Pedagógusok
Pedagógusképzések

A Humusz Szövetség előadásokat, foglalkozásokat és képzést tart pedagógusok számára a fogyasztói társadalom és a hulladékgazdálkodás környezeti összefüggéseiről.
Koleszos komposztálás

Meg
lehet-e szervezni a komposztálást egy kollégiumban? Miért is ne?!
Egy egyetemi kollégiumban már sikerült is.
Pedagógus képzések

A fogyasztói társadalomról pedagógusoknak

2011 tavaszán - a Fővárosi
Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának pályázata segítségével
- a Humusz Szövetség több programot és képzést is tart fővárosi
pedagógusok számára.
Civilek, ha összefognak

Az
Európai Hulladékmegelőzési Hét alkalmából (mely a korábbi
nemzetközi Ne Vásárolj Semmit! Napból fejlődött ki) 2010 november november 20-26 között Nulla
Hulladék Hét elnevezéssel egy hetes programsorozatot szervezett a Humusz.
Kitágítjuk határainkat

A hulladékprobléma megoldása a fenntartható fogyasztásban, a közösségek erősítésében keresendő. Ezt a szemléletet erősítjük a jövőben. Ezért lett az új nevünk Humusz Szövetség.
Bajban van a KukaBúvár

A Nemzeti Civil Alap által évek óta támogatott magazinunk a legutóbbi pályázati kiíráson vélhetőleg az egyre szűkülő források áldozatául esett. Hasonló okokra hivatkozott a Nemzeti Kulturális Alap is beadott pályázatunk negatív elbírálását követően. Nem adjuk fel, továbbra is pályázunk ahová csak lehet, hogy életben tartsuk a 15 éve kiadott újságot. A fentiek miatt a KukaBúvár téli számával viszont csak február végén tudunk kijönni, csökkentett oldal- és példányszámmal, amit az egyre apadó tartalékokból finanszíroz a Humusz Szövetség. Segítséget kérünk.
A tudatos gyerekekért

A
Humusz céljai elérésének érdekében kiemelt partnernek tekinti a
pedagógusokat. Úgy gondoljuk, hogy a pedagógus társadalmon
keresztül sikeresebben tudjuk eljuttatni üzeneteinket a jövő
generációi számára.
Egy hét a hulladékcsökkentésről és a környezettudatos fogyasztásról

A Humusz Szövetség az Európai
Hulladékmegelőzési Hét alkalmából itthon is megrendezi a Nulla Hulladék
Hét nevű programsorozatot. November végén számos civil szervezettel
karöltve hívja fel a figyelmet arra, hogy csökkentenünk kell a termelődő
hulladékunk mennyiségét, amit elsősorban a környezettudatos
fogyasztással érhetünk el.