Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Műanyagmentes Július

  • 2019. július 03.
  • Csilla

Egyre népszerűbb kezdeményezés hazánkban is a nemzetközi Plastic Free July, azaz Műanyagmentes Július, ami a július 3-i Műanyagzacskómentes Világnapból nőtte ki magát. A Humusz a #breakfreefromplastic mozgalom hazai képviselőjeként szintén elkötelezett a műanyagszennyezés elleni harcban, azért is tartottuk meg idén márciusban a #műanyagböjt kampányt. Idén nyáron az "Úton a nulla hulladék felé" projektünk keretében azt mutatjuk majd be, hogyan lehet a hétköznapok során csökkenteni a hulladék (és sok esetben ezzel párhuzamosan a műanyagok) mennyiségét.

Az Agrárminisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával megvalósuló projekt keretében eddig összesen 3 Nulla Hulladék Workshopot tartottunk, amelynek keretében a résztvevőknek lehetőségük volt saját tapasztalataikról, élményeikről beszámolni egymásnak (erről hamarosan fogunk összefoglalót írni!), valamint a Humusz civil Nulla Hulladék Hálózatának volt egy két napos találkozója a Reflex Egyesület pápateszéri központjában. Az események mind arra mutattak rá, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a hulladékmentes életmód iránt, azonban még sok esetben lehet találkozni téves információkkal, vagy egyszerűen a sok információ és lehetőség kavalkádjában vesznek el a környezettudatosodni vágyók. Ebből kifolyólag a nyár folyamán honlapunkon és közösségi médiafelületeinken (Facebook, Instragram) igyekszünk még több tájékoztatást nyújtani blogbejegyzések, infografikák és kisvideók útján.

Civil találkozó Pápateszéren

 

Hogyan érdemes nekikezdeni?

Tudjuk jól, hogy sem életmódot, sem szemléletet nem lehet egyik napról a másikra könnyen váltani, hiszen sok esetben találkozhatunk olyan akadályokkal, amik akár rajtunk kívül állóak. Ettől függetlenül érdemes nekivágni, hiszen sok mindent tanulhatunk nem csak magunkról, de rengeteg jó helyi, közösségi kezdeményezésről is. És ha az ember egyszer belekezdett, azt veszi csak észre, hogy milyen hamar sikerült új rutinokat kialakítania, és aztán már nincs megállás. Azonban ez egy út, egy folyamat, és ez mindenkinek más. Legyünk türelemmel így magunkkal és másokkal szemben is.

 

1. Ismerjük meg saját szokásainkat!

Ebben segíthet erre a célra összeállított nulla hulladékos önismereti kvízünk. Mindenesetre mielőtt elkezdenénk mindent azonnal lecserélni környezetbarát alternatívákra, gondoljuk végig, hogy pontosan mit szeretnénk elérni, akár idővonalat is felírhatunk magunkat, hogy mivel szeretnénk kezdeni, és lépésről lépésre végignézni, hogy melyek azok a területek, ahol változást akarunk elérni. Nem biztos, hogy az a célravezető, hogy egyszerre változtatunk mindenen. És nem feltétlenül kell az egészet vásárlással kezdeni. Jópofa alternatíva a fém vagy bambusz szívószál, de biztos, hogy van szükségünk bármilyen szívószálra? Biztos, hogy kell csatos üvegeket vennünk, vagy az otthoni befőttes üvegek, fagyis dobozok is megfelelnek a célnak? Kell ilyen-olyan méretű vászontáskákat beszerezni, vagy otthon található alapanyagokból is el tudjuk magunkat készíteni? A hulladékcsökkentés elsősorban egyszerűsítést jelent, ezt próbáljuk szem előtt tartani.

A hulladékcsökkentésben útmutatót jelenthet a Humusz NuHu 10 pontja.

nuhu10pont

 

2. Keressünk tartós, környezetbarát alternatívákat!

Ha már sikerült eldöntetünk, hogy mit szeretnénk lecserélni, mire van valóban szükségünk, akkor kezdjünk csak el beszerzésben gondolkodni. Viszont itt sem érdemes rögtön az első velünk szembejövő termékre lecsapni, nézzünk körül előzetesen jó alaposan, hogy ne essünk bele abba a hibába, hogy rosszul választunk. Ebben lehet segítségre ez a cikk, amiben leírjuk, mitől tekinhető egy termék környezetbarátnak. Ne felejtsd: sok esetben nem kell új eszközt beszerezni, egy meglévő vagy használt termék is kitűnő helyettesíthető lehet, illetve nem is biztos, hogy nekünk be kell szerezni, hanem azt mástól kölcsön tudjuk kérni, bