártókkal, kereskedőkkel.

Az adataik szerint az eladott sörök 80 százaléka dobozos, az üvegesek forgalma 20 százalékra szorult vissza a kényelmi szempontok miatt, ezen csak komoly ösztönzőkkel lehet változtatni szerinte. A visszaváltó automaták létesítését jó megoldásnak tartja az MNKSZ főtitkárához hasonlóan, ezek üzemeltetésébe az érdekképviselet javaslata szerint a kereskedelmi egységek mellett be kell vonni önkormányzatokat, benzinkúthálózatokat, nyitott és zárt bevásárlóközpontokat üzemeltető vállalkozásokat is. Időszakos jelleggel akár fesztiválokra, fürdőhelyekre is telepítenének visszaváltó automatákat – sorolta Neubauer Katalin.

forrás: index.hu