A Humusz Szövetséget hosszú évek óta szakmai tanácsokkal segítő szakértő, Hartay Mihály – aki nem mellesleg a Humusz rendes tagja is – elolvasta Greta Thunberg Klímakönyvét, sőt, ki is jegyzetelte azt. Az általa írt összefoglalót közöljük több részben, hétről hétre blogunkon. Íme a negyedik rész.

NEGYEDIK RÉSZ / Mit tettünk már ellene?

Thunberg: Hogyan tudnánk meg nem történné tenni a kudarcainkat, ha képtelenek vagyunk elismerni, hogy kudarcot vallottunk? 

Mostanra kiderült, hogy a világ megmentése a politikai vezetők számára nem prioritás! A politikusok munkája mindössze abból áll, hogy maradjanak hatalmon. A hosszútávú elképzeléseik nem nyúlnak túl a következő közvélemény kutatáson és legtöbbször még ennél is rövidebb időtávra koncentrálnak (ráadásul a kiválasztásuk is kontraszelekció által történik, azaz eleve nem a legtehetségesebb, legokosabb emberek mennek politikusnak. - HM). Ráadásul kommunikációs és PR taktikákhoz folyamodnak, hogy úgy tűnjön, mintha igazi lépéseket tennének, miközben a valóságban ennek ellenkezője történik. A svéd klímapolitikát vizsgálva kiderül, hogy az üveggázhatású gázok kibocsátásának csak a 30-40%-át veszik be a statisztikába és a klímacélok elszámolásába. A maradékot vagy kiszervezik (átterhelik) vagy elrejtik a nemzetközi klímaelszámolási keretrendszerek kiskapuit kihasználva. Rengeteg mindenre szükségünk lesz, de mindenekfelett őszinteségre, tisztességre és bátorságra. Azonnali drasztikus és kiterjedt kibocsátás- csökkentés kell. Visszatekintve meglehetősen szörnyű ötlet volt, hogy a kapitalista fogyasztást és a piacgazdaságot tettük az univerzum kizárólagos mechanizmusává. Persze eddig minden más rendszer csődöt mondott. A média feladata lenne a politikusokat cselekvésre kényszeríteni. 

Az új tagadás: 

Az IPCC klímaváltozásról szóló első jelentése óta a klímakonferenciák három évtizedes kudarcot jelentenek. Az 1992–es riói ENSZ Föld csúcs óta nagyon sok klímakonferencia zajlott eredménytelenül. Igaz, hogy ma már alig található érdemi klímatagadó. Legalább is színleg elfogadják a tényt és áttértek a tagadás második fázisára, a csökkentés tagadására. A szükséges drasztikus kibocsájtás-csökkentést a jövőbeni alacsony szénkibocsájtási technológiák üres ígéreteivel helyettesítik. Sajnos ebbe a körbe már sok klímakutató is beletartozik. 

Ahhoz, hogy 1,5 °C-on belül maradhassunk, nem szabad egy meghatározott CO2 mennyiségnél (Széntartalék) többet kibocsátanunk. Van némi bizonytalanság, hogy pontosan hol, de a tudomány kijelölte számunkra a határt.  Ahhoz, hogy ne lépjük át a 1,5 °C-ot, már kevesebb, mint 8 évünk van. A jelenlegi kibocsátás mellett a 2°C-os határ eléréséhez 20 évünk van. (Magyarország már most 1,63 °C-nál tart). 

Mi a feladat: 

2035-ig globálisan be kell szüntetni a fosszilis üzemanyagok használatát (gazdagabb nemzeteknek 2030-ig), fel kell hagynunk az erdőirtással, drasztikusan csökkenteni kell az emissziót. A gazdag országoknak hatalmas pénzügyi kárpótlást kell adnia a szegényebb országok részére, mert a felelősség nem egyenletesen oszlik meg. Nem mindannyian együtt vagyunk részesei ennek, sem a hatásokat, sem a szükséges ellenlépéseket illetően. A nagy kibocsátású országok nem védekezhetnek azzal, hogy nem tudtak minderről, mert a tudomány évtizedekkel ezelőtt kimutatta a veszélyeket. A szükséges kibocsátás-csökkentés hatalmas strukturális átalakítást követel. Pl: A városokban el kell terjeszteni az elektromos biciklit, vidéken pedig elektromos járművek megosztott használatára lesz szükség (csak tömegközlekedés és bicikli - HM).

