Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétvilág Öko-Design Fesztivál

Év: 
2009
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Graczka Sylvia

Szeptember 3-án indult útjára az a fél éven át tartó hulladékos dizájnnal foglalkozó rendezvénysorozat, amelynek házigazdája és fő szervezője a VAM Design Center, szakmai támogatója pedig többek között a HuMuSz.

A kiállítások és a tervezett programok nagyon sokrétűek, közös bennünk az, hogy a környezettudatosságra próbálják felhívni a nagyérdemű figyelmét.

A HuMuSz-os kollégák jogos észrevétele, hogy a név félrevezető, mert nem csak szemetes témák jelennek meg (hangsúlyos például a kerékpározás is), és az ökodizájn is inkább redizájn. Vagyis nem az a fő szempont, hogy bemutatott tárgyak előállítási folyamata, és teljes életciklusa során minél kevesebb hulladék keletkezzen, és tisztább, környezetbarátabb anyagokat használjanak, hanem az, hogy a használt, de feleslegessé vált tárgyakból művészi alkotásokat hozzanak létre. Ez persze ugyanúgy becsülendő, különösképpen, mert a hulladék keletkezését az újrahasználat, szerencsére ritkábban az újrahasznosítás révén megelőzi.

A HuMuSz nagy örömére szolgál, hogy végre valaki felvállalta egy olyan nagyszabású rendezvény megszervezését, amely nagy tömegek figyelmét irányítja rá a még mindig sokak számára ismeretlen hulladékproblémára. A fesztivál külön erőssége, hogy a divat oldaláról ragadja meg a témát: remélhetőleg el tud indítani egy trendet, amiben a véleményvezérek is értékelik majd a redizájn holmikat. Így előbb utóbb tömegdivattá válhat az öko-dizájn. Nem beszélve arról, hogy a „házi kreatívok”, ahobbi kézművesek gondolkodásátis formálja. A megnyitó divatbemutatón szép számban jelentek meg a hazai divatvilág prominens képviselői. A felvonuló modellek a legkacifántosabb holmikban jelentek m  eg a kifutón. Volt, aki PET-palackban ringatta magát, és olyan is, aki zacskó ból horgolt mellénykében vonult. A képek beszédesek!

Graczka Sylvi

GREEN DESIGN KIÁLLÍTÁS

2009. 09.03. - 2009. 10. 15.

Christiania in Art (Dánia)

A kiállítás az ott lakó képzőművészek képein keresztül mutatja be Koppenhága egyik negyedét, Christiania szabad városát, amely lassan negyven éves múltja során a környezettudatos, zöld és élhető városi lét szimbóluma lett.

Reet Aus – Beszélő ruhák (Észtország)

Az installáció nyolc kiállításra tervezett öltözékből áll, melyek mindegyike különböző újrafelhasznált anyagokból készült.

Öko-ékszer Finnországból A csokipapír pénztárca, a kivont finn márkából készült medálok és a reflektor-fülbevalók három fiatal finn designer – Päivi Savolainen, Laura Saarivuori-Eskola és Secco – termékei.

DESIGN-SÉTA A SZEMÉTDOMB KÖRÜL

2009. 09. 03. - 2009. 10. 15.

A kiállító művészek és művész-csoportok: Terbe Design, Medence Csoport, Recycle Mission Hungary, Cellux Csoport, Toboz Design, Tájék Csoport, Retextil, DNS Group, Kodolányi László szobrász, Muskotal Dénes designer, Reök Cecília iparművész, Valkó Gyula képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzett hallgatói

Október 10., szombat, 10.00 - 18.00 Kísérő esemény az a workshop, amelynek keretében a résztvevők hulladékból használati-, illetve dísztárgyakat készítenek alkotóművészek segítségével. A HuMuSz aktív közreműködésével megkezdődött egy kétnapos konferencia megszervezésea hulladék és a környezettudatos fogyasztás témáiban, amelyre a szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak. A részletekről rövidesen beszámolunk. Találkozzunk!