Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tudatos gyerekekért

Segítség pedagógusoknak a Humusztól
Év: 
2010
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Molnár Anna

Játék a tanösvényenA Humusz céljai elérésének érdekében kiemelt partnernek tekinti a pedagógusokat. Úgy gondoljuk, hogy a pedagógus társadalmon keresztül sikeresebben tudjuk eljuttatni üzeneteinket a jövő generációi számára.

Ennek érdekében többféleképpen mutatjuk be a fenntartható termeléshez és fogyasztáshoz szükséges ismereteket, gyakorlatokat.

A hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom ismeretanyagához kötődő nevelési feladatok elméleti és gyakorlati problémái, lehetőségei címen fut akkreditált pedagógus továbbképzésünk. A tanfolyam résztvevői megismerkednek a hulladékgazdálkodás alapfogalmaival, a reklám – fogyasztás – hulladék összefüggésével és következményeivel, valamint a fogyasztói társadalomból a fenntartható társadalom felé vezető út hulladékgazdálkodással kapcsolatos lépéseivel a hétköznapi ember nézőpontjából. A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a közös gondolkodásra, csoportmunkára. A résztvevők sok-sok érdekes módszerrel ismerkedhetnek meg, melyek segítik az ismeretek átadását a gyerekeknek, valamint gyakorlatias ötleteket adunk a környezetkímélőbb iskola működtetéséhez. A képzést elsősorban a 10-18 éves korosztályt tanító pedagógusoknak és környezeti nevelőknek ajánljuk.

A tanárképzésen túl kiadványokkal is segítjük a tanárok, nevelők munkáját. Kiadványainkban is összegyűjtöttük meglévő ismereteinket, tapasztalatainkat. Belefulladunk? – hulladékos oktatócsomagunk 3. átdolgozott kiadása a Humusz Házban kapható vagy megrendelhető online. Az oktatócsomagban nagy hangsúlyt fektetünk a szemléleti háttér bemutatására, és bővelkedik a bárki által könnyen megvalósítható környezetvédelmi ötletekben. A közel 150 oldalas oktatóanyag, az elméleti részek után sok-sok feladattal segíti a témák órai feldolgozását. A kapcsos kiadványból a feladatlapok könnyen kivehetőek és fénymásolhatóak. A kiadvány hasznos segítséget nyújthat tanórák, szakkörök, témanapok szervezéséhez.

Létrehoztunk egy kimondottan pedagógusoknak szóló hírlevelet, a Salátát. Célunk, hogy minél több „zöld” információval segítsük a környezeti nevelési munkát. Összeállítást készítünk arról, milyen – környezeti nevelésben haszonnal forgatható – újdonságok jelentek meg a környezet- és természetvédelmi, illetve fenntarthatósággal foglalkozó szervezetek berkein belül (kiadványok, oktatóanyagok, pályázati lehetőségek, előadások, rendezvények és egyéb lehetőségek). Ezek a hírek folyamatosan felkerülnek honlapunkra, illetve havonta egyszer a gyűjteményben szereplő hírekből elektronikus összeállítást küldünk a hírlevél tagjainak. Az ingyenes hírlevélre honlapunkon lehet feliratkozni. http://humusz.hu/hirlevel/feliratkozas

A Nulla Hulladék Program keretén belül a www.humusz.hu/nullahulladek honlap oktatásról szóló részen iskolákban megvalósult hulladékcsökkentési és megelőzési jó gyakorlatokat, hasznos linkeket és dokumentumokat gyűjtünk össze. Ezeket bátran felhasználhatják az érdeklődök az oktatási és nevelési tevékenységeikhez.

Mindezeken kívül szívesen fogadunk pedagógus csoportokat, és tartunk számukra bemutató előadást, foglalkozást. Megfelelő idő és információ biztosítása mellett segítünk projekt- és téma napok, hetek szakmai kidolgozásában.