Szeméthelyzet Mallorcán
Az elmúlt két hónapot Palma de Mallorcától nyugatra, egy kisvárosban töltöttem. Port Andratx körülbelül 20 km-re van a fővárostól, és német valamint angol ’telepesek’ alkotják a lakosság javarészét. Egy gazdag német családnál dolgoztam au-pairként, akik egész évben ott laktak, ellentétben másokkal, akik csak a nyári szezont töltik a szigeten.
A család négy tagú, három fős személyzettel (takarítónő, au-pair és egy plusz segítő, aki a gyerekeket hozta-vitte órákra, valamint néha bevásárolt). A ház természetesen óriási, külön vendégszobákkal, konditeremmel, szaunával, kinti medencével.
A vásárlásnál a fő szempont a minőség és a márkahűség volt, a környezettudatosság nem nagyon érvényesült. A családanya mindent részletesen elmagyarázott, nem hagyott szabad választást, a megszokott – általában német – üzletekben vásároltunk: gyümölcsökből, zöldségekből sokszor kellett előre csomagoltat venni, felvágottat mindig csomagolásban, sosem kimérve. Piac volt ugyan a szomszéd városban, de oda sem jártak rendszeresen. Narancsot, gombát, paprikát viszont mindig kimérve lehetett venni a boltokban is. Összességében a csomagolás tette ki a termelt szilárd hulladék nagy részét (kb. 70-80%). A családanya javarészt szelektív gyűjtötte a papírt és a műanyag csomagolást, de az ételmaradékot is tartalmazó műanyagot már nem mosta el, arra hivatkozva, hogy drága a víz, ezt nekem sem engedte, így például az Activia-s dobozokat az illatosított zacskós közös szemetesbe kellett dobnom. Ezt a szemetest naponta ürítettük, akár tele volt, akár nem. A családapa nem vette a fáradtságot a szelektív gyűjtésre (a gyűjtő a konyhával-nappalival szomszédos kis kamrában volt). A szelektíven gyűjtött hulladékot a takarítónő vitte el a szelektív gyűjtőszigetekre – természetesen kocsival (útba esett neki hazafelé). Megfigyelésem szerint nem volt túl sok ilyen sziget, mégsem láttam soha mellette szeméthegyeket. Az erdőben viszont sajnos több helyen is láttam ilyet – nagy műanyag zsákokban rakták le ott illegálisan az építési és szerves hulladékot.
A drága vízárak ellenére a mosogatógépet naponta kétszer kellett bekapcsolni, és előtte folyó csapvízben elmosogatni az edényeket. A gyerekek viszont nem fürödtek minden nap, amit én furcsálltam, de szerencsére engem nem köteleztek ennek követésére:-). A csapvíz elvileg iható volt, de ők kicsit sósnak érezték, és nem bíztak meg benne, ezért 5 literes nagy palackokban vették az ivóvizet. Természetesen a családhoz tartozó két nagytestű kutya is ilyen vizet kapott.
Majoros Éva
