A közösségfejlesztés lehetőségei és eszközei a nulla hulladék felé vezető úton

Vágola Éva(TárS) a közösségfejlesztés pszichológiai hátteréről, az egyéni és társas motivációkról

A drive-ok azok az alapvető késztetések, ösztönzések, amelyek minket bizonyos viselkedésekre indítanak. Ilyen például a homeosztázis (test fizikai egyensúlya), amelynek felborulása az egyensúly írányába mutató szükségletet teremt. Az egyensúlyhiány helyreállítására törekedve cselekedni kezdünk (pl. szomjasak vagyunk, akkor inni fogunk). A drive-oknak pszichológiai kiindulópontja is lehet, ilyen pl. a kíváncsiság szükséglet, a felfedezés igénye. Fontos feltérképezni az embereket ösztönző elemi motivációkat, ha ösztönözni akarunk.

Az Arousal-elmélet szerint a szervezetnek létezik egy optimális működési szintje. A legalacsonyabb szint az alvás, ilyenkor minimális a működés. Az elmélet pszichofizikai vonatkozása, hogy a szervezet működését a pszichés állapotunk jelentősen befolyásolja. Egy egyszerű példánál maradva, ha depresszióhoz közeli állapotban vannak a célcsoportunk tagjai, akkor semmilyen közösségfejlesztő módszerrel nem lesznek nyitottak a társas kapcsolatokra. Kopp Mária felmérése szerint a boldogság index tekintetében Magyarország az utolsó előtti helyen rangsorol, nincsenek tehát könnyű helyzetben a közösségépítők.

A humánspecifikus szükségletekre példa az ambíció vagy teljesítmény vágy, a birtoklási vágy, a saját státuszunk védelme és a mi témánkat most kevéssé érintő hatalomvágy.
A szakemberek által a tíz legfontosabbnak ítélt humánspecifikus szükségletünk, a Maslow piramis szükséglet hierarchiájából kiindulva:

• autonómia, függetlenség iránti szükséglet,
• kompetencia vagy hatóképesség,
• valahová tartozás, kapcsolódás (más emberekhez, tárgyakhoz, ideológiához),
• önmegvalósítás,
• biztonságérzet,
• a pénzhez való viszony,
• a megbecsültség iránti vágy,
• az egészség igénye,
• az önértékelés,
• önbecsülés és
• az öröm.

Az emberek motivációjához az összes alapszükségletet figyelembe kell vennünk, azok hatásaival számolnunk kell. Különös jelentősége van az affilációnak, a valahová való tartozás igényének, amely a társas kapcsolatok iránti igényünket jelenti. A közösségépítőknek erre lehet és kell is tudatosan építenie.

A szociokulturális megközelítésben nem elég csak az egyénre figyelni, a viselkedést a közösségi interakciók is meghatározzák. Akkor tudnak csoportok kialakulni, ha van közöttük valamiféle szellemi összekapcsolódás, egy eszmecsere folyamat, amelynek eredményeként nagyjából egységesen fognak a csoport tagjai adott esetben viselkedni. A szellemi közösségek kialakításának alapvető eszköze a képzés, nevelés, ahogy az egyik tag a másikat tudja képezni, tájékoztatni a saját gondolatairól, tevékenységéről. Az elmélet azzal is foglalkozik, hogy egy társas szituációban az egyént érő hatások, milyen viselkedést váltanak ki.

Az egyéni attitűd az egyéni választásaink rendszere. Az emberek tudatában nincs jelen a környezettudatos magatartás annak ellenére, hogy egyre fontosabbnak tartják. A mindennapok szintjén azonban nem alkalmazzák, nem ennek megfelelően élnek. Ezt a meggyőző kommunikációval, a mindennapi szintekre történő átfordítással lehet ösztönözni. A témával kapcsolatos már kialakult, rögzült attitűd nehezíti a váltást. Az egyéni hozzáállást jelentősen befolyásolja, hogy az érintett témával hogyan kerül kapcsolatba: ha olyan személyen keresztül, akihez érzelmileg kötődik (pl. barát), akkor sokkal nyitottabb, befogadóbb lesz. Ez kulcspont az önszerveződéseknél, élni kell az informális csatornákkal.

A meggyőző kommunikáció első lépcsője a kommunikáció, azaz az információhoz, mintához, attitűdhöz való hozzáférés biztosítása. Fontos, hogy az átvételre kínált mintában egyszerűek legyenek a szabályok és hivatkozhatunk szakértőkre, ami segíti a meggyőzést. Az üzenet hosszúságán is sok múlik: a rövid üzenetek felületesen tudnak beépülni, elsősorban érzelmi alapon, figyelemfelkeltésre alkalmasak. Minél hosszabban fejtjük ki mondandónkat, annál jobban tudunk az értelemre hatni, annál jobbak az esélyek az attitűdváltásra. Ne legyen egyoldalú az, amit kommunikálunk, ne menjünk a szélsőséges ideológiák irányába. A környezeti problémáknál a negatív tartalomból építünk szükségletet, vagyis kialakítjuk a vágyat valami ellen, a félelem drive-ra építünk. Első lépésben a „baj” tudatosítására van szükség. Később kezelnünk kell a kritikus pontokat, negatív tartalmakat, de választ, alternatívát kell tudni felmutatni hozzájuk. Célcsoportja válogatja, hogy az első lépéstől indulunk vagy rögtön a másodiktól. A kognitív disszonancia fogalma gyakran merül fel a meggyőzéssel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy ha az illető benne van egy folyamatban, amivel nem ért egyet, akkor disszonáns, ellentmondásos helyzetbe kerül. Amennyiben az illetőnek a végén meg kell magyaráznia, hogy mit miért tett, és végiggondolja, kimondja az ellentmondást, nagyon mélyről jövő attitűdváltozás következhet be.

A normák az attitűd csoporton belüli tükröződései. A csoportban elfogadottnak tekintett elvek, tettek tartoznak ide. A normák arra is választ adnak, hogy mi köti a tagokat a csoporthoz; meghatározzák azt, hogy a tagok hogyan gondolkodnak magukról és a csoporton kívüliekről. Egy társaságban építeni lehet arra, hogy a tagok nem kényszerből, hanem szabad akaratukból csatlakoznak, így egy szervezethez való szabad kapcsolódás nyitott, befogadó közeget eredményezhet. A hozzáférhetőség a normák esetében is lényeges: szem előtt kell lenniük, ki kell mondani azokat rendszeresen, mert nagyon könnyű megfeledkezni róluk. A normatív viselkedést a kulcsingerek segítik. Az egyik legfontosabb kulcsinger a másik ember viselkedési mintája: elég végiggondolni, hogy szemetes és tiszta környezetben mennyit szemetelnek az emberek.

Mi támogatja tehát a környezettudatos viselkedést? Építhetünk az ösztönből fakadó késztetésekre, drive-okra, illetve a reklámpszichológia módszereivel új szükségleteket teremthetünk. Az Arousal-elmélet alapján a célcsoport fizikai, aktivitási és érzelmi állapotára nagyon oda kell figyelnünk. A társas kapcsolatok igénye kulcsfontosságú, ebből kiindulva játékkal, például, kiváló ösztönző hatást lehet elérni. A motiváció szociális kapcsolatok és alku eredménye, vagyis a környezettel kialakult kölcsönhatásokat is tekintetbe kell vennünk. Az attitűdformálás – benne az edukáció és a meggyőzés – is hatékony eszköznek tekinthető csakúgy, mint a környezettudatos csoportnormák kialakítása. Kérdés, hogy mi magunknak megfogalmaztuk-e már a környezettudatosság normáit? A segíteni vágyásra, altruizmusra is határozottan építhetünk, segíteni vágyhatunk önmagunkon, egy kisközösségen, a Földön és így tovább. Az emberekben már megvan az igény a segíteni akarásra, amihez elengedhetetlen az empátia, de közrejátszhat benne a pozitív énkép iránti igény is.

További szempontok is megjelennek a fejlesztőmunka során, hiszen ebben a kontextusban is megjelenik a pszichológia jól ismert témaköre a jutalmazás és büntetés. A szankció a fennállása pillanatáig tud pozitív hatást kifejteni, az elmaradásával visszarendeződik a motiváció és a viselkedés, így sokkal célravezetőbb jutalmazási technikákkal élni. A homo oeconomicus elmélet szerint minden ember nyereségorientált, minden folyamatnál felteszi magának a kérdést, hogy származik-e az ő egyéni ráfordításain felüli nyereség abból. Ezért be kell tudnunk mutatni, hogy a környezettudatos életmód felvállalásával mindent számításba véve, végső soron pozitív lesz a mérleg nyelve. Válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy „ebben mi neki a jó”.

