Újrahasznosítás

Szemétügyek Svájcban érvek és ellenérvek

Idén hosszú volt a nyár… sok helyen jártam, sok mindent láttam. Kihagytam „Spanyolt”, Balcsit, a Plázst, kiestek a mindenféle bícsek is, de cserébe megjártam például Svájcot. Na jó, egy darabkáját. Az Öko-Fórum Alapítványnak és a svájci Oekologie Helvetia-Hungaria Alapítványnak köszönhetõen többedmagammal részt vettem egy tanulmányúton, melynek célja a svájci hulladékgazdálkodás feltérképezése volt. Illetve inkább az, hogy tapasztalatokat szerezve, igyekezzünk átmenteni belõle hazai viszonylatban is alkalmazható elemeket. Azon kívül, hogy barátságos és segítõkész helyi embereket ismertem meg, meglehetõsen sok érdekességgel találtam szembe magam – és akkor még egy árva szó sem esett a svájci bicskákról...

beTÉTdíjas rendelet születõben

Mintegy 10 éve várjuk a betét és letéti díjakról szóló kormányrendeletet megalkotását, nagyon-nagyon. Felhívtuk a szakma és a politikusok figyelmét, hogy nem lesz az úgy jó, ha a termékdíjtörvénnyel nem egyidõben lép életbe a betétdíjas kormányrendelet. Akkor lett kicsit izgalmasabb a dolog, mikor megtudtuk, hogy vannak akik már látták a tervezetet, majd – kerülõ úton - pár hét múlva megkaptuk véleményezésre mi is. Késõbb egy új verzió. Majd egy még újabbat.

Nemzeti Fejlesztési Terv

A kormány néhány hónap alatt akarja lezavarni a Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitáját (ugyanez 3-4 évig zajlott a régi uniós országokban), mert állítólag az Unió csak ennek elfogadása után tudja indítani az elõcsatlakozási alapok támogatásait. Nem fejlesztési terv ez, hanem pénzhozzáférési terv, csak azokon a területeken "fejleszt", ahol az Unió pénzt (technológiát?) kíván adni. Még be sem fejezõdött a Stratégia véleményezése, máris elõhúzták a fiókból a "kész" Operatív programokat, tehát nem igazán volt mód a társadalmi vélemények felelõs figyelembe vételére. Az alábbiakban a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) hulladékos részérõl fejtjük ki véleményünket.

Indul a licencdíjas rendszer

A csomagolási hulladékokról szóló kormányrendelet január 1-én lép hatályba. A szabályozás értelmében lehetõvé vált olyan közhasznú társaság(ok) létrehozása, melyek a csomagolóanyag-kibocsátók hasznosítási kötelezettségét licenszdíj ellenében átvállalhatják. Ezzel a céllal hozták létre a Magyarországon tevékenykedõ legnagyobb multinacionális gyártó és töltõüzemek az Ökopannon Kht-t. A kormányrendelet értelmében tanácsadó testületet kell felállítania, ahová kénytelen-kelletlen a HuMuSzt is meghívta. A tanácsadó testület eddigi tevékenysége finoman szólva is botrányos.

Oldalak