A kormányok klímacéljai mögött rejlő igazság:   

A széntartalék néhány év alatt elfogy, a kihívásokra adott politikai válaszok messze nem kielégítőek. Svédország például lényegesen kisebb kibocsátást ismer el a statisztikákban, mint amennyit a valóságban kienged a levegőbe. Ha hozzáadjuk a fogyasztásból és biomassza-égetésből származó kibocsátásokat, akkor 50 Mt CO2 helyett a háromszorosát, 150 Mt-át enged a levegőbe. Svédországnak évente két számjegyű kibocsátáscsökkentést kellene elérnie, ahhoz, hogy teljesítse a kitűzött célokat. Svédországhoz hasonlóan minden ország (szándékosan! HM) rosszul határozta meg a kitűzött emisszió csökkentési célokat. Hatalmas szakadék tátong az országok által jelentett és a tényleges emisszió között. A kibocsátás 16-23%-át az országok nem vallják be. 

Thunberg: Nem a jó irányba haladunk: 

A CO2 légkörből való kivonása a megoldás? Az erről szóló frázisok és a tényleges eredmények között olyan nagy a szakadék, hogy az viccnek is rossz. Talán 20 db CO2 kivonó kis üzem működik a világban, némelyikükről kimutatták, hogy több CO2-t termel, mint amennyit elnyel. Az éghajlati és ökológiai válságból nem vásárolhatjuk ki egyszerűen magunkat, befektetésekkel és építéssel nem győzhetjük le a problémát. Politikai vezetőink totális csődöt mondtak és továbbra is hozzájárulnak a fosszilis energiára épülő infrastruktúra terjesztéséhez a világon. A technológia önmagában nem fog megmenteni minket (lsd: Jevons diagram - HM). Hatalmas a távolság eddigi tetteink és a valós megoldások között. 

A fosszilis tüzelőanyagok kitartása: 

Az éghajlati krízis megoldása előtt álló legnagyobb feladat a szénnek, kőolajnak és földgáznak a helyettesítése valami mással. Ez a legnagyobb feladat amivel az emberiség valaha szembesült. 3,63 kg (3,8 l) benzin elégetésével 10 kg szén-dioxid szabadul fel. A CO2 a légkörben csapdába ejti a hőt, ami egyébként visszaverődne az űrbe. Abba kell hagynunk a fosszilis tüzelőanyagok égetését, de ez több okból sem egyszerű. Az első, hogy a fosszilis anyagok rendkívül koncentrált energiaforrások (kőolaj 44000 J/kg, 1 kg kőolaj energiasűrűsége megfelel kb. 57 cm²,  0,75cmx0,75cm napelem egy éves termelésének - HM).  A második: strukturális fogságban vagyunk, mert közlekedésünk, energiatermelésünk a fosszilis energiára van kitalálva. A harmadik ok, hogy nagy és erős az ellenérdekeltség. Harminc éven keresztül a világ azzal a terméketlen vitával vesztegette idejét, hogy valós-e a globális felmelegedés. A fosszilis energiaipar pedig tovább lobbizik, zöldre fest és halogat. A politikusok pedig ebben partnerek.

A megújulók felemelkedése: 

200 éven keresztül a CO2 kibocsátás állandó mértékben évi 1,6 %-kal emelkedett. A nem fosszilis energiahordozók részaránya már több évtizede 22%-os szinten áll, bár az elmúlt évben (2021) ez a hányad lassú emelkedésnek indult a szél és napenergia növekedése révén. A világ legmagasabb jövedelmű országaiban a CO2 emisszió csökken, USA évi 0,7%-kal, EU 1,4%-kal, azaz kibocsátásuk tetőzött. Ebben azonban nagy szerepet játszik az átterhelés, azaz a fogyasztási javak importjának növekedése és az ipar kiszervezése Ázsiába. A közepes és alacsony jövedelmű országokban azonban teljesen más a helyzet. Miután az életkörülmények itt lényegesen rosszabbak, ráadásul ide terhelődik a fejlett országokba szállított és itt megtermelt javak gyártásának kibocsátása, ezekben az országokban az energiafelhasználás gyorsan növekszik és a CO2 kibocsátás is tovább emelkedik. A világ elérkezett arra a pontra, ahol az egymással ellentétes folyamatok kioltják egymást. Az éghajlati krízis nem engedi, hogy megvárjuk, míg a világ lassan áttér a fosszilis energiahordozókról a megújulókra. Történelmi tapasztalat, hogy az energetikai átállások mindig lassan mentek végbe. Az életfeltételeinket jelenleg biztosító termelési rendszer ezer szállal kötődik az energiatermeléshez, ezért az anyagi javaktól kevésbé függő életmódra kell váltanunk. Egyre fogy az idő és minden új technológia egy sor kockázatot és kihívást hoz. 

