Egyes műanyagok mérgezőek lehetnek a gyerekekre

Egy tanulmány kimutatta: a fekete színű újrahasznosított műanyagból készült játékok súlyosan veszélyeztetik a gyermekek egészségét

Egy tanulmány kimutatta: a fekete színű újrahasznosított műanyagból készült játékok súlyosan veszélyeztetik a gyermekek egészségét

Az Európai Bizottság 2019 decemberében - több mint 27 ezer uniós állampolgár, köztük több mint ezer magyar állampolgár megkérdezésével - Eurobarométer felmérést végzett, melyben azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak az európai állampolgárok a környezethez. Az eredmények március végén láttak napvilágot
A Klímahét programjai a klíma- és ökológiai katasztrófa jelensége és megoldási lehetőségei köré szerveződnek.
Számos különböző programmal készülnek, a figyelemfelhívó megmozdulások mellett ismeretterjesztő beszélgetésekre is sor kerül, a programsorozatot a III. Globális klímasztrájk zárja.
A Klímahét célja, hogy felhívja a figyelmet az ökológiai- és klímaválságra, illetve ismeretet adjon át az ezzel kapcsolatos témákról és kérdésekről az érdeklődőknek.
Emellett céljuk, hogy a klímaaktivizmust láthatóbbá tegyék és lehetőséget adjanak a bekapcsolódásra is. Read more about Klímahét Budapest

A vízhiány és a vízkészletek súlyos szennyezése miatt fontos, hogy egyéni szinten is mindenki tegyen a vízkészleteink megóvása és a vízválság elkerülése érdekében.

Magyarországon elvileg büntetik a cigarettacsikkek eldobását. De csak elvileg.

Magyar és ukrán szakemberek tartottak szakmai egyeztetést a kárpátaljai Visken a tisztább Tiszáért, hogy közelebb kerüljenek a folyó hulladék-problémájának megoldásához. A szakmai kerekasztal elsődleges célja a kölcsönös tudásmegosztás volt. A résztvevők egyeztették a Kijevben megrendezett Waste Management Expo tapasztalatait, feltérképezték az ukrán hulladékgazdálkodási stratégia helyzetét és felvetettek olyan, Magyarországon és Nyugat-Európában működő lokális megoldási alternatívákat, amelyek az ukrán hulladékprobléma kezelésében is segíthetnek.

Többen is vannak, akik egyedül élnek vagy ritkán tartózkodnak otthon, akkor is rövid ideig. Kevés hulladék gyűlik össze az ilyen háztartásokban, drágának és rugalmatlannak találják a közszolgáltatást. A települések határában megjelenő illegális szemétlerakókat is ezzel magyarázzák. Olvasóink ösztönzésére utánajártunk a kérdésnek.

Az Európai Unió műanyagszemetének negyven százalékát külföldre – többnyire Ázsiába – exportálja. Aminek részben vége. A kínai kormány idén júliusban ugyanis bejelentette, hogy ez év végétől az egyéb hulladékok mellett megtiltja a műanyag-behozatalt. Kérdés: belefulladunk-e a szemetünkbe, vagy gyökeresen átalakítjuk az életünket?

Belegondolni sem akarsz, mi következik a decemberi hétvégéken? Már előre rosszul vagy a bevásárlóközpontokban tolongó embertömegtől, vagy a webshopokon eltöltött végtelen keresgéléstől? Eleged van abból, hogy a reklámok folyton azt sulykolják, hogy “vegyél, vásárolj, költs…”, lehetőleg többet, mint amennyit terveztél, vagy megengedhetsz magadnak….?