Jobban álltunk újrahasznosításban tíz évvel ezelőtt

Az Európai Unió irányelvei alapján 2025-re a magyar kormánynak 55, míg 2030-ra 60 százalékos arányt kellene elérnie a települési hulladékok újrafeldolgozásában. Emellett anyagtípusonként is különböző arányszámoknak kell teljesülnie: a papírnak 75, a műanyagnak 50, az üvegnek pedig 70 százalékát kellene újrafeldolgoznunk 2025-ig – az anyagáramok többségénél pedig még bőven lenne hova fejlődni.

A bűvös számok
A kormány szerint a célszámok elérése miatt vált szükségessé a koncessziós rendszer: kellett egy olyan vállalat, ami átveszi az államtól a hulladékbiznisz jelentős részét. Eredetileg egy közbeszerzést írtak ki a feladatra, amit egyetlen jelentkezőként végül a Mol nyert el, igaz, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Palkovics László (akkori miniszter) egy furcsa elszólására hivatkozva azt mondja, kifejezetten a vállalatcsoportra szabták a 35 éves hulladékgazdálkodási koncessziót.

A koncesszió tavaly júliusi indulását a technikai problémák is nehezítették, a G7 összesítése szerint végül óriási mértékben esett vissza a begyűjtött hulladék mennyisége az első két hónapban. Tavaly júliusban 82, míg augusztusban 42 százalékkal kevesebb hulladékot hasznosítottak Magyarországon a 2022-es eredményekhez képest, így csaknem 108 ezer tonna hulladék tűnt el a rendszerből. Idén javulni kezdtek a számok: a MOHU júliusban azt írta a Telexnek, hogy a műanyagoknál 4, míg a biológiailag lebomló anyagoknál 8 százalékkal nőtt áprilisig a begyűjtési arány a 2022-es számokhoz képest, miközben az elkülönített papírhulladékok begyűjtött mennyisége 22 százalékkal emelkedett. Emellett az üvegeknél is 50 százalék feletti növekedést vár a vállalat.

De ez mit is jelent valójában az Európai Unió irányelvei alapján? Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) kibocsátási és begyűjtési adatai alapján a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) kiszámolta, hogy a MOHU koncessziójának kezdetén, 2023 második félévében a papír 88 százalékát hasznosították újra, ezzel pedig nemcsak a 2025-ös uniós elvárásokat értük el, de a 2030-as 85 százalék is teljesült.

A többi anyagnál sajnos nem ennyire jó a helyzet: az OKIR adatai alapján vélhetőleg a műanyagnak csupán 18 százalékát hasznosították újra 2023 második félévében, miközben 2025-re az 50 százalékos arányt kellene elérnie Magyarországnak. Hasonló a helyzet az üvegek esetében, ahol 28 százalékot sikerült tavaly begyűjteni, ami jelentősen kevesebb a 2025-re kitűzött 70 százalékos célértéknél. Nagy Miklós, a CSAOSZ szakmai titkára arról beszélt a Telexnek, hogy nem teljesíthetetlen a feladat, de a jelenlegi rendszerrel jóval több idő kell majd ahhoz, hogy elérjük az unió kitűzött arányszámait.

„Ezt nem a kormány várja el, és nem is Brüsszel, hanem a jövő” – mondta a Telex megkeresésére Szlávik Mónika, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke. A fémeknél is hatalmas volt a lemaradás az irányszámokhoz képest a CSAOSZ számításai szerint: a vasfémek és az alumínium együttesénél az OKIR rendszere alapján 22,5 százalékos volt a visszagyűjtési arány 2023 második félévében, miközben az Unió irányelve alapján a vasfémnél 70, míg az alumíniumnál 50 százalékot kellene elérnünk 2025-re. Azt ugyanakkor a Csaosz szerint is fontos leszögezni, hogy az általuk kikért, helyenként zavaros Okir-adatok csak előzetes számítások, amelyek még nem voltak auditálva, így előfordulhatnak kisebb-nagyobb eltérések a későbbi, hivatalos adatokhoz képest.

Az OKIR rendszere csak tavaly júliusban indult, így nincsenek adatai a visszagyűjtés első féléves alakulásáról, de az utolsó auditált összegzésből, az Eurostat 2020-as beszámolójából kiderül, hogy ott 71 százalékos volt a visszaváltási arány a fémeknél – vagyis az OKIR 2023 második féléves eredményének a háromszorosa. A MOHU szerint a koncesszió kezdete után indított hat hónapos moratórium okozta a visszaesést, ami lehetővé tette a kereskedőknek, hogy a rendszeren kívül értékesítsék a fémhulladékot.

Szlávik Mónika szerint egy másik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által mért adatbázis alapján a koncesszió indulása óta csaknem 45 százalékkal esett vissza a fémhulladék visszagyűjtése Magyarországon. Úgy gondolja, hogy a visszaesés egyik oka a koncesszió körüli bizonytalanság lehet: mivel nem határozták meg pontosan, hogy a fémek mely típusai tartoznak a koncesszió hatálya alá, a kereskedők nem mernek átvenni egyes anyagtípusokat, miközben az emberek sem tudják, hogy az adott fémeket bevihetik-e a MÉH-telepre. „Olyan jogszabály ugyanis, amely felsorolná fémfajtánként a koncesszióköteles anyagokat, a mai napig nem készült” – mondta korábban a Szabad Európának. Ráadásul míg a koncesszió előtt csaknem 456 engedéllyel rendelkező fémkereskedő volt Magyarországon, csak 47 cég kötött szerződést a MOHU-val a koncesszió kezdete utáni hetekben. „A Mol kommunikációja az, hogy mindenkire számítanak, de ez nem igaz, mivel a feltételek nem teljesülnek a kisebbeknél” – mondta Szlávik Mónika. Szerinte a másik probléma, hogy a MOHU a nagy hulladékos cégekre tervezte a rendszerét. Elmondása alapján korábban voltak egyeztetések a MOHU-val arról, hogyan lehetne a kisebb cégeket is a rendszerbe integrálni, de ezek januárban megszakadtak.

A jelenlegi hasznosítási arányszámok pedig akkor válnak igazán érdekessé, ha a hulladékgazdálkodás 2012-es átszervezése előtti visszagyűjtési arányokkal vetjük össze őket. „Azt lehet látni, hogy 2011 óta nem történt előrelépés a területen, csak fokozatosan romlott a hulladékbegyűjtés és -hasznosítás teljesítménye” – mondta lapunknak Gönci Beáta, a CSAOSZ főtitkára. Az adatok is erről árulkodnak: ha az Eurostat 2011-es számait összevetjük az OKIR 2023-as adataival, kiderül, hogy a papírnál hét, az üvegnél 32, a műanyagnál 51, a fémnél 73, míg a fánál 91 százalékkal gyűjtöttek vissza kevesebbet a tavalyi második félévben 2011-hez képest. Ráadásul a fémek, a fa és a papír esetében már 2011-ben elértük a 2030-as irányszámokat, viszont ezek közül csak a papírnál sikerült máig megtartani ezt az eredményt.

A szakértők szerint ugyanakkor jóval nehezebbé teszi az adatok értelmezését a transzparencia hiánya a MOHU részéről. A CSAOSZ másik problémája, hogy sokszor csak egy-egy adatkérésen keresztül értesülnek a visszagyűjtési számok alakulásáról, miközben a MOHU honlapján megtalálható adatok gyakran nincsenek összhangban az OKIR vagy a NAV által közölt eredményekkel. Az utolsó hivatalos, ellenőrzött hasznosítási aránnyal az Eurostat 2020-as jelentésében találkozhatunk, mivel azóta nem szolgáltatott friss adatokat Magyarország a hasznosítás alakulásáról. Júliusban a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége is arra jutott egy tanulmányában, hogy a MOHU-nak nincsenek pontos adatai a saját üzletviteléről, ráadásul a MOHU első éves beszámolóját maga az Energiaügyi Minisztérium sem fogadta el, miután üresen hagytak egyes rubrikákat az adatszolgáltatáskor.

