A hulladékégetõ tûzterében lejátszódó ellenõrizhetetlen kémiai folyamatok során számos súlyosan mérgezõ vegyület keletkezik (az állandóan változó összetételû, nedvességtartalmú hulladékban lévõ vegyi anyagok reakciója követhetetlen. Az égés során keletkezõ szerves vegyületeknek eddig csupán kb. 25 %-át sikerült beazonosítani).

A hulladékégetõ légnemûvé alakítja és több négyzetkilométeren "teríti szét" a hulladékban lévõ mérgezõ anyagokat (fõleg nehézfémekrõl van szó). A hulladék ezért a lehetõ legveszélyesebb tüzelõanyag.

A hulladékégetõ rontja a környezõ lakosság életminõségét és szociálisan is tarthatatlan (fõleg azokat sújtja, akik anyagi okokból elköltözni nem tudnak ill. akiknek életviteléhez különösen fontos lenne a pihenés és az egészséges környezet. Idõsekrõl, betegekrõl, gyermekekrõl van szó.)

A földi klíma védelme minden fölösleges CO2 kibocsájtás azonnali megszüntetését követelné meg.

A hulladékégetõk súlyos veszélyt jelentenek a lakosság egészségére (elég megnézni az erre vonatkozó külföldi morbiditási, mortalitási statisztikákat. A vegyészek-toxikológusok versenyében egyébként az elõbbiek utcahosszal vezetnek.

Tüzeléstechnikai módszerekkel a hulladékégetõben lehetetlen a dioxinok, furánok koncentrációját lényegesen csökkenteni. A dioxinok teljes kiszûrésére a legmodernebb hulladékégetõk technikája sem képes. Márpedig a dioxinokra egy elfogadható határérték lenne: a nulla egész nulla mg/m3. (Ez a rákkeltõ anyag az emberiség méregkeverõ történelmének a csúcsteljesítménye.)

Már az anyatejben mért magas dioxintartalom is elég okot szolgáltatna a hulladékégetõk betiltásához. A táplálékláncot végigjárva a dioxinok állhatatosan megjelennek az élelmiszereinkben is (különösen a magas zsírtartalmúakban: tejben, vajban, sajtban, húsban). A dioxinok és furánok nagy veszélyt jelentenek az emberi szervezetre (kitartóan és súlyosan károsíthatják a májat, az agyat, a csontozatot, a központi idegrendszert, a bõrt és magzati fejlõdési rendellenességet is okozhatnak). A hulladékégetõbõl származó klórbenzol vegyületek, az emberek immunrendszerét gyengítik (s beépülnek az anya tejecskéjébe, az apa spermácskájába).

A környezet nehézfémterhelése már mostani állapotában is gyakran kritikus. A hulladékégetõk tovább súlyosbítják a helyzetet (a hulladék nehézfémtartalma ugyanis nem vész el - legfeljebb átalakul. A keletkezõ nehézfémdioxidok, nehézfémsók sem veszélytelenebbek, mint az anyafém...) A hulladékégetõk a nehézfémtartalmat nem eltüntetik, hanem szétterítik (egy részük a marhamagas kéményen át távozik, hogy aztán valahol leülepedve megpihenjen kicsit. A többi beépül a salakba, füstgáztisztító sójába, hogy majd valahol csendben kioldódhasson...) A nehézfémek a táplálékláncot végigjárva az emberi szervezetbe kerülnek, ahol raktározódnak és károsítanak (ennek nagy szakirodalma van. Az ólom elsõsorban a vérképzõ szervekre, a higany az agyra és idegrendszerre, a kadmium pedig fõleg a vesére "pikkel".) Különösen nagy veszélyt jelentenek a fejlõdésben lévõ gyermekekre. A spenót nevû gyerekpapi pl. különösen szereti magát megszívni nehézfémekkel (az egészségügyi határértékeket pedig a felnõtt szervezetre állapították meg...).

Kibocsájtási határértékek betartása korántsem bizonyíték a hulladékégetõ környezetbarát mivoltára. (És arra sem, hogy határértékek alatt kibocsátott szennyezõanyag ne okozhatna egészségkárosítást. Ha van egyáltalán határérték...)

Az üzemeltetõk trükkjei nem változtatnak sem a szennyezõanyag-kibocsátás mennyiségén, sem azok károsító hatásain. (Ilyen trükk pl., amikor a füstgázokat levegõvel higítják, így biztosítva a határértékek betartását. Vagy minél magasabb kéményt építenek a nagyobb szennyezõanyag kibocsátás legalizálására.)

Gazdasági ellenérvek

Aki milliárdokat öl egy égetõmû megvalósításába, az ki is akarja belõle venni a maximális nyereséget. (Ezért biztosítani akarja az állandó hulladékutánpótlást és a kimenõ "termék" biztos felvevõpiacát. A hulladékot fõleg az eldobó csomagolóipar szolgáltatja, energiafelvevõként pedig valamelyik közeli gyárban talál lelkes társra.)

Gazdasági okokból egy hulladékégetõnek mindig nagy kapacitásúnak kell lennie. Döntéshozatal elõtt egyenlõtlen erõviszonyok csatáznak: a laikus állampolgárok orra elõtt - a nem éppen elfogulatlan - "tudósok" szakvéleményeit lobogtatják. Ahhoz, hogy a lakosság saját szakértõt bízhasson meg, legtöbbször hiányzik a pénz - de baj van a teljes nyilvánosság biztosításával is.

A hulladékégetés csak nagyüzemileg gazdaságos. Mûködtetésük ezért eleve nagytávolságú közúti hulladékszállításokat feltételez. Ez további környezetszennyezéssel "bünteti" az érintett lakosságot (kipufogógázok, zaj, növekvõ baleseti veszély, stb.).

Új ártalmatlanítási gondok

A hulladékégetõk nem váltják ki a lerakókat, hiszen visszamarad 30-40 %-nyi salakot is el kell valahol helyezni. Ezek nem kevés veszélyes anyaggal terheltek, amelyek késõbb kimosódva elszennyezhetik a talajt, és a talajvizet.

Hulladékgazdálkodási ellenérvek

Egy mûködõ hulladékégetõ kész tények elé állít, hiszen annak "optimális kihasználása" állandó üzemmódot feltételez. (Ez egy modern, ökológiailag orientált rugalmas hulladékgazdálkodási koncepció számára "tarkólövés", hiszen lehetetlenné teszi a megelõzés - csökkentés - újrahasznosítási törekvéseket.)

A hulladékok elégetésével több energiát semmisítünk meg, mint amennyit nyerünk. Végképp elveszik a termékek elõállításához felhasznált energia - és az újrahasznosítás lehetõsége (emlékeztetõül: pl. alumíniumtermék elõállításához huszadannyi energia szükséges, ha nem bauxitot, hanem alumíniumhulladékot használunk alapanyagul).

A hulladékégetés "szentesíti" a Föld nyersanyagkincseivel folyó rablógazdálkodást (a hulladék kb. 30 %-a ugyanis közvetlenül visszaforgatható lenne a termelésbe. Gondolunk itt az üvegre, papírra, fémekre - mint másdonyersanyagra). Legalább ilyen arányt képvisel a háztartási hulladékokban a komposztálható szerves anyag-frakció is.

A hulladékégetés a legdrágább ártalmatlanítási módszerek közé tartozik (A környezetbarát ártalmatlanítási rendszerek olcsóbban üzemeltethetõk, alkalmazásukkal ugyanakkor 25-40 % hulladékcsökkentést és igazságosabb költségeloszlást érhetnénk el.)

Keserû tapasztalat; ahol hulladékégetõt építenek ott nagyobb lakossági gyûjtõedényzetet vezetnek be (márpedig, ha nagyobb a gyûjtõedény, nõ a hulladéktermelés is...).

A hulladékégetés az eldobómentalitást igazolja - megakadályozva, hogy a lakosság felismerje annak veszélyeit és tarthatatlanságát (az égetéshez mindig adott mennyiségû hulladék szükséges, míg a mi megelõzési-újrahasznosítási törekvéseink a hulladék csökkentésére irányulnak. Hiába szeretnénk mi a papír- és mûanyaghányadot csökkenteni, ezzel rontanánk a hulladék hõértékét.)

Társadalmi hatások

Az energiaellátó cégek, erõmûépítõ válallatok szeretnék az országot telerakni hulladékégetõkkel - abban van logika. Kevésbé érthetõ azonban a hozzájuk támogatólag csatlakozó politikusok, önkormányzatok szerepe. (Erõsen kétséges, hogy ilyenkor valóban a választópolgárok, a terület lakosság érdekét képviselik-e ?!)

Sokszor már a telepítési hely kiválasztásánál is a leendõ felhasználó érdeke diktál (a lényeg: legyen hozzá minél közelebb - a lakossági érdekek pedig nyugodtan hátrébb szorulhatnak).

Hulladékégetõk üzembeállítása jelentõsen (akár 50 %-kal is) csökkenti a környezõ ingatlanok forgalmi értékét. Különösen kézzelfogható a károsodása a hétvégi ingatlanok tulajdonosainak, a piacra termelõ gazdálkodóknak - nem beszélve a biogazdákról).

A hulladékégetõk üzemeltetése nemcsak hatásterületen lakók életminõségét befolyásolja károsan, de jelentõsen csökken a régió idegenforgalmi értéke is (kéménymagasságtól, széliránytól függõen).

Nem megoldott a hulladékégetõk mûködésének társadalmi ellenõrzése sem. A jelenlegi környezeti hatásvizsgálati szabályozás a lakosságnak csak korlátozott jogokat biztosít (azt sem a döntéselõkészítés idõszakában). A mért adatokat nem hozzák teljes egészében nyilvánosságra. A lakossági társadalmi ellenõrzõ bizottság (ha alakul egyáltalán) nem rendelkezik állandó belépési, iratbetekintési stb. jogosítvánnyal.