Hírek téma szerint
Termelői piac és fesztivál a Millenárison egész nyáron
A kavicsbányászat következtében a Pesti-síkságon összesen több mint 2000 hektár kiterjedésű nyílt víztükör párologtatja a talajvizet. A többletpárolgásból adódó veszteség – 15-20 ezer köbméter naponta – már meghaladja egy közepes város ivóvízszükségletét.
Bár a NASA szakemberei szerint a Kepler 22B nevet viselő bolygó alkalmas lehet emberi életre és a kis herceg B 612-es bolygója is egy kedves helynek tűnik az univerzumban, nekünk, földlakóknak mégsem időszerű új lakóhelyet keresni, hiszen a globális gazdasági, ökológiai és társadalmi válság ellenére a Földetnéhány jó kezdeményezéssel egy nagyon is élhető bolygóvá tehetjük.
Ahol rendszeresen nyírják a füvet, metszik a cserjéket, fákat, rengeteg szemét keletkezik. Persze a nyesedék nem szemét, inkább újrahasznosítható tápanyag. Néhány éve ősszel még elég volt egy bűzölgő füstöt árasztó máglyát rakni és arra halmozni minden, év közben összegyűlt éghetőt.
Elkészült az Otthonunk rémei – Hogy mik vannak nálunk a levegőben? című lakossági tájékoztató kiadvány, amelyet a Négy fal között – egészségesen című program keretében készített a Levegő Munkacsoport.
Rogán Antal frakcióvezetőnek kellett beavatkoznia az [origo] információi szerint abba a személyeskedő vitába, amely a kormánypártok hétfői frakcióülésén alakult ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár és néhány polgármester között. Szemtanúk szerint az államtitkár nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ostorozta a hulladéktörvényt felpuhítani próbáló településvezetőket. Az elöljárók bevallásuk szerint a lakosságot féltik a szemétdíjak drasztikus emelésétől, az államtitkár szerint azonban csak a saját érdekeiket.
Európa fenntarthatatlan mértékben használja a termőföldet, mint erőforrást. A túlzott mértékű fogyasztásnak és az ezzel járó nagymértékű földhasználatnak a pusztító hatása pedig elsősorban Európán kívül jelentkezik. Mindez a földek igazságtalan kisajátításához, az üvegház-hatást keltő gázok növekvő kibocsátásához vezet, illetve hozzájárul a biológiai sokféleség csökkenéséhez.
A Szappankocsma egy olyan egyedülálló háztartási bolt, ahol kimérve, kilóra vásárolhatunk különböző mosószereket, így újratölthetjük az otthon kiürült flakonokat.
A Vidékfejlesztés Minisztérium Zöld Forrás programjának köszönhetően a Humusz létrehozott egy közösségi komposztpontot, ahová 2012. június 2-a óta, a XI. kerület lakosai behozhatják a háztartásukban keletkezett szerves hulladékokat.
A nyugati társadalmakban egyre nagyobb súllyal jelenik meg a környezettudatos gondolkodás, amely a hulladékgazdálkodás piaci szereplőit komplexebb tevékenységre sarkallja. A hulladékkezelés szerves részévé vált a hulladékhasznosítás, s ez kihatott a hulladék begyűjtésére és ártalmatlanítására is. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2012. július 5-én megnyitotta komplex szolgáltatásokat nyújtó hulladékudvarát.
Másodszorra hirdeti meg a Green–Go névre keresztelt nemzetközi rövidfilm versenyt és fesztivált három civil szervezet, a CEEweb, a Diverziti és a Greenpeace Magyarország. Az összefogás célja, hogy Európa-szerte megszólítsuk az aktív és kreatív fiatalokat, hogy saját értékeiken, kifejezésmódjukon keresztül mutassák be, milyennek látják korunk legégetőbb környezet- és természetvédelmi problémáit.
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület receptversenyt indít útjára „Mentés másként” címmel, melynek célja az egészséges, helyi termények vegyszermentes befőzési lehetőségeinek összegyűjtése, népszerűsítése.
6 megye közel kétmillió lakosa találkozhatott az elmúlt fél évben a környezeti fenntarthatóságot, a hulladékképződés megelőzését és az italos kartonok szelektív gyűjtésének fontosságát hangsúlyozó üzenetekkel.
Az Akli MajorPiac és az Akli MajorBolt megnyitásának 1 éves évfordulója alkalmából június 30-án, szombaton érdekes programokkal készül a piaci közösség az Akliba kilátogatók számára.
A kishibás háztartási eszközöktől a ruhaneműig mindent megreparálnak a holland Repair Café közösségi mozgalom tagjai, akik között sok nyugdíjas és munkanélküli is van.
Szinte minden, amit fogyasztunk vagy előállítunk, hatással van a környezetünkre. Amikor napról napra döntéseket hozunk, hogy mely termékeket vagy szolgáltatásokat vásároljuk meg, gyakran figyelmen kívül hagyjuk azok ökológiai „lábnyomát”. A bolti árak szinte soha nem tükrözik a termékek vagy szolgáltatások valódi költségeit. Számos dolgot tehetünk azonban, hogy környezetbaráttá tegyük a fogyasztási és termelési szokásainkat.
Az utóbbi időben elterjedt a magyarországi hulladékgazdálkodási piacon tevékenykedők körében az a híresztelés, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) – a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok átvételéről – csak egyes hasznosítócégek igazolását fogadja el. Az ügynökség közleménye szerint ez az állítás valótlan és félrevezeti a piaci szereplőket.
Több mint tizenöt év alatt jutott el Magyarország oda, hogy kialakult egy több tízmilliárdos hulladékgazdálkodási iparág, fokozódó versennyel, emiatt jelentősen csökkenő árakkal, javuló hatékonysággal. Mindezt a kormány egy mozdulattal visszacsinálta: egy tavalyi törvénnyel megháromszorozta a terheket, államosította a szektort. Ezért idén kitüntetéseket is osztottak, holott végül a szemetet sem fogják hasznosítani.
Az egyre súlyosabb problémát jelentő városi szilárdhulladék-mennyiség csökkentésére, újrahasznosítására vagy energianyerést biztosító feldolgozására buzdítja világszerte a városi hatóságokat a Világbank új jelentése.
Az egyik legrangosabb elismerésben részesült a győri Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa, dr. Kalas György pénteken délelőtt Budapesten az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában.
Június 13-tól háromnapos szakmai konferenciát szervezett a Vidékfejlesztési Minisztérium felkérésére a Szent István Egyetem és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás címmel, az egyetemi Tudástranszfer Központban. Idén számos pályázat és felhívás indult, mellyel a diákok környezettudatosságra való nevelését célozzák, a Szent István Egyetem (SZIE) például zöld egyetemként kívánja elősegíteni az össztársadalmi üggyé vált hulladékgazdálkodási célok elérését.
A Magyar Környezeti Nevelők Egyesülete 2012. szeptember 20-23. között országos környezeti nevelési konferenciát szervez Utak a fenntarthatósághoz - A megelőzés tanulása címmel, neves felkért előadókkal, és a résztvevők előadásaival.
Mintegy 3,7 milliárd forintból épül ki Mosonmagyaróvár és térsége szárazhulladék-gazdálkodási rendszere - hangzott el a csütörtöki projektindító rendezvényen.
Alternatív üzemmódban újra működik július elsejétől a tavaly májusban leégett királyszentistváni hulladéklerakó - tájékoztatta az MTI-t a hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás elnöke szerdán.