Haladékot kért a kormány
A Szabad Európa szerint az Energiaügyi Minisztériumban már tavaly novemberben rájöttek, hogy nem fogjuk tudni időben teljesíteni a 2025-ös célszámokat, így decemberben a kormány halasztást kért az Uniótól. A minisztérium öt százalékkal szerette volna csökkenteni a két időponthoz tűzött célszámot, vagyis 2025-ben csak 50, míg 2060-ban 55 százalékot kellene elérnünk a visszagyűjtésben. A rossz visszagyűjtési eredményeknek következményei is lehetnek - a műanyag esetében például minden évben kilogrammonként 80 centet kell fizetnünk az Uniónak a vissza nem gyűjtött mennyiség után, emiatt 2022-ben 75 milliárd forintot kellett a magyar kormánynak Brüsszelbe utalnia.

A MOHU tavaly júliusi indulásával az EPR, más néven kiterjesztett gyártói felelősség díjai is megjelentek, amiket a gyártóknak kell fizetniük a termékeik csomagolása után. Már a MOHU-koncesszió előtti években is kellett a gyártóknak termékdíjat fizetniük az árukkal együtt forgalomba hozott csomagolóanyagokra, mégis ez lett az új rendszer egyik leggyakrabban kifogásolt eleme. Nem is véletlen: a csomagolóanyag típusától függően öt-hatszorosát is beszedheti a MOHU a gyártóktól a korábbi termékdíjakhoz képest. Míg a műanyag EPR-díja a korábbi termékdíj körülbelül négyszeresére emelkedett, a papír csomagolóanyagoknál már nyolcszoros, míg a fém csomagolóeszközök esetében majdnem kilencszeres volt a növekedés.

Az EPR egyébként nem magyar találmány, és bevezetése is európai uniós irányelvek alapján történt. Lényege, hogy a gyártó nemcsak a forgalomba hozatalkor felelős a terméke csomagolásáért, hanem akkor is, amikor az árut elfogyasztották vagy elhasználódott, és annak csomagolása a kukába került. Az EPR-rendszerben az így keletkező hulladékanyag újrahasznosítási költségei is azt a gyártót terhelik, amelyik magát a terméket forgalomba hozta.

A CSAOSZ szerint azonban az is probléma, hogy a különböző csomagolóanyagok díjtételeit nem azok feldolgozásának valós költségei alapján határozták meg. Egy kilogramm papír csomagolóanyag forgalomba hozatala után például 173 forintot kell fizetnie a gyártónak, míg ez a műanyag esetében 219, a fémcsomagolásoknál pedig 186 forint kilogrammonként. Alig van különbség a három kategória EPR-díja között, miközben például a műanyagot jóval költségesebb feldolgozni a másik két anyaghoz képest. A szakértők azt is hozzátették ugyanakkor, hogy az árakat nem a MOHU, hanem a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal határozta meg az Energiaügyi Minisztérium jóváhagyásával.

Ráadásul a magyar EPR-díjak régiós összevetésben is rendkívül magasra sikerültek. Ausztriában például külön kategóriába sorolták a vásárlók által hazáig cipelt fogyasztói, illetve a termék szállításához használt gyűjtői csomagolást, hiszen jóval olcsóbb és gyorsabb eltakarítani azt a hulladékot, ami a gyártótól érkező áru kicsomagolása után egy bolt raktárában keletkezett. Ha a két kategória súlyozott átlagát nézzük, megkapjuk, hogy a műanyagnál 20, a fémeknél 52, míg a papírok esetében 85 százalékkal kell kevesebbet fizetniük az osztrák gyártóknak kilogrammonként. Vagyis egy gyártónak Magyarországon egy kiló papír után kell annyi EPR-díjat fizetnie, amennyiből Ausztriában már hét kilót lehetett volna forgalomba hozni. Ebből pedig óriási összegeket szedhet be a vállalat: a Szabad Európa szerint éves szinten csaknem 240 milliárd forint bevétele származhat a MOHU-nak az EPR-díjakból a korábbi rendszer 85 milliárdos bevétele helyett. A tavalyi második félévben csaknem 115 milliárd forintnyi EPR-díjat számláztak ki, és mivel ebben a tevékenységi körben csak 95 milliárd forint költsége akadt a MOHU-nak, nagyjából 20 milliárd forintnyi pluszbevétel érkezett hozzájuk az EPR-díjakból.

