Mit tehet az ember, ha elege van a fogyasztói társadalom mókuskerekéből?Vagy ha kicsúszik a lába alól a talaj, ha elveszíti a munkáját és esélye sincs újat találni? Mit tehet egy ember, akinek nincs pénze, egy olyan társadalomban, ahol a legfőbb – vagy egyetlen? – értékmérővé a pénz vált? Lehet depressziós, szenvedélybeteg, bűnöző, vagy öngyilkos... Vagy kiszáll a mókuskerékből, keres egy olyan közösséget, ahol pénz nélkül is értékelik, és megalkotja a Suskát.
Újbuda Önkormányzata kezdeményezésére a Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai vezetésével 2008 végén három városrészben: Albertfalván, Gazdagréten és Lágymányoson közösségfejlesztési program indult a XI.kerületben. Célja, hogy a 60 év felettiek megszervezzék saját közösségeiket, maguk mondják meg, mire van szükségük, és megmutassák, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal, energiájukkal tudják segíteni egymást, a fiatalokat– az egész lakóközösséget.
Endrei Juditot sokan még mindig a televíziózással kapcsolják össze, bár egyre többen tudják róla azt is, hogy az utóbbi évtizedben jó néhány közösségépítő projektet, egyesületet hozott létre. Olyan, egyre fontosabbá váló témák elkötelezett, aktív szószólójává vált, mint a környezettudatos, egészséges életmód, vagy a középkorúak, elsősorban a nők karriertervezése, életpálya-módosítása. Ezért kerestük meg azzal, hogy legyen a KukaDiéta versenyünk háziasszonya. Legnagyobb örömünkre Judit elvállalta a felkérésünket, hiszen ő maga is törekszik arra, hogy egészséges és környezetbarát háztartást vezessen. Kolontár Elvira interjúja.
A pilisi osztálykiránduláson ananász-italosdobozt találtunk. Mélyen az erdőben, egy rögtönzött tűzrakó hely mellett hevert a kis szívószálas dobozka, társbérletben egy kupac egyéb hulladékkal. Íme, a modern fogyasztói társadalom állatorvosi lova, a tartalom, forma, eredet, használat és végső elhelyezés szempontjából is „kvintesszenciális über-szemét”.
Hivatalosan 2008 szeptemberében indítottuk nulla hulladék projektünket, de ha jól belegondolunk, igazából már a kezdetek óta ezt a „projektet” visszük, csak nem így hívtuk. Megelőzésről, fogyasztás csökkentésről, újrahasználatról, komposztálásról, szelektálásról beszéltünk– most ezeket sűrítjük egybe a nulla hulladék kifejezésben.
Akkor kezdjük az ismétléssel. A hulladékgazdálkodási törvény értelmében új települési hulladéklerakó kizárólag térségi célokra építhető. Nem egy nagy ötlet, de ezt most hagyjuk. A térségi hulladéklerakók telepítési feltételeit az OTrT.* szabályozza. Eredetileg úgy rendelkezett, hogy ezek a (nagykapacitású) lerakók nem jelölhetők ki a települések belterületének 1000 méteres körzetében, valamint a repülőterek 15 km-es övezetén belül. Alig fél év múlva, 2004-ben két nagy tudású parlamenti képviselő kezdeményezte, hogy a „szükségtelenül szigorú” védő övezeteket 500 méterre illetve 13 kilométerre csökkentsék le (ld. KukaBúvár, 2004. nyár). A HuMuSz kezdeményezésére az Alkotmánybíróság (AB) megszüntette a módosítást (ld. KukaBúvár, 2004. ősz). Mivel az AB határozata mindenkire nézve kötelező– itt akár be is fejeződhetett volna. De nem.
Decemberben lépett életbe az új uniós Hulladék Keretirányelv (HKI), melynek átvétele egy sor kötelezettséget ró a tagállamokra, ugyanakkor nagyszerű lehetőség arra, hogy egy átlátható, hosszú távon kiszámítható rendszert hozzunk létre saját Hulladékgazdálkodási törvényünk (Hgt.) átalakításával. Kötelezettség és lehetőség is egyben. Kérdés, hogy eleget tudunk-e tenni kötelezettségeinknek és tudunk-e élni lehetőségeinkkel, a meglehetősen szűkös határidőkön belül. A határidőket az EU szabta meg, de a munkát környezetünk tragikus állapota is sürgeti.