Thunberg: Nem fosszilis energiaforrások:

Napenergia: olcsó a használata, viszont napfényt igényel, hatalmas területen, raktározás akkumulátorokkal. (Ráadásul a fekete felület globálisan földi hőmérsékletnövelő hatású - HM. Előállítás környezetterhelése, ritkaföldfém hiány, Kínáé a 95%, megsemmisítés környezeti terheivel számolni kell. - HM). 

Szélenergia: (Korlátai: 10 km/ó alatt és 90 km/ó felett nem használható, optimális a 43-54 km/ó, túlságosan változékony széljárás, zajhatás, madarakra veszélyes, topográfiai korlátok, jelentős beruházási igény, energiatárolás és rugalmas hálózat kell - HM). Előnye: hatékony és tiszta energiaforrás. 

Zöldhidrogén: Jelenleg a hidrogén 96%-át fosszilis tüzelőanyagokból állítják elő (vízbontás elektrolízissel - HM). Tehát a zöldhidrogén előállítására nagyon sok és olcsó megújuló energiára van szükség. 

Vízenergia: Nagy beruházásigény, környezetkárosító. Ugyanakkor tiszta energia.

Atomenergia: Megbízható, nagyon alacsony szénkibocsátású energiaforrás adja a világ áramtermelésének 10%-át. Beruházása drága és időigényes. A használatához geopolitikai stabilitásra van szükség a világban. A radioaktív hulladék elhelyezéséről gondoskodni kell.  

Biomassza: a biomasszát megújuló energiaforrásnak tartják, de ez függ attól, mennyire fenntartható a biomassza termelésének gyakorlata. Ha erdőirtással és a biológiai sokféleség károsodásával jár, akkor nem tekinthető megújulónak. Sajnos az utóbbi évek tendenciái erre utalnak és faégetés zajlik biomassza égetés címén, ami a szénnél is több CO2-t bocsát a levegőbe. 

Geotermikus energia: Alacsony szénkibocsátású energiaforrás. Kéndioxid és kénhidrogén is feltör a termálvízzel.  (Ha nem forgatjuk vissza, akkor kimerül és nem tekinthetjük megújulónak - HM). 

Hogyan segíthetnek rajtunk az erdők: 

Az erdők szenet kötnek meg, kétszer annyit raktároznak, mint amennyi a légkörben van. Az erdőirtás jelentősen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Az erdészeti kezelés alatt álló erdők szénraktározó képessége jelentősen alacsonyabb, mint az érintetlen erdőké. Ezért a fát elsősorban hosszú élettartamú termékek előállítására szabad használni (És nem egyszer használatos evőeszközként! HM). Csak annyi fát szabad kitermelni amennyi visszanő az erdőben. Az EU-ban jelenleg a kitermelt fa 25-33%-át közvetlen energiatermelésre használják „biomasszaként”. A biomasszát csak addig szabad fenntarthatónak tekinteni, ha kizárólag a fatermék gyártásakor keletkező és másképpen nem hasznosítható fahulladékot égetik el. Az erdők szénelnyelő képessége 50-100 év múlva telítődni fog. Az erdők megőrzése jelenleg az egyetlen nagy léptékben is elérhető módszerünk a légköri CO2 megkötésére. 

Mi a helyzet a geomérnökséggel?

A legtöbb geomérnöki technológia csak elméletben létezik. A geomérnökség a Föld légkörének és ökoszisztémáinak szándékos manipulációja. Az elképzelés támogatói a Nap melegítő hatását csillapítanák, a besugárzás egy részét visszajuttatva a világűrbe vagy a CO2 légkörből történő eltávolítását és raktározását tervezik megoldani. Például napsugárzást blokkoló aeroszolokat juttatnának a sztatoszférába, vagy az Északi-sark jégsapkáira üveggyöngyöket borítanának, az óceánok tápanyagtartalmát műtrágyával növelnék, stb. Minden geomérnöki elképzelés hatalmas kockázatokat rejt. Minden beavatkozás visszafordíthatatlan és bizonytalan. Minden geomérnöki terv ugyanazt az uralkodásra hajlamos gondolkodásmódot mutatja, mint ami a klímakrízis okozója. 

