Szemétkáosz - Zöld Híd vagy Katasztrófavédelem?
A cég bejelentette, hogy szükségellátás keretében minden, a szemétkáosszal érintett településről elviszi a hulladékot. Több mint egy óra múlva aztán jelezte, hogy új közleményt ad majd ki.
A cég bejelentette, hogy szükségellátás keretében minden, a szemétkáosszal érintett településről elviszi a hulladékot. Több mint egy óra múlva aztán jelezte, hogy új közleményt ad majd ki.
A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét. A Parányi Plasztiktalány projekt során egy független laboratórium és partnerei a Tisza után megmérték a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését is.
“A Liberálisok szerint téves és meghaladott közgazdaságtani elveket követett az Orbán-kormány, amikor 2011-ben államosította a hazai hulladékgazdálkodási szektort. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a hétfői naptól 116 Pest megyei és Nógrád megyei településen megszűnik a szemétszállítás az illetékes hulladékgazdálkodó cég fizetésképtelensége miatt. Ez a drámai helyzet mintegy 125 ezer családot érint.
Az MSZP polgári engedetlenségi mozgalmat indít, ha a kormány szerdáig nem talál megoldást az országos hulladékgazdálkodási problémákra.
Felháborító, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. nem látja el szerződésben vállalt feladatát, nem szállítja el a szemetet több mint 100 településről, és a megbízást sem adja át – mondta a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Drámai bejelentés: folytatódik a szemétkáosz, nincsenek válaszok továbbra sem, nem tudni, ki és hogy veszi át a szemétszállítást 116 településen.
Első ízben mérte fel egy nemzeti hatóság Európában, hogy a környezetünkben leggyakrabban előforduló vegyszerek – összesen 1814 molekula – engedélyezéséhez benyújtott ipari dokumentáció mennyire megbízható. Arra jutottak, hogy e vegyi anyagok harmada nem tartja tiszteletben az EU egészségügyi vagy környezetvédelmi normáit.
Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza. Az Európai Unió egyik ambiciózus szabályozása, a Víz Keretirányelv került célkeresztbe – elképzelhető, hogy a vizek megóvása helyett döntéshozóink a szabályozás gyengítése mellett döntenek. A megfelelő minőségű víz eltűnésével többek között a jó söröknek is búcsút inthetünk. Európai kampány indult vizeink védelméért. Most mindannyiunk véleménye számít!
Hiába ígérik a divatcégek, hogy fenntarthatóbbá teszik a gyártást, a fogyasztók nem engednek: ma nem csak többet vásárolnak, mint korábban, de a környezetszennyező műszál is egyre inkább hódít. A hvg.hu bíztató kezdeményezéseket keresett Portugáliában és Magyarországon.