Mi az, hogy hulladékmegelőzés?

November végén tartják Európában a hulladékmegelőzés hetét. A határokon átívelő kezdeményezés jól mutatja, mekkora jelentősége van a témának. A fogyasztói társadalom végterméke a hulladék, ami súlyos terhelést ró a környezetre; arra a világra, amiben majd gyerekeink és unokáink is élni fognak.

A Humusz az elmúlt években a hulladékcsökkentéssel kapcsolatos programjait egy csokorba rendezte és Nulla Hulladék Program néven indította útjára. A szlogen – Teljes élet – Nulla hulladék – talán jelzi, hogy itt közel sem csak komposztálásról és betétdíjas üvegekről beszélünk. Keressük az emberek legmélyebb motivációját, mert hiszünk abban, hogy eredményt csak akkor fogunk elérni, ha az emberek magukkal és másokkal békében, komoly akadályt jelentő lelki terhek nélkül képesek élni. Próbáljuk megérteni, hogy hogyan lehet aktivizálni az egyéneket, hogyan lehet olyan működőképes helyi kisközösségeket létrehozni, vagy hogyan tudunk már élő közösségek munkájába bekapcsolódni és így elérni azt, hogy kialakuljanak a fenntartható életmódot segítő minták és társadalmi rendszerek. Most tanuljuk a közösségeket, amelyben tapasztalt előadóink voltak segítségünkre.