A szakértők szerint itt azonban még nem örülhetett a vállalat, mivel a lakossági vegyeshulladék-gyűjtés költségei a benzinár és a munkaerődíjak emelkedésével tovább nőttek, miközben a rezsicsökkentett lakossági szemétszállítás díja 2011 óta semmit sem változott. Már a MOHU előtt a feladatot elvégző állami kukaholding (NHKV) sem volt nyereséges, de a befagyasztott árak miatt most közel 50 milliárd forintos hiányt okozott a tevékenység a vállalatnak a szakértők szerint. Ők azt mondják, hogy ezt a veszteséget részben az EPR-díjak átcsoportosításával akarta fedezni a vállalat. Ebből azonban még nagy problémája is adódhat a MOHU-nak, mivel az EU-s irányelvek tiltják az úgynevezett keresztfinanszírozást, vagyis amikor a vállalat egy ágazat szereplőinek a kárára próbálja finanszírozni egy másik tevékenységét.

A visszaváltási rendszer
Noha már január óta működött, valójában csak idén július elsején startolt el igazán a MOHU üvegvisszaváltó-rendszere (DRS – Deposit Return System): ettől a naptól kezdve már nem hozhatták forgalomba betétdíj nélkül a palackokat a gyártók. Ennek értelmében a fogyasztóknak minden 1 deciliter és 3 liter űrtartalom közötti fém, üveg, és műanyag italcsomagolás után 50 forint betétdíjat kell fizetniük a termék megvásárlásakor. Az összeget csak akkor kapjuk vissza, ha a palackot, üveget vagy dobozt sértetlen állapotban visszük vissza a MOHU egyik automatájába.

A törvény szerint minden négyszáz négyzetméteresnél nagyobb élelmiszerboltban és minden ezer főnél népesebb településen ilyen automatát kellett telepítenie a MOHU-nak, emellett pedig egy kézi visszaváltórendszerrel is készültek az olyan üzlethelyiségeknek, amelyek szeretnének csatlakozni a rendszerhez, de nem fért be a boltjukba egy automata. A cég szerint jelenleg már több mint háromezer automata található országszerte, és további ezret terveznek telepíteni. A MOHU szerint beindult a rendszer, mivel már nagyjából 3,5 millió italcsomagolást váltanak vissza naponta.

A rendszer célja, hogy az Európai Unió irányelvei alapján elérjük 2025-re a 77, 2030-ra pedig a 90 százalékos visszaváltási arányt a PET-palackoknál, de úgy tűnik, ezt egyelőre nem bírná el a rendszer: már több panasz érkezett amiatt, hogy az automaták nem tudják beolvasni a vonalkódot, meghibásodnak, vagy egyszerűen csak megtelnek. A MOHU szerint ez amiatt van, mert ők sem számítottak arra, hogy ekkora sebességgel kezdik majd el visszavinni az emberek a palackokat. A szakértők amiatt is szkeptikusak, hogy az automaták és a hagyományos, lakossági hulladékgyűjtés miatt jelenleg két szelektív hulladékgyűjtési rendszer is működik párhuzamosan Magyarországon, ez pedig jelentősen megemeli a költségeket. A CSAOSZ szerint miközben a csomagolóanyagok csupán nagyjából 15 százalékát lehet a visszaváltási rendszerben gyűjteni, a működtetés mégis kifejezetten drága, csaknem 150 milliárd forintba kerül évente.

A CSAOSZ emiatt nem is értett egyet a DRS-rendszer bevezetésével, mivel semmilyen EU-s irányelv nem kötelezte Magyarországot ennek elindítására. Nagy Miklós szerint bölcsebb döntés lett volna egy olcsóbb digitális DRS-rendszerre váltani, ahol akkor kaphattuk volna vissza a pénzünket, ha a palackot az otthoni szelektív kukába dobjuk, miután telefonunkkal beszkenneltük a vonalkódját – ezzel a két rendszer párhuzamos működését is elkerülve. A szakértők szerint az is tovább emelte a költségeket, hogy a MOHU más országok gyakorlatával ellentétben nem egyeztetett a különböző hulladékos szervezetekkel a rendszer indulása előtt. „Ez Európa legdrágább rendszere” – fogalmazott Nagy Miklós. Szerinte „senki nem tudja, hogy mitől ennyivel költségesebb a magyar rendszer” a régió országaihoz képest. Ez pedig azért is probléma, mert végső soron a rendszer költségeit nem a MOHU-nak, hanem a gyártóknak, majd az árakba épülve a fogyasztóknak kell állniuk.

