Újrahasznosítás

Egy tanulmányút keretében a HuMuSz munkatársai két osztrák és egy német újrahasználati központot látogattak meg. Titkos vágyunk, hogy egyszer nekünk is legyen egy ilyen. De mi is az az újrahasználati központ?

Belgiumban a 80-as években lezajlott közigazgatási reform során változott meg a környezetvédelmi (és azon belül a hulladékgazdálkodási) igazgatási rendszer. Azóta az ország három régiója (a flamand, a vallon és a brüsszeli) önállóan alakíthatja ki környezetvédelmi szabályozását.

Németországban törvény írja elõ, hogy január elsejétõl bizonyos italok esetében (kóla, üdítõk, sör, ásványvíz) az üvegre, illetve a dobozra betétdíjat kell felszámolni. A borokra és a tömény italokra ez nem vonatkozik.

Kezünkbe akadt egy idei cseh vizsgálat anyaga, melyben az ásványvíz-csomagolások közül a visszaváltható üveg és az eldobható PET-palack életciklusát hasonlították össze. Korábban általánosságban foglalkoztunk az ún. LCA-val vagy életciklus-vizsgálattal, most egy gyakorlati számítás eredményével tudunk szolgálni. Az alábbiak a tanulmány összefoglalóját adják.

Magyarországon évente több tízezer tonna ruházati cikk válik szemétté. Egy ezerfõs település háztartási textilhulladéka ugyanakkor tíz, a munkaerõpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévõ embernek (fogyatékossággal élõ, nagycsaládos, megváltozott munkaképességû, képzetlen) adhat munkát, akár otthon, házi bedolgozói rendszerben is. A hulladékfeldolgozás e mûfaja nemcsak a szemét mennyiségét csökkenti, de a mûhelymunkában részt vevõ emberekre jótékony hatással is van, mert alkotó munkát végezhetnek.

Nem vagyunk az újrahasznosítás minden alakja ellen, de a túlfogyasztás gondjain az nem segít! TARTÓS DOLGOKAT KELL GYÁRTANI!

Pályázatunkra arról vártunk rajzos, térbeli makettes pályamûveket a gyerekektõl, hogy milyen karácsonyi ünneplést képzelnek el vágott fenyõfa nélkül.

1. December 1. és 24. között hányszor tart karácsonyi nagybevásárlást a hiper- és szupermarketekben?
Egyszer? Többször? Még többször?
2. Hajlandó ideges emberek közt hosszú sorban ácsorogni, csak hogy megvehesse az aktuális akciós újságból kinézett kütyüt ajándékba?
Igen? Ugye, nem?
3. Küld elemmel mûködõ, zenélõ képeslapot ismerõseinek?
Igen? Nem? És ha olcsóbb lenne?
4. Örül, ha bejárati ajtó díszítésére szolgáló, angol karácsonyi dalocskát angolul éneklõ, mûanyag adventi koszorút kap ajándékba tengerentúli rokonaitól?
Persze? Vagy mégse? És használja is?
5. Zavarja, ha az ünnepi vacsorát követõen konyhája környékén hegyekben tornyosulnak az egyszer használatos italcsomagolások?
Igen? Nem? Miért is zavarná, ha aztán kidobhatja?
6. Hány kört kell mennie a karácsonyfa és a kuka között, míg az összes ajándékcsomagolást ki tudja hordani a lakásból?
Egyet? Néhányat? De mégis mennyit?
7. Tudja még hova tenni a „semmire sem jó” vagy „porfogó” kategóriába sorolható ajándékait?
Igen? Ön is gyakran lepi meg ilyesmivel szeretteit? És mondja, látja ennek értelmét?

Úgy alakult, hogy az utóbbi idõben több olyan külföldi anyagot olvastam, amelyek európai városok gyakorlati hulladékcsökkentõ ill. -megelõzõ próbálkozásairól szóltak. Sajnos ezek többsége még valóban csak próbálkozás, egy-egy tétova lépés egy (távolinak tûnõ) átfogó változtatás irányába. A kezdetlegesnek tekinthetõ lépések azonban nem feltétlenül ezen városok vezetõinek bénaságát tükrözik, sokkal inkább arról lehet szó, hogy nagyon nehéz egy – a megelõzés logikájának teljesen ellentmondó – rendszerben helyi szinten a hulladékmegelõzést valóban elõsegítõ intézkedéseket hozni.

Nyilvánvaló, hogy a fent említett anyagok összeállítói szintén szembesültek ezzel a problémával, ezen azonban sajnos úgy próbálták segíteni, hogy olyan intézkedéseket is a hulladékmegelõzés témakörébe soroltak, amelyek tulajdonképpen nem oda tartoznak. Az általam átnézett összeállítások nagyobb része ugyanis rafináltan a „hulladékmegelõzés” szót használja a címében, a beszámolók azonban néhány fogyasztáscsökkentõ intézkedés megemlítése mellett leginkább az újrahasznosítás vagy az égetés arányának növelését elõsegítõ döntésekrõl szólnak. Merthogy a megelõzés nekik a hulladékok lerakóra kerülésének megelõzését jelenti.

Ezért hát a kérdõjel ennek a cikknek az alcímében.

Mindazonáltal természetesen nagyon örülünk annak, hogy vannak már olyan városok Európában, ahol a vezetõk és a lakosok kezdenek – legalább gondolatban – túllépni a szelektív gyûjtés „mindenhatóságán” és megfogalmazódott bennük, hogy a hulladékok mennyiségének csökkenését csak fogyasztáscsökkentéssel és „ökológiailag felelõs fogyasztással” lehet elérni.

A KukaBúvárban az elkövetkezõkben szeretnénk minél több ilyen példát bemutatni.

Az alábbiakban elsõként egy olyan kezdeményezésrõl adunk hírt, amely leginkább el tudott rugaszkodni a legtöbbször használatos „szigorítsunk a szelektív gyûjtésen és adjunk ki brosúrát a környezettudatos vásárlásról” típusú megoldásoktól.