Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is korábban kezdjük el felélni jövőnket

  • 2013. szeptember 02.
  • Pauló Gergő

2013-ban augusztus 20-ára esett a Globális Túlfogyasztás Napja, amikortól az emberiség igényei meghaladták Földünk eltartóképességét. Idén 133 napon keresztül a jövő évi erőforrásokat fogyasztjuk. Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek.

Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta. Ezt követően közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt már bolygónkon. Az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.

„Emberi szükségleteink meghaladják azt az erőforrás-mennyiséget, amennyit az ökoszisztéma regenerálni képes. Földünk már képtelen hiánytalanul ellátni az emberiséget elegendő ivóvízzel, a termőterületek elsivatagosodnak, elpusztulnak. Az erdőirtások, a fajok gyors kihalása, halállományok összeomlása és az üvegházhatás okozta globális klímaváltozás mind az emberi tevékenységek következményei.”-mondta el Benkő Dániel, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás Programjának munkatársa.

A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2013-ban augusztus 20-án éltük fel Földünk éves erőforrás-kapacitását.

A Global Footprint Network adatai szerint jelenleg Földünk másfélszeresére lenne szükség, hogy az emberiség jelenlegi igényeit megfelelően kielégítse. Ilyen növekedési mutatók mellett még jóval 2050 előtt elérhetjük azt az állapotot, amikor már két Föld sem lesz elég a népesség fenntartásához.

„Az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadáért a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor levegőbe kerülő szén-dioxid a felelős, ami pedig közvetlenül felelős az éghajlatváltozásért. Magyarország esetében például a teljes ökológiai lábnyom több mint felét teszi ki a szénlábnyom.

Teljes cikk és forrás: greenfo.hu