llítom

, hogy számos területen elõnyben vagyunk az úgynevezett fejlett országokhoz képest.

llítom

, hogy nem kellene elkövetnünk századunk egyik legjellegzetesebb hibáját, mégpedig azt, hogy egy szebb jövõ reményében az elõzõ rendet, a korábbi életformát, szokásokat elavultnak tekintjük, mindent felszámolunk... (ezt a történetet már többször is hallottuk).

llítom,

hogy számba kellene vennünk értékeinket. Így felismerhetjük: fájdalmas és pótolhatatlan veszteségek kísérik az állítólagos fejlõdés diadalútját.

Nem is olyan régen az anyagnak mefelénk értéke volt. Mindenre vigyáztak, "még" egy újságpapír is jó lehetett valamire. Csakis a teljességgel hasznavehetetlen dolgok kerültek szemétbe.

Mára már minket is megcsapott az eldobó társadalmak szele. Egyszerhasználatos anyagok (többnyire csomagolások) lepnek el mindent. Ezek arra kényszerítenek, hogy nap mint nap elhajítsuk õket (lsd. pl. a joghurtos-doboz). Most már mindentõl sokkal könnyebben, (könnyedebben, ha úgy tetszik) szabadulunk meg. Így vész el az anyag becse.

És a következmények... Több a szemét! Ez jobbik esetben a kukába jut, rosszabbikban viszont úton-útfélen elhajítva hever, majd' kiveri a szemünket.

Az egyszerhasználatos termékek (tejeszacskó, alumínium üdítõsdoboz stb.) elõállítása rengeteg anyag (ezért kopaszítják az erdõket, belezik ki a hegyeket) és energia (erre kell nekünk az atomerõmû) felhasználásával jár együtt. Mindez pedig azért történik, hogy szemetet gyárthassanak. Sõt a hulladék (az eldobó csomagolás) igen sokba kerül nekünk. Fizess, kedves, hogy te is szemetelhess. Az illetékes szervek pedig tehetetlenül figyelik a hulladéklerakók betelését, és vajmi kevés elképzelésük van arról, hogyan is lehetne mindezt megelõzni.

Ugyanakkor különbözõ hivatalos szervek gyakran hivatkoznak arra, hogy úgymond nincs pénz környezetvédelemre, holott mint a fenti példából is kiderül, a pusztítás, a szennyezés, a hulladék-termelés kerül pénzbe, és nem a megelõzés.