„Csoda nincs” – mondta egy másik szakértő arra a kérdésre, hogy beépülnek-e majd ezek a számok a termékek árába. Míg az EPR-nél a korábbi termékdíjak hat-hétszeresét kell megfizetni, a DRS-nél az üveg betétdíján felül szolgáltatási, és az első öt évben belépési díjat kell fizetniük a gyártóknak a rendszer használatáért. Mivel az EPR-díjazás már több mint egy éve működik, itt nem kell már olyan nagy mértékű áremelkedésre számítani, mint a most indult DRS-rendszerben érintett termékeknél. A CSAOSZ korábban úgy számolt, hogy a DRS szolgáltatási díja körülbelül 10-20 forintnyi pluszköltséget okozhat majd a gyártónak termékenként, de emellett az első öt évben fizetett csatlakozási díj további 1–8 forintot dob a gyártók költségein. Így ez az összeg előbb vagy utóbb a termékek árába is be fog épülni az 50 forintos betétdíjon felül.

Jön a profit
A MOHU tavalyi pénzügyi beszámolója szerint 5,6 milliárd forint hasznot könyvelt el a vállalat, ami azért ellentmondásos, mert a 35 éves koncesszió szükségességét azzal indokolta a kormány, hogy ennyi idő kell a tevékenység megtérüléséhez. „Ott kezdődik a probléma, hogy a MOHU nem nonprofit” – mondta a CSAOSZ-os Gönci Beáta. Egy másik szakértő arról beszélt, hogy egész Európában egyedülálló a magyar hulladékrendszer, mivel általában vagy egy nonprofit cég monopolhelyzetben, vagy több profitorientált cég egymással versenyezve végzi a hulladékgyűjtést. Állítása szerint olyanra azonban nem tud példát mondani, ahol mindkét szempont egyszerre teljesül egy ország hulladékgazdálkodásában.

A MOHU korábban arról írt, hogy ez az 5,6 milliárd forint valójában nem számít nyereségnek, mivel a vállalatnak legalább 180 milliárd forintot kell a magyar rendszer fejlesztésére költenie, ezért ezt az összeget is vissza kell forgatniuk. Ilyen beruházásnak számít az a 82 hulladékudvar, amelyet a MOHU országszerte tervez építeni a következő tíz évben, a 4500 textilgyűjtő konténer, amibe a használt ruhákat gyűjthetjük majd, vagy éppen a biohulladékot gyűjtő kukák, amelyeket a háztartásokba fognak telepíteni.

A szakértők ugyanakkor arról beszéltek korábban a Telexnek, hogy a mostaninál is nagyobb nyereséget könyvelhet majd el a MOHU a közeljövőben. Már a pénzügyi beszámolójukban is szerepelt egy 12,2 milliárd forintos bevételi tétel, amelyet a haszonanyag-értékesítésből szerzett a vállalat, viszont az nem jelent meg az eredménykimutatásban, miközben költségoldalon mégis szerepelt. Az azóta eltelt időben azonban a DRS-rendszer is élesedett, az automatákkal Nagy Miklós szerint más országok tapasztalatai alapján az első évben 70-75 százalék körüli visszaviteli arányt lehet elérni.

A maradék 25 százalék vissza nem váltott italos csomagolás betétdíja a MOHU-nál maradhat, ami még több extra bevételt hozhat a vállalatnak. A szakértők szerint emellett az EPR-díjaknál is akadtak olyan számlák, amelyek nem lettek kiállítva a pénzügyi beszámoló időpontjáig, ezért nem is szerepelhettek a tavalyi pénzügyi kimutatásban.

Forrás: telex.hu