A második 50

Akárhogy is számoljuk, ez az 50. számunk. 12 év alatt hordtuk össze, és
önmagában egyfajta győzelemként értékeljük, hogy idáig eljutottunk.
Negyedévenként összerakunk egy lapot, sőt naponta frissítjük az on-line
változatot. Nem semmi ez, tudja, aki próbált hasonlót.
Nem tudom, meddig lesz KukaBúvár, lesz-e századik szám valaha,
egyáltalán lesz-e még itt bármi 12 év múlva, de képzeljük el, hogy lesz.
A Magyar Televízió is halad a korral. Én csak mostanában figyeltem fel rá, hogy a reklámok és mûsorajánlók közötti vis-ek megváltoztak. Tulipánok, szõlõfürtök és miskakancsók jönnek-mennek, majd indák, kacsok és girlandok tekerõznek a képernyõn felfelé. Hagyomány és modernitás? Láthatjuk, hogyan vész el néhány másodperc alatt a több száz éves motívumok egyszerû szépsége, miként oldódik fel minden, ami egykor része volt életünkek a mai vizuális kultúrában és tömegtermelésben.
Március 1-jén a HuMuSz biciklis futárai minden minisztériumnak eljuttattak egy-egy csomag ajándék újrapapírt, egy „zöld beszerzésekre" buzdító levél kíséretében. A minisztériumok példamutatása nemcsak a szemléletformálás miatt lenne fontos. Az állam komoly vásárló, ha nagy tételû beszerzéseinél „zöld" termékeket - például újrapapírt - választana, akkor a kereslet növekedése miatt az újrapapír mindenki számára olcsóbbá válhatna. Kezdeményezésünkre hat minisztérium már írásban válaszolt
Magyarországon a szelektív hulladékgyûjtés terén az elmúlt években komoly elõrehaladás történt. A lakosság gondosan válogat, a konténerek szépen telnek. A kukabuvar.hu rendszeres olvasói tudják, hogy a nagy kérdés az, hogy van-e hazai háttéripar a szelektíven összegyûjtött hulladék újrafeldolgozására. Elég, ha a mûanyag PET-palackok példáját említjük, ezeket nem csekély környezeti terheléssel Kínába szállítják újrafeldolgozásra. Ezért lepõdtem meg, mikor elõször hallottam, hogy az Orosházi Üveggyár - mai nevén Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft. a jelenleginél sokkal több üveghulladékot is fel tudna dolgozni. Krasznár Györgyit, a cég minõségfejlesztõ mérnökét Gadó György Pál kérdezte.
Tudom én, hogy a kutya vacsoráját szokták emlegetni, de mit csináljak, ha az RTL Klub Reggeli címû mûsorába kaptunk meghívást, hogy a papírtakarékosságról és az újrapapírról beszéljünk. Nagy tervekkel érkeztünk. Ezen a reggelen valahogy úgy alakult, hogy a kereskedelmi tévé nem volt kíváncsi ránk. Totális kudarcot vallottunk, de rendkívüli élményekben volt részünk.