Hírek téma szerint
Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein.
Két héttel ezelőtt megalapították az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-t, amely az élelmiszer-pocsékolásnak vetne véget azzal, hogy februártól összegyűjti a boltokból a 48 óra múlva lejáró termékeket – írja a Napi.hu.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a használt mobilok 53 százaléka legfeljebb kétéves, 85 százaléka pedig nem idősebb ötévesnél, 32 százalékuknál a csere elkerülhető lett volna, mert a mobil megfelelően működött, de a használó mégis újat kapott, kedvezmény hatására vásárolt vagy csak megunta korábbi, divatjamúlt darabját.
Február 4-én kerül megrendezésre a II. Nemzetközi vastag pulcsis nap, melyet a Hollandiában már több mint egy évtizede ünnepelt ‘Warm Sweater Day’ mintájára tavaly honosított meg a Green Guide csapata és Mengyán Eszter újságíró, a Holy Duck! blog szerzője.
A folyadékpótlás fontosságát talán már nem kell senkinek sem magyarázni, mindenki tudja, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel a kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen része. A szükséges mennyiség egy részét étellel visszük be, de 70-80 százalékát valamilyen ital formájában, azaz átlagosan naponta 2-2,5 liter folyadékot ajánlott minimum innunk szervezetünk megfelelő működéséhez.
Az EU jelenleg egy olyan jogszabálytervezeten dolgozik, amely minden okostelefon, táblagép, digitális fényképezőgép, fejhallgató, hordozható hangszóró és videojáték-konzol esetében egy egységes, szabványos csatlakozó bevezetését javasolja. A tagállamok szerdán megállapodtak az egységes töltőről szóló javaslatra vonatkozó tárgyalási megbízásról. A javaslat célja annak biztosítása, hogy ne legyen többé szükség új töltő vásárlására, valahányszor egy fogyasztó új mobiltelefont vagy hasonló terméket vásárol, továbbá hogy valamennyi készüléket egyazon töltővel fel lehessen tölteni.
A világ legtöbb országában törvényi előírás a maszk viselése a koronavírus terjedésének megfékezése és a fertőzés kockázatának alacsonyan tartása érdekében. Miközben az emberek maszkokkal védekeznek a vírus ellen, a maszkok komoly problémát jelentenek a környezet számára — különösen, ha nem megfelelően “ártalmatlanítják” őket, és az utcára vagy a folyókba kerülnek, ahonnan végül a tengerben kötnek ki. A Nature Sustainability című folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban a Portsmouthi Egyetem brit kutatói közelebbről is megvizsgálták ezt a problémát.
Amennyiben továbbra sem sikerül multilaterális megállapodással rögzíteni a szennyezés mértékét, akkor 2040-re a világ tengereiben a műanyaghulladék össztömege meghaladhatja az ott élő halakét – idézi a BBC a londoni székhelyű nemzetközi környezet- és természetvédelmi szervezet, az Environmental Investigation Agency (EIA) egyik munkatársát.
Egy új tanulmány szerint a vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ, ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.
A bukaresti sajtótájékoztató után a Figyelő a román–magyar államközi környezetvédelmi és vízügyi együttműködésről kérdezte a bukaresti kormány szakminiszterét.
Az apró szennyező részecskék sejtmérgezést és gyulladást is okozhatnak.
Ha fontosnak tartod a környezetvédelmet, tennél valamit aktívan a jövőben is élhető Föld érdekében, akkor szervezz te is „Peer Parliament”-et!
A Tiszai PET Kupa az ártéri hulladék összegyűjtésén, szelektálásán és feldolgozásán túl a folyami műanyag szennyezés kutatására is kiemelt figyelmet fordít. Ha ismerjük a szennyezés viselkedését, a folyótisztító akcióknak is nagyobb esélye van a sikerre. 2022. január 7-én Berberovics Krisztián, a PET Kupa folyómentője – az árhullám tetőzését kihasználva, – két helyszínen engedett el GPS jeladóval ellátott palackokat.
Egy új tanulmány szerint a vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ, ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.
Helyi állatvédők és állatorvosok hívták fel arra a figyelmet, hogy elefántok pusztulnak el Srí Lanka keleti részén, mivel műanyaghulladékot esznek. Közlésük szerint az elmúlt nyolc évben az Ampara kerületi Pallakkadu faluban, Colombótól 210 kilométerre keletre mintegy húsz elefánt halálát okozta, hogy műanyaghulladékot evett.
A szárítógépek a légkörben lévő műanyag mikroszál-szennyeződés fő forrásai közé tartoznak hongkongi kutatók szerint: egyetlen gép 120 millió műanyag mikroszálat bocsáthat a levegőbe évente.
Van Ukrajnában egy 800 ezres történelmi város, amelynek legmagasabb pontja egy szemétdomb. Ezzel a szöveggel fel lehetne építeni a katasztrófaturizmust Lvivben, valójában egy ígéretes rekultivációs helyszínről van szó, ahol a tervek szerint néhány év múlva vonzó park lesz, és a város egy fenntarhatóan gazdaságos és környezetbarát hulladékkezelő rendszert is kap. A megoldás példa lehet Kárpátaljának is, ahol rendezett hulladékfeldolgozás nélkül biztosan jön szemét Magyarország felé. Tervek már vannak a problémára – amelyek megoldására nagyrészt az EU-tól vár forrásokat Ukrajna. Az 1,2 millió lakosú térség vezetése szerint hulladékfeldolgozók felépítése 2030-ig 100 millió euróból megoldható, utána piaci alapon önfenntartó lenne a rendszer. A szakma az üzleti modellt illetően pesszimistább, de mérsékelt költségvetési kiegészítés mellett valóban működhet a dolog – és mindenképpen megéri, ha a folyószennyezés megszűnését is belekalkuláljuk.
Ugyan a minőségmegőrzési idő (mindjárt részletezzük, miben más, mint a fogyaszthatósági idő) lejárata után semmiféle élelmiszert nem lehet kereskedelmi forgalomban árusítani, de az Európai Parlament és Tanács döntése értelmében idéntől ezek már eladományozhatóvá váltak, írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján azzal a kitétellel, hogy az adományozásra szánt termékek biztonságosságáért, megfelelőségéért az adományozó, azaz a kereskedő felel.
Január elsején életbe lépett a törvénymódosítás, mely értelmében elindult a műanyag palackok és fémdobozok visszaváltása Szlovákiában. A változástól azt remélik, hatékonyabb lesz a flakonok újrahasznosítása, a környezettudatosabb módszerhez azonban a lakosoknak is alkalmazkodniuk kell.
Nyitrai Zsolt az előző év végén zárult konzultációról kiemelte: környezetvédelmi ügyben egyszerre ilyen sokan még sosem nyilvánítottak véleményt.
Budaörs város Önkormányzatának döntése alapján idén január 1-től a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió végzi a hulladékszállítási közszolgáltatást.
A Budapesti Közművek – megújítva jogelődje, az FKF népszerű kezdeményezését – idén is uzsonnásdobozzal ajándékozza meg a fővárosi általános iskolák első osztályos kisdiákjait. Az első napokban már közel hétezer doboz jutott el kis tulajdonosához, kerületi megoszlásban szinte azonos arányban mind a 23 budapesti kerületben. A novemberi Európai Hulladékcsökkentési Hét időszakában kezdődött átadások ütemesen zajlottak, és karácsonyig közel hét és félezer újrahasznosítható dobozt már át is vettek az iskolák, miközben folyamatosan érkeznek a további jelentkezők.
A román kormány az országba érkező hulladék kezelésére vonatkozó szabályok szigorításával próbálja megfékezni az illegális hulladékimportot és az üzletszerű környezetszennyezést.
A klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok 10%-át az élelmiszerpazarlás okozza. Az EU-ban keletkezett élelmiszerhulladék 53%-áért a háztartások felelősek.
A legtöbb európai országban és az EU egészében a keletkező hulladék mennyisége növekszik, de lassabb ütemben, mint ahogy az unió gazdasága növekedik. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) közzétett jelentése szerint azonban nincsenek arra utaló jelek, hogy a teljes hulladéktermelés csökkentésére vonatkozó átfogó célkitűzés közel állna a megvalósításhoz. A jelentés megállapításai rávilágítanak a pazarlás hatékonyabb megelőzésére, a textilhulladékok reflektorfénybe helyezésével.