Hulladéklerakás

"Szelektív gyűjtés" a gyerekek fejében

Az utóbbi időben egyre többen egyre többet - és talán egyre komolyabban beszélnek a szelektív gyűjtésről. Sokan emlegetik azt is, hogy a hulladékok különválogatását már a gyerekeknek meg kell tanítani. Egy jó oktatóanyag elkészítéséhez azonban érdemes lenne felmérni, hogy a gyerekek - a jelenlegi igencsak hiányos környezeti nevelés mellett - mennyit tudnak a szelektív gyűjtés elméletéről és gyakorlatáról. A Kék Forrás Egyesület reprezentatív kb. 1000 budapesti felsőtagozatos iskolás körében végzett kutatásával erre a kérdésre kívánt választ adni.

"A hulladék először viszi a pénzt, legfeljebb csak később hozza"

Évek óta várjuk, hogy a fővárosban is elkezdődjön a szelektív hulladékgyűjtés. A világ nagyvárosaiban számtalan helyen van már ilyen rendszer, de Budapesten eddig csak néhány hulladékudvarba vihette a hulladékait - aki nagyon elszánta magát erre. Ősszel végre már 100 szelektív gyűjtőszigetet helyez ki a szolgáltató. Ennek körülményeiről faggattuk az illetékes szakembert.

Intézményes guberálás

A KukaBúvár 2003. tavaszi számában arról írtunk, hogy hogyan változtak meg a Székesfehérvár melletti hulladéklerakó tulajdonviszonyai. Azóta kétségbeesett leveleket kaptunk, amiből kiderül, hogy az üzemeltetésben is furcsa változások történtek, ennek jártunk utána.

Pelenka: eldobható vagy mosható?

Előző számunkban már volt szó az Angliában végzett pelenka életútelemzésről. (ld. Az eldobható és mosható pelenkák életciklusának angliai értékelése; KukaBúvár 2005. nyár). Mivel az olvasóink levelezőlistáján is gyakran előfordul a probléma, időről-dőre elővesszük a kérdést. Szerzőnk most tovább árnyalja a képet. Várjuk a hozzászólásokat!

Termeljünk tisztábban!

A fenntartható fejlõdés jelentõsége az elmúlt években, a legtöbb országban kormányszintû környezetvédelmi programok alapvetõ elemévé vált. Ezenfelül külföldön és hazánkban is egyre több gazdálkodó szervezet nyilvánítja ki környezetvédelmi politikáját. A fenntartható fejlõdés elve egyrészt a termékek és szolgáltatások elõállítására, másrészt a fogyasztásra (fogyasztói magatartás befolyásolása, környezeti tudatosság fejlesztése) vonatkozhat. A következõkben az elõbbire helyezzük a hangsúlyt.

Oldalak