Kivonó technológiák:  

2000 milliárd tonna CO2-vel árasztottuk el a Földet. CO2 kibocsátásunk 60%-kal emelkedett az első IPCC jelentés 1990-es kiadása óta. A kivonási technológia nem varázslat, viszont eszméletlenül drága. Egy tonna CO2 eltávolításának költsége 100 dollár. Az üvegházhatású gázokat ma nem kibocsátani sokkal olcsóbb, mint holnap kivonni. Jelenleg csupán 30 szénmegkötő és tároló üzem van a világban. A BECCS technológia (szénmegkötő és tároló bioenergia) alkalmazásakor növényi biomasszából elektromos áramot, bioüzemanyagot állítanak elő, míg az elégetéskor a keletkező CO2-t a föld alá szivattyúzzák. A BECCS nagy földterületet és sok vizet igényel és évtizedekig figyelni kell a CO2 tárolót, de egy tonna CO2 kivonása 50-200 $-ba kerül. Másik kivonási technológia az ásványmállás, a szilikátok CO2 megkötő hatását használják ki. A mállás költségeit 75-250 $/tonna CO2-ra becsülik. Végül több tucat cég fejleszt olyan eljárást, hogy vegyi anyagok (nitrogénaminok, hidroxidok) segítségével közvetlenül a levegőből kötik meg a CO2-t.  A megkötött CO2-t ezt követően a föld alá préselik (250-600 $/tonna CO2 költséggel). Ezen kívül a többi üvegházhatású gázt (pl: metán) is ki kell vonni a levegőből, és erre is megfelelő technológiát kell találni. Összességében még sok kutatásra és fejlesztésre lesz szükség, hogy a kivonó technológiák gazdasági szempontból is működőképesekké váljanak. 

Egy teljesen új gondolkodási mód:

Sohasem az volt a célunk, hogy megóvjuk az éghajlatot, hanem, hogy megóvjuk életformánkat. Ehhez lenyűgöző könyvelési praktikákat, kiskapukat, kiszervezést, átterhelést, zöldre festést, és ügyes PR praktikákat találtunk ki. Vezetőink túl sokáig késlekedtek ahhoz (a mi szavazataink segítségével - HM), hogy a jövőben megúszhassuk az alapvető életmódbeli és rendszerszintű átalakítást. Egyszerűen nincs más lehetőség. Az elkövetkezendő években, évtizedekben, évszázadokban az egész emberi társadalmat át kell alakítanunk, hogy a megmaradt széntartalékunkat igazságosan és holisztikus szemlélettel osszuk el a világ országai között. Akik a leginkább felelősek a krízis kialakulásáért, azonnal és drasztikusan csökkenteniük kell a kibocsátásukat. Ez egy teljesen új gondolkodási módot tesz szükségessé. 2022 február 1.-én átléptük a 421 ppm CO2 szintet. A jelenlegi kibocsátási ütem mellett még ebben az évtizedben el fog fogyni a megmaradt széntartalékunk ahhoz, hogy legyen esélyünk a 1,5 °C alatt maradni (Mo. már 1,63 °C-nál tart - HM). Eddig nem léptettek életbe semmilyen hathatós intézkedést. 

A szárazföldeken hagyott nyomunk: 

Világszerte a mezőgazdaság a földhasználat uralkodó formája. A mezőgazdasági termelés sokkal nagyobb ütemben növekedett, mint a népesség, ennek fő hajtóereje a növekvő kereslet. A növényi termesztés 3,5-szeresére, az állattenyésztés 2,5-szeresére, az erdészeti termelés 1,5-szeresére nőtt 60 év alatt. A termőföldek az erdők helyét vették át. A termésátlagok nőttek a jelentős műtrágya, víz és növényvédőszer hatására. Minden termőföldet műtrágyáznak. A kemikáliák és az intenzív termelés hatására a föld minősége és a természetes élőhelyek leromlottak és ez a biodiverzitás hanyatlását is előidézte. A mezőgazdaság terjeszkedése és intenzifikációja az éghajlatváltozás legfontosabb tényezői közé tartozik, és felel a kibocsátott CO2 20%-ért. A népesség növekedésével még tovább kell nőnie a termelésnek, ezért meg kell találni a módját az új módszerek alkalmazásának. Ha több ember térne át a növényi étrendre és csökkenne a hulladék mennyisége, enyhülne a földekre nehezedő nyomás. 

A kalóriakérdés:   

Az élelmiszertermelő rendszer a környezetrombolás legerősebb hajtóereje, mert ez bocsátja ki a az üvegházhatású gázok 30%-át és foglalja el a bolygó szárazföldi területeinek 40%-át, illetve erre fordítjuk édesvíz készletünk 40%-át. Az élelmiszertermelés a biodiverzitás csökkenésének és a föld degradációjának legfőbb okozója. A növényi alapú élelmiszerek hatása a legkisebb. A tej, tojás, baromfi, sertéshús 5-20-szor nagyobb mértékben, a marha, birka, kecske 20-100-szor haladják meg a növényi élelmiszerek által okozott terhelést. 

Globálisan 1961-től a 2200 kalóriáról 2850 kalóriára emelkedett az emberek átlagfogyasztása, különösen a gazdag országokban. A gazdag országok viselik a legnagyobb felelősséget az élelmiszertermelő rendszerek éghajlatot károsító hatásáért, ezért leginkább az ő felelősségük ezt csökkenteni. Ha világszerte áttérnének a növényi alapú táplálkozásra, 50-70%-kal csökkenhetne az üvegházhatású gázok kibocsátása. 

Új élelmiszerrendszerek tervezése: 

Ugyanannak a terméknek a környezeti lábnyoma akár 50-szeresen is különbözhet az alkalmazott gazdálkodási gyakorlattól függően. Szabályoznunk kell a rizsföldek vízszintjét, hogy csökkentsük a metán emissziót, változtatni kell a haszonállatok legeltetésén, számos helyen talajtakarást kell alkalmazni, fákat ültetni a farmokon, új típusú műtrágyákat kell kifejleszteni. A megtermelt élelmiszert nem szállíthatjuk a Föld egyik pontjából a másikra. A használt rendszerek nem egyetemlegesek, a Föld más-más pontján eltérő módszereket kell alkalmazni. A föld értékes anyagainak megvédése érdekében az év nagy részében takarni kell a talajt és a terménymaradványokat a földön kell hagyni égetés nélkül. Egyszerre több szinten is cselekvésre van szükség.

Az ipari világ emissziójának feltérképezése:

Az ipar felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának 33%-ért, ebben is a vas és acél, cementipar felel a legnagyob hányadért (70%). A termelést a gazdag országok a távol-keletre átterhelték, a fogyasztás pedig náluk növekedett. Ezért fogyasztásalapú emisszió elszámolásra volna szükség. A gazdag és szegény országoknak eltérő a felelősségük, ezért figyelembe kell venni a történelmi (múltbéli) emissziókibocsátást akkor, amikor a jövőbeni fogyasztáscsökkentésről kell dönteni. Az ipari anyagok és termékek iránt emelkedő a kereslet, ami várhatóan 2050-re megduplázódik. A fejlődő országok most vannak a növekedési fázisban mind az infrastruktúra fejlesztésében, mind a fogyasztásban. Az átalakuló gazdaságokat nem büntethetjük azért, mert növekszik az ipari termékek és anyagok iránti keresletük.  A fejlett országoknak történelmi felelősségük van a kialakult helyzetért és drasztikusan kell csökkenteni a fogyasztásukat, hogy a fejlődők növekedni tudjanak. Ez így igazságos. 

A technikai baki: 

A nehézipar kibocsátása nehezen csökkenthető. Az általa használt technológiák, berendezések több évtizedre vannak tervezve, így ritkán cserélhetők le. Ezért hatalmas a szakadék a nehézipar várható kibocsátása és a szükséges legjobb forgatókönyv között. Nincsenek ma még olyan technológiák, amelyek a nehézipar megvalósuló és szükséges mértéke közötti dekarbonizációt megoldanák. Még ha a CCS (szénmegkötés és tárolás) működőképesnek is bizonyul, olyan léptékben fog üzemelni, ami egy lapon sem említhető a probléma méretével. A CCS inkább érzelmi, mint műszaki célokat szolgál. A kereslet csökkenésének sokkal messzebb kell mennie a hatékonyság növelésénél. Már az egész emberi társadalom felépítésén kell gondolkoznunk, nem csak az ezt működtető gépezet felépítésén. 

Semmi más nem mutatja olyan egyértelműen a technológiai megoldásokba vetett vakhit veszélyességét, mint a szénmegkötés és tárolás (CCS) története.

A szállítás kihívása:

Az utazás mindig központi jelentőséggel bír, és jelentős hatással van a környezetünkre. A globális közlekedési szektor nagyjából a fosszilis üzemanyagok elégetéséből származó CO2 kibocsátás 25%-ért felelős. A 337. oldalon egy érdekes táblázat, CO2 ekvivalens/utaskilométer alapján a nagy benzines autó megelőzi a hosszútávú repülést, de a kis benzines autónál a rövid távú repülés kevésbé környezetterhelő, illetve a kis dízel autó a rövid és hosszútávú repülésnél is kevésbé környezetterhelő (persze lényeges, hányan ülnek az autóban és a repülőn - HM).  A nemzetközi repülést és hajózást általában kihagyják a nemzeti emissziószámításból. Ezek a szektorok nem dolgozták ki a 1,5 fokos klímacélnak megfelelő intézkedési tervüket. A repülést főleg szabadidős utazásokra használják, míg a hajózás elsősorban szállítási célokat szolgál. Ezért, ha földre parancsolnák az összes repülőt, annak gazdasági-társadalmi hatásai eltörpülnének a hajózás leállításával szemben.

A jövő elektromos?:  

Ma már általánosan elfogadott, hogy semmiképpen nem leszünk képesek teljesíteni a párizsi megállapodásokat. Közlekedésünk és áruszállításunk ma is szinte teljes mértékben a fosszilis energiától függ. Az elektromos járművek sem jelentenek megoldást, ha figyelembe vesszük a teljes életciklusukban megvalósuló kibocsátást, különösen, ha az elektromosság üvegházhatású gáz-kibocsátása révén jön létre (autógyártás és akkumulátor környezeti terhelése - HM). Az elektromos járművek a Jevons diagram alapján növelik az autótól való függést. Rövidtávon a járművek többsége fosszilis marad, ezért a sebesség korlátozásával, a fogyasztás csökkentésével lehet  az emissziót csökkenteni (Pl: Hollandia 100 km/ó autópályán). A jövő a helyi tömegközlekedés, a gyaloglás és biciklizés. Ehhez kellő autókorlátozó szabályozás és a tömegközlekedés vonzóvá tétele  szükséges, és ú.n. 15-20 perces városrészeket kell létrehozni. A közlekedés dekarbonizációjának nincs más módja, mint a személyautók, teherautók, repülők használatának csökkentése. Angliában a népesség 11%-a vezeti le a teljes megtett kilométerek 44%-át, a világ népességének 80%-a még sohasem utazott repülőgépen.

Folyamatosan mást tesznek, mint amit mondanak: 

A krízis orvoslásának első lépése, hogy felismerjük, válsággal állunk szemben. Nem vagyunk tudatában annak, hogy éghajlati vészhelyzet van. Egy svéd közvélemény kutatás kimutatta, hogy az emberek tudása rendkívül alacsony, de ugyanez a helyzet a politikusok és újságírók között is. Zavarba ejtően csekély a tudásuk. A jelenlegi rendszerben nem rendelkezünk a válság orvoslásához szükséges minden tudással. Teljes rendszerváltásra van szükség! Legfőbb feladat felébreszteni az embereket. Továbbra sincs olyan törvény, ami előírná a fosszilis anyagok földben tartását. Új törvényekre van szükség, új struktúrára, új keretrendszerekre. Többé nem szabad a haladást a gazdasági növekedéssel mérni. Újra kell definiálni a növekedést. Teljesen új gondolkodásmódra van szükség.  

A fogyasztás ára: 

Ki a felelős a klímakrízisért? Kinek kell változtatni a viselkedésén? Csupán 20 vállalat felelős az összes szénkibocsátás 33%-ért. Ugyanakkor az elemzések nem foglalkoznak az emberek túlzott, féktelen fogyasztásával pedig végeredményben ez károsítja a bolygót. Tehát változást kell elérnünk az emberek otthonaiban, autóiban, éléskamrájában és ruhásszekrényében. A konzumerizmus a probléma oka. A világ problémáinak léptéke a több tízmilliárd tonnás CO2 kibocsátás. (és a széleskörű strukturális fogság amibe belelavíroztuk magunkat HM) . Az üvegházhatású gázok kibocsátásának több, mint 60%-a, a föld- és vízhasználatunk 80%-a a háztartási keresletből ered. A középosztály globális felemelkedése az okozója az erőforrásigények megemelkedésének. Ebben a gazdagok viselik a legnagyobb felelősséget, ugyanakkor azt a következtetést sem szabad levonni, hogy a világnak el kell fogadnia a szörnyű szegénységet és kegyetlen egyenlőtlenséget. Túl sokan használunk túl sokat!  Mindennek változnia kell és minden változni is fog! De ezt a változást otthon kell elkezdeni! 

Hogyan (ne) vásároljunk?: 

Ahogy az emberi társadalom globalizálódott, az ellátási láncok egyre bonyolutabbá és átláthatatlanabbá váltak. A túlfogyasztásra bíztatás mindenhol jelen van. (És mi lesz, ha a mesterséges intelligencia még hatékonyabban fog vásárlásra ösztönözni? - HM). 

Hogyan ne vásároljunk: 

- Tanuljunk meg szünetet tartani döntéseink előtt,

- Javítsunk,

- Osszunk meg eszközöket (bérlés, kölcsönkérés),

- Alkossunk, improvizáljunk, legyünk kreatívok. 

Ha mégis vásárolnunk kell, próbáljuk meg elképzelni az ellátási láncot, és a rövidebb kereskedelmi lánctól vásároljunk. Próbáljuk megismerni, hogy a termék gyártási folyamatának milyen környezeti hatása van. Vásároljunk tartós és jó állapotú használt termékeket. Járművekkel kapcsolatban először a bicikli és a tömegközlekedés jusson eszünkbe. Csökkentsük a hús és tejtermék mennyiségét.

Hulladék a világ körül: 

2020-ban a becslések szerint 2,24 milliárd tonna hulladék keletkezett, 2050-re 3,88 milliárd tonnára becsülik a növekedést. Az alacsony jövedelmű országok a gazdag országok 25%-át termelik, de a jövőben ezek az országok fogják a növekedést adni. Ráadásul a szegény országok keveset költenek a megfelelő kezelésre és ártalmatlanításra. Jelenleg ezek az országok egyrészt az összes hulladékuknak csak 39%-át szedik össze, másrészt azt is nyílt tűzön égetik el. Világszerte a keletkező hulladék minimum 33%-át égetik el vagy helyezik lerakóba. A kommunális hulladéknak mindössze 19%-át forgatják vissza vagy komposztálják. A jövőben meg kell szüntetni a lerakást, és a hulladék minél nagyobb hányadát alapanyagok formájában vissza kell nyerni. 

Az újrahasznosítás mítosza:

A világ nagy fogyasztáscikk-gyártó vállalatai szerint a szemétkrízis megoldása az újrahasznosítás. Ez a narratíva talán a zöldre festés legkirívóbb példája a Földön (a hulladékhasznosításhoz, gépek, energia és emberi munkaerő alkalmazása szükséges és alacsonyabb minőségű termék keletkezik belőle - HM) . A világ kormányai és vállalatai eddig semmit sem tettek pl. az egyszer használatos műanyagok rendszerszintű megoldása érdekében. A világon termelődő műanyaghulladék 9%-a jut el az újrahasznosító üzemig és ezekből is alacsonyabb értékű termékek lesznek. Az újrahasznosítás mítosza él, miközben sok ezer tonna műanyag hulladékot exportálnak a fejlett országok Ázsiába. Számos ország - például Kína - védekezik a behozott műanyag hulladék ellen, de különböző eszközökkel kijátsszák a tiltást, vagy más országokba szállítják a hulladékot. A megoldás a a hulladékképződés megelőzése, pl. az újrahasználat. Eldobható társadalmunknak semmi értelme, paradigmaváltásra van szükség. 

Thunberg: Itt húzzuk meg a határt:

Azonnal el kell kezdenünk a drasztikus emissziócsökkentést, társadalmunkat alapvetően át kell alakítanunk. Ahhoz, hogy a 1,5 °C-ot tartani tudjuk, már aláírt szerződéseket, érvényes megállapodásokat, megkötött üzletek példátlan sokaságát kell felbontani, ami egyszerűen nem lehetséges a jelenlegi rendszer keretei között. A jelenlegi gazdasági (és politikai - HM) rendszer keretei között képtelenek vagyunk fenntartható módon élni. Jelenleg nincsenek műszaki megoldások a krízis megoldására. Mit fogunk csinálni? Amit mindig: csalni fogunk! Gyárainkkal együtt az emissziónkat is ki fogjuk szervezni, manipuláljuk a számításokat. A fő probléma, hogy legalább negyvenévnyi szén-dioxid kibocsátást kellene kompenzálni. Ez már fenn van az atmoszférában és ott is marad több évszázadon keresztül. Jelenleg afelé haladunk, hogy a globális átlaghőmérséklet a század végére 3,2 °C-kal lesz magasabb. Ha csak 2050-re valósul meg a nulla kibocsátás, az túl késő lesz. A szakadék felé közelítünk. Ezért legfőképpen őszinteségre lenne szükségünk.

Emisszió és a növekedés: 

A globális évi kibocsátások 2020-ban 40%-kal voltak magasabbak, mint 1990-ben, miközben a világgazdaság 146%-kal nőtt. A gazdasági döntéshozatal néhány fontos mérőszámon alapszik, legfontosabb összetevője a GDP. A GDP nem képes mérni az emberiség és a környezet egészségét (sőt a károk elhárítása is GDP növekedés jelent - HM). A közgazdasági elemzések java nem ismeri fel, hogy milyen sürgős a mélyreható cselekvés, milyen hatalmas kockázatokat jelez a tudomány. Az elemzések súlyosan alulértékelik az utódaink életét.

Egyenlőség: 

Az éghajlatváltozás egzisztenciális fenyegetést jelent, ettől még emberek milliárdjainak van joguk a fejlődésre, az emberi életre. A klímaigazságosság elkerülhetetlenné válik, mert nem a szegény országok halmozták el az üvegházhatású gázokkal a légkört. A párizsi megállapodás az éghajlatváltozás elleni cselekvés gyenge és értelmetlen keretrendszerét teremtette meg. A korábban iparosodott országok és Kína 2019-ig felhasználta a széntartalék 74%-át. Már ma invesztálni kell a gazdag országoknak a szegényebbekbe, hogy azok környezetszennyezés nélkül tudjanak növekedni. Az előremutató megoldás a megújuló erőforrásokhoz való hozzáférés a részükre, ennek a költségeit azonban a gazdag országoknak kell állniuk. 

Nemnövekedés:  

Nem az emberiség egésze okozza a problémát, hanem egy bizonyos gazdasági rendszer, konkrétan a kapitalizmus, amely az örökké tartó GDP növekedésre szerveződik. Ezt a válságot szinte kizárólag a globális észak gazdag országai okozzák, a bolygó tűrőképességét meghaladó kibocsátás 92%-ért a globális észak a felelős. A Föld fenntarthatósági határát 350 ppm légköri CO2 koncentrációban határozták meg a tudósok. Ezt az értéket már 1988-ban átléptük. Az éghajlatváltozás miatt bekövetkező ártalmak döntő részét a déli országoknak kell elszenvedniük, a gazdasági kár 82-92%-a őket terheli. A gazdag országok fejenként évi 28 tonna erőforrást fogyasztanak, négyszer többet, mint fenntartható lenne, és sokszorta többet, mint a dél polgárai. Az északi fogyasztás hatásait kiszervezik délre. Ez a rendszer tovább mélyíti a tömeges szegénységet és erősíti a globális egyenlőtlenséget. Az ökológiai válság előidézője az új gyarmatosítási forma. A globális észak növekedése a déli ökoszisztémák által történik. A dekarbonizációt nem tudjuk elég gyorsan megvalósítani, ha a nagy jövedelmű gazdaságok továbbra is a jelenlegi ütemben növekednek. Ezeknek a gazdaságoknak nincs szükségük még több növekedésre. Ezeknek az országoknak nemnövekedési stratégiát kell alkalmazni, hogy tervezetten gyors ütemben csökkentsék a túlzott energia és erőforrás használatukat. Le kell építeni a légi közlekedést, (a személygépkocsikat - HM), a  fast fashiont, a marhahústermelést, a reklámipart (nesze neked AI - HM), a pénzügyi szektort, a tervezett avulás gyakorlatát, a katonai komplexumokat, stb. Mindezek mellett nagymértékben csökkenteni kell az egyenlőtlenségeket a jövedelmeket és vagyont érintő progresszív adóztatással. Így kerülhető el az ökológiai összeomlás és így építhető fel egy igazságos és egyenlőségen alapuló társadalom.  

A felfogások közötti szakadék: 

Minden nemzet és minden ember egyenlő (ENSZ: Emberi jogok egyetemes nyilatkozata - HM). A geopolitika azonban teljesen másképp működik és esze ágában sincs mindenkit egyenlőnek tekinteni. Épp ellenkezőleg. A világ vezetőinek cselekedeteit kizárólag a hatalomvágy vezérli. Mindössze 10 Md$ került abba az alapba, amelyet a különösen sérülékeny országok segítésére szánnak. Úgy tűnik, hogy a geopolitikai egyenlőtlenségek megváltoztatatlanok. Életbevágó jelentőségű, hogy rátaláljunk a - (mindenki számára elfogadható - HM) - követendő életmódra. (Nehezíti a helyzetünket a strukturális fogság: a túlzott városiasodás, a munkahelyek messzesége, stb. - HM). 

Az összefoglaló első része ITT OLVASHATÓ.

Az összefoglaló második része ITT OLVASHATÓ.

Az összefoglaló harmadik része ITT OLVASHATÓ.

Az összefoglaló szerzője a Humusz Szövetséget hosszú évek óta szakmai tanácsokkal segítő szakértő, a Humusz Szövetség rendes tagja, Hartay Mihály.