Kormányzat

Szemétügyek Svájcban érvek és ellenérvek

Idén hosszú volt a nyár… sok helyen jártam, sok mindent láttam. Kihagytam „Spanyolt”, Balcsit, a Plázst, kiestek a mindenféle bícsek is, de cserébe megjártam például Svájcot. Na jó, egy darabkáját. Az Öko-Fórum Alapítványnak és a svájci Oekologie Helvetia-Hungaria Alapítványnak köszönhetõen többedmagammal részt vettem egy tanulmányúton, melynek célja a svájci hulladékgazdálkodás feltérképezése volt. Illetve inkább az, hogy tapasztalatokat szerezve, igyekezzünk átmenteni belõle hazai viszonylatban is alkalmazható elemeket. Azon kívül, hogy barátságos és segítõkész helyi embereket ismertem meg, meglehetõsen sok érdekességgel találtam szembe magam – és akkor még egy árva szó sem esett a svájci bicskákról...

Egy év

Adalékok a II. Európai Szociális (Társadalmi) Fórumhoz November 12-15. között zajlott a globalizáció-kritikai mozgalmak legnagyobb európai találkozója, a II. Európai Szociális (Társadalmi) Fórum Párizsban. Akárcsak az első, Firenzében megtartott fórum, a párizsi összejövetel célja is az volt, hogy létrehozzanak egy olyan nyitott teret, amely nemcsak konferencia, nemcsak vitafórum, de olyan találkozási pont a társadalmi mozgalmak számára, ahol és ahonnét kiindulva a szolidaritásban egyesíthetik erőiket, szerveződhetnek, mozgósíthatnak, és változásokat indíthatnak el?.

Bukfenc Cancúnban


A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nem jóléti, hanem kereskedelmi szervezet fogalmazta meg árulkodó nézeteit az Egyesült Államok egyik kereskedelmi küldötte. Valóban, a WTO nem a jólét minőségi fokozását szolgálja, hanem az iparilag fejlett országok kereskedelmi és gazdasági érdekeit. A WTO emiatt került válságba, nem sokkal felállítása után, Seattle-ben, és ez év szeptemberében a mexikói Cancúnban. Ezzel újra reflektorfénybe került a globalizációként azonosított folyamat egyik legnagyobb problémája: a nemzetközi gazdasági intézmények szerepe és a szélsőséges hatalmi egyensúlytalanság következményei.

A DaNOne-sztori

Márciusban jelent meg az a sajtóközlemény, amelyben a D. bejelentette, hogy egy 3 éves "fejlesztési projekt" keretében leépítik a Gyõri Keksz- és Ostyagyárat és a gépsort áttelepítik a székesfehérvári üzembe. Ennek az oka a D. szerint az, hogy a gyõri üzem 3 különálló épülete 100 éves elmúlt, nem fejleszthetõ, mivel a környéke idõközben beépült. Mintegy 700 dolgozó munkahelye szûnik meg a "fejlesztési projekt" révén, akik elõtt a D. jóvoltából a következõ lehetõségek állnak: 270 embert átvesznek a székesfehérvári üzembe (vajon az egzisztenciát, családot, gyereket, barátokat is vihetik?), akik nem akarnak menni, azok átképzési költségeit a D. állja, illetve támogatja a nyugdíjhoz közel álló dolgozók korkedvezményes nyugdíjazását, végsõ esetben pedig biztosítja a dolgozók végkielégítését.

Újabb betétdíjas palack tünt el!

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) ismét tiltakozni kényszerül a hulladékszegény betétdíjas csomagolások teljes felszámolására irányuló ipari törekvések miatt. A Coca-Cola cég, mely az elmúlt néhány évben a betétdíjas üveges üdítőital kiszerelést a hazai kereskedelmi forgalomból teljesen kivonta, 1997. júliusában megszüntette a 0,5 l-es visszaváltható műanyag palackok gyártását és forgalmazását is.

Környezetvédelmi járõr Szentendrén

A szentendrei polgárõrök az Országos Polgárõr Szövetség és a Környezetvédelmi Minisztérium közötti megállapodás alapján környezetvédelmi járõrözést végzett 2001. év õszén és telén, együttmûködve a szentendrei Közterület Felügyelettel. A járõrökkel illegális szemétlerakó telepeket, valamint egyéb környezetszennyezõ anyagokkal terhelt területeket derítettünk fel, melyekrõl az alábbi fényképes dokumentációt állítottuk össze a készített fényképek töredékének felhasználásával -- kiemelve a két fõ tájvédelmi körzetet, Pismány, valamint Izbég-Kõhegy, melyek a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal határosak.

Oldalak