Közösségfejlesztés esetén gyakorlati teendőink között szerepel az edukáció – akár formális, akár informális. A példamutatás és az általa alátámasztott hitelesség is jelentőséggel bír. Építenünk kell a szükségletekre, illetve újakat kell teremtenünk. A környezetszennyezés hatása akkor tud szükségletet teremteni, ha azt közvetlenül a saját bőrünkön érezzük. Különbséget kell tenni a között, hogy az egyénekre szeretnénk hatni, vagy a már kialakult közösségekre. Utóbbiaknál már rögzültek az attitűdök, szükségletek, befolyásoló tényezők. Ez már egy másik megközelítést igényel, ilyenkor a mi célunkat vagy hozzáigazíthatjuk a közösség értékeihez, normáihoz vagy ellenpontozhatjuk azokat.

Benedek Gabriella: Passzív állapotból a közös cselekvésig

A közösség egy adott helyhez kötődő, egy területen élő, együtt élő emberek csoportja. Nem értékkel telített fogalomról van itt szó, a közösség szó önmagában nem minősít, nem ad információt a közösség céljáról sem, csak tényközlő jellege van. A közösségfejlesztés általános céljai közé tartozik az emberek kezdeményező- és cselekvőkészségének fejlesztése; ezek a munka alapértékei.

Hogyan tudunk egy passzív állapotból eljutni a közös cselekvésig? Egy közösséggel való interakciónk során érdemes a folyamatot a maga teljességében áttekinteni. Meg kell értenünk, hogy az adott közösség hol tart a közös cselekvéshez vezető folyamatban, hogy melyek a rendelkezésre álló eszközök, melyek a mi be- és kilépési pontjaink. A saját és a közösség céljainak metszéspontjából tudunk elindítani egy párbeszédet, vagyis ezek azonosítása és a közös tartomány meghatározása elengedhetetlen.

A közös cselekvés alapját a közösséghez való érzelmi viszony határozza meg, ami lehet pozitív és negatív is. Ehhez nem kell az embereknek egymással kapcsolatban állniuk (pl. lehet, hogy a lakóhelyhez való kötődés vagy a helyi környezetszennyezés miatti düh fog motiválni). Olyan beszélgetéseket kell kezdeményezni, amelyekből kiderülnek az érzelmi viszonyok a lokalitáshoz. Tudatosítsuk az emberekben azt, hogy mi a viszonyuk a lakóhelyükhöz, a környezetükben élőkhöz, mert ezek sokszor nem manifesztálódnak. Külső szakemberként feltéve a kérdéseket, a tudatosítást segítjük, illetve, ha a beszélgetések nyomán a lakosok felismerik és megértik, hogy nekik is fontos a lakókörnyezet, akkor a külső szakemberhez pozitívan, nyitottan fognak állni, hiszen szembesülnek azzal, hogy egy objektív, harmadik fél alapvetően jó szándékkal, érdeklődéssel, számukra fontos témával közelít.
A következő lépésben az emberek figyelme a környezetükre irányul, megvizsgálják a helyzetet, felderítik a terepet, adatokat gyűjtenek és természetesen egymással beszélgetnek. Az érzéseiket egy empirikus szintre emelik, ismereteket szereznek.
Az elköteleződés szakaszában az emberek felvállalják a felelősséget, a közös tevékenység iránti igényüket, sőt, valamiféle közösséghez való tartozás képe is megjelenik. Az emberek felismerik a saját részvételük fontosságát. Ezt a szakaszt ismét inkább az érzelmek irányítják.
Megkezdődik a közös tervezés, ami ismét egy racionálisabb szakasz. Értékelik az összegyűlt információkat az adott helyzetről, ötletelnek, célokat tűznek ki, alternatív stratégiákat hoznak össze. Teszik mindezt viták, interakciók során, amelynek végén megjelenik az együtt gondolkodás.
Legmagasabb szinten az építkezés, a struktúrák, keretek kialakítása zajlik. Ilyenkor szoktak szervezeteket alapítani, vezetők emelkednek ki, akikre hallgatnak, szokásokból szabályok lesznek, formalizálódik a munka. Ezekre alapozva indul meg a közösségi cselekvés.

A folyamat időigénye jelentős, ami azért fontos, hogy a közösségépítők számára ne éljék meg kudarcként a túlzottan szorosan megjelölt, ezért a célok teljesítésére nem alkalmas határidőket. Lényeges szempont az is, hogy mindenkinek más a ritmusa. Olyan kereteket kell kialakítani, időtávokat meghatározni, amelyek a többség számára vállalhatók, tudomásul véve azt, hogy lesznek, akik ki fognak szállni, mert vagy túl lassúnak vagy túl gyorsnak élik meg a közösség fejlődését, illetve vannak olyanok, akik inkább érzelmi alapokon, mások pedig racionálisan közelítik meg a tennivalókat. Láthattuk, hogy ezek a fázisok egymást váltják a közösség épülése során, a közösségépítő szakembereknek ebből adódóan számolniuk kell azzal, hogy a társaság összetétele folyamatosan változni fog, ez természetes. A kapcsolódások természetét is meg kell értenünk, nem egy központi „agyhoz”, vezérhez vagy szerveződéshez csatlakozik mindenki, sokkal inkább úgy működnek ezek az alulról jövő szerveződések, mintha az emberek kis csoportjai fürtöket alkotnának és úgy csatlakoznának az előbb említett központi részhez, a fürtökhöz pedig újabb fürtök kapcsolódnak és így tovább.

Legalább ilyen fontos, hogy a közösségfejlesztő szakemberek csapatát is mindig az aktuális fázis jellegének megfelelően állítsuk össze. A közösségekre építő civil szervezeteknél még egy szereplő jelenik meg: a finanszírozó, többnyire valamilyen irányító hatóság, amely a pályázatok teljesülését tartja szem előtt. Nem könnyű, de egy ilyen kontextusban is tudomásul kell vennünk, hogy mennyire képlékeny, állandóan változó és a hatóság szemléletétől eltérő célrendszerrel, prioritásokkal és megoldási mintákkal bíró szerveződésekre kell alapozni a munkát. További nehézséget jelent, hogy az a civil szervezet, amely közösségfejlesztést használ eszközként, nehezen tudja kezelni azt a szituációt, hogy „távkapcsolatot” tart egy olyan közösséggel, amely adott helyen él, folyamatosan.

Takács-Sántha András a Kisközösségi Programról

A kezdeményezésük 2008 őszén indult útjára, amely abból a felismerésből táplálkozik, hogy akkor lehet hatékonyan tenni az ökológiai fenntarthatóság érdekében, ha egy picit változtatunk a jelenlegi társadalmi struktúrán. A fő kérdés, hogy kiktől indulhat a változás? Lehet a kormánytól, az önkormányzatoktól vagy a cégektől, civil szervezetektől, esetleg egyénektől várni a változást, de az elmúlt évek inkább azt bizonyították, hogy ezek a csoportok, sem az egyének nem tudtak áttörést hozni. Ez után jutottak arra, hogy újra fel kell fedezni a közösségeket, ami azért nem irreális, mert az ember alapvetően közösségi, társas lény, ilyen struktúrában él a kezdetek óta és mostanában látszik ennek hiánya, az iránta való igény.

Az értelmezésük szerint a közösségek definíciója olyan embereknek a csoportja, akik rendszeres személyes interakcióban vannak – vagyis a távkapcsolat és a virtuális közösség nem tartozik ide –, és van közös céljuk, közös motivációjuk, méghozzá ökológiai szempontból is. Helyi kisközösségekről van tehát szó, amelyek egyrészt befelé fordulnak, a saját mindennapjainkban életmód alternatívákat próbálnak ki, másrészt kifelé fordulnak, hatással szeretnének lenni a környezetükre, az önkormányzatra, a helyi vállalkozásokra. Bármilyen településen lehetnek ilyen kisközösségek, nem csak az ökofalvakat kell ideérteni, működhetnek ilyenek nagyvárosi környezetben is.

A Kisközösségi Program célja, hogy minél több olyan kisközösség jöjjön létre Magyarországon, ami megfelel a fenti meghatározásnak. A program első etapjában vannak, ami a tanulásról szól. Ennek során készül egy kézikönyv arról, hogy hogyan lehet létrehozni ilyen kisközösségeket. A könyvben szó lesz a közösségfejlesztés módszereiről, az ökologikus célokról és megvalósításukról (hulladék-, vízgazdálkodás stb.), harmadik része pedig a részvételi demokráciába vezeti be az olvasót. Lesz majd egy web2-es, interaktív honlap, amely egyúttal tudásbázisként is funkcionál. Mindezek mellett folyik egy terepmunka, amelynek keretében már működő kisközösségekkel interjúznak, jelenleg körülbelül öt példaértékű közösség van, de összesen tíz helyen jártak. Lássuk, melyek ezek! Az egyik a somogyvámosi krisnás közösség, a másik a katolikus alapokon szerveződő, hagyományos paraszti értékeket valló visnyeszéplaki közösség, amelyek a kilencvenes évek eleje óta működnek. A vallási alapok miatt azonban nagy tömegek számára nehezen járható az általuk mutatott út, nem tekinthetők reális alternatívának, ugyanakkor rengeteg mintával tudnak szolgálni. A hosszúhetényi Mérték Műhely és a Tolna megyében Nagyszékelyen működő permakultúrás társaság közül mindkettő elég fiatalnak tekinthető, 3-4 éve működnek. A városi környezetben mutat példát Budapesten a IX. kerületben a Tettek Mezeje Társaság, illetve a szegedi védegyletesek csoportja. Sajnos, utóbbi közösség időközben megszűnt. A pest megyei Magfalván lévő Mag Csoport, illetve a pécsi Istenkúti Csoport ígéretesnek tűnnek. Ez a két társaság is fiatal, a fejlődés kezdeti szakaszában vannak, de csak a zöld vonal tekintetében, mert az ökológikus szemlélet eddig háttérbe szorult náluk. A nyitottság, fogadókészség azonban megvan mindkét csoport részéről. A gyűrűfűi ökofalu megbukott, ott éppen a közösségépítés nem sikerült, a másik, nagykörüi közösség nem igazán volt nyitott az együttműködésre, annyit lehetett megtudni róluk, hogy ők az ökológiai katasztrófát reálisnak tartják és tulajdonképpen arra készülnek.

A terepmunka tapasztalataiból a Kisközösségi Program szervezői levontak néhány hasznos következtetést.

• Elmondható, hogy a külföldi utazások, egyéb személyes élmények, mintákkal való megismerkedés számos közösségi tagra volt mély hatással, sokan ilyenekből merítették az inspirációt a közösségalkotáshoz.
• A másik fontos megállapítás, hogy a környezetkímélő viselkedés nagyon sokszor nem a környezettudatosságon alapul, hanem más motivációk is vannak, az első két közösségnél például a vallásból, a hagyományőrzésből indul ki. Éppen ezért el kell választani egymástól a környezetkímélés és a környezettudatosság fogalmait. Utóbbi a motiváció, a szándék szerinti, előbbi az eredmény szerinti cselekvésre utal. Lehet, hogy a szándékom a hagyományőrzés, de a végén mégis csak környezetkímélő lesz az illető. Éppen ezért oda kell figyelni arra, hogy nem csak a környezettudatosságra kell és lehet a zöld civil szervezetek munkáját alapozni. A vallásos szemlélet komoly segítséget jelent egy közösség összetartásában, a közös szellemi alapot szolgáltatja, megjelenik egy transzcendens összetartó erő is.
• A közösségi munka majdnem mindig valamilyen helyi probléma megoldásából indult ki, érdemes azt is felmérni, hogy milyen helyi szintű zavarok lehetnek, amelyeket felkarolva mód nyílik egy helyi közösséget összehozni. Ez elsősorban azokra a közösségekre vonatkozik, amelyeknél nem volt tudatos a lakóhelyválasztás, például az istenkútiaknál a helyi iskola bezárása indította el a szerveződést.
• A közösségek meghatározó véleményvezérei mind diplomásak, értelmiségiek, ráadásul sokan volt városiak. Nem érdemes tehát arra számítani, hogy a tősgyökeres, helyi, sokszor alulképzett lakosok fognak kezdeményezni.
• Az egészen kis települések önkormányzataival jól lehet együttműködni, mert működésükben sokkal szervesebben kötődnek a lakosság mindennapjaihoz, kevésbé érvényes a távolságtartó, intézményes jelleg.
• A közösségen kívüli helyiekkel is készített interjúk alapján arra jutottak, hogy az őslakosok és a közösséget alkotók között van egy fal. Kicsit ellenségesen tekintenek egymásra, vagyis megállapítható, hogy a kisközösségek nem fektetnek kellő hangsúlyt a külső kapcsolatokra, a helyi közegbe való beilleszkedésre.
• A jogszabályi környezetet is felmérték. Látszik, hogy számos jogi akadály merül fel a kisközösségek életében. Erre példa a kalákát tiltó törvény is.

Hogyan lehet hatékonyabb a Nulla Hulladék Program? A résztvevők együtt gondolkodása

A Nulla Hulladék Programban meglévő közösségekre próbálunk építkezni. Számos esetben szembesültünk azzal, hogy nincs – például a mintatelepüléseinken – közösség, csak egy-két érdeklődő, elszánt személy, aki lehet éppen a polgármester vagy lehet egy helyi civil szervezet tagja. Ők nagyon sokat tudnak lendíteni helyi szinten a nulla hulladék ügyén, de kapacitásuk korlátos és nem tudnak a helyi lakók közösségébe szervesen beépülő akciók kialakulni. Ezzel kapcsolatban felvetették a műhelymunka résztvevői, hogy érdemes tényleg a helyi problémákat feltárni, és azokra alapozva valamilyen helyi akcióval indítani. Ez mozgatná az ott élőket, különben nem lesznek személyesen érintettek a nulla hulladék témájában, csak egy „konzerv”, tőlük független, kicsit talán öncélú ügynek fogják érezni. Rengeteg hasznos információval szolgálhatna, ha körülnéznénk külföldön, láthatnánk, hogy milyen minták tudtak kialakulni, melyek életképtelenek.

Sokat segítene az is, ha a helyiekkel már a tervezés fázisában lennének műhelymunkák. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy a kész programok viszont a megvalósítás könnyebbsége miatt sokszor kedveltek, mert a Nulla Hulladék Program palettájáról szabadon lehet válogatni a helyi szinten hatékony eszközöket, módszereket, célokat és ezt kedvelik a kapacitáshiánnyal küzdő helyi civil szerveződések.

Nem reális egyetlen témára közösséget építeni. Talán az lehet megoldás, hogy a mostani műhelymunka résztvevői által ismert meglévő közösségekbe megpróbálják, például egy nyílt nap keretében, bevinni a témát, bár a mostani találkozó célja nem a hálózatépítés volt elsősorban. Másik út a szemléletváltás, a témák kibővítése, miután nem lehet ennyire tematikusan megközelíteni a közösségeket, foglalkozni kell annak a továbbgyűrűző, egész életmódra kiható vonatkozásaival. Amiben a Nulla Hulladék Program igazán segíteni tud az az, hogy a szakmai hátteret, a jó gyakorlatokat biztosítja.

Érdemes lenne módosítani a program módszertanát azzal, hogy a legelején átmenetileg elhagyjuk a hulladéktémát, és csak a közösség megismerésére helyezzük a hangsúlyt. A helyi viszonyok feltárása után viszont a szakértelmünk biztosítja, hogy a hulladékos témát el tudjuk helyezni a közegben, megtaláljuk a kapcsolódási pontokat. Az üzeneteink közé hangsúlyosabban kellene beépíteni az „egyedül nem megy üzenetét”, motiválva a helyiek egymás felé fordulását, csatlakozását a nulla hulladék ügyéhez. Ezt szolgálja a hálózatosodás is. Hasznos lenne az önszerveződésről szóló brosúrát készíteni, amiben bemutatjuk annak előnyeit, esetleg onnan megközelíteni, hogy a sok szabadidővel rendelkező, ám sok esetben munkanélküli, önbecsülésében sérült embernek praktikus segítséget nyújtani (pl. cserebere börzék), könnyíteni az élethelyzetén, esetleg játékkal oldani a felgyülemlő feszültségeket. A résztvevők szerint ki kell menni az utcára, nem elég, ha csak a szervezetekkel tartjuk a kapcsolatot. A tömegkommunikációs eszközök, a tömegekhez szólás nem működik elég hatékonyan. El kell fordulni egy sokkal személyesebb irányba, megpróbálva a személyes problémákon keresztül elérni, megérinteni az embereket. A. Atkinson társadalmi változás modelljét esetleg alapul lehet venni.

Sokszor futunk bele abba a problémába, hogy az emberek nehezen fogalmazzák meg az igényeiket, céljaikat. Különösen jellemző ez akkor, ha olyan témáról – például a hulladékról – van szó, amin keveset gondolkodnak. Lehet, hogy célravezető lenne elhagyni ezt a célorientáltságot legalább a kapcsolat kialakítása idején. Csak figyelni kellene és az őket érdeklő témákon keresztül megismerni a helyi viszonyokat, beszélgetni. Ez után tudjuk megtalálni a kritikus pontokat a nulla hulladék szempontjából.

Hogyan tudunk új embereket, új közösségeket bevonni? Ki kell menni, a terepre, segíteni kell az önszerveződést, kérdezni kell. Meg fogják érteni, hogy az egész róluk szól, ami az elején különösen motiváló. Érdemes kérni tőlük újabb javaslatokat, hogy szerintük ki vonható még be. Ezzel az ajánlási rendszerrel számos újabb értékes kapcsolatot szerezhetünk.

Készítette: Graczka Sylvia

További hasznos anyagok:
Nulla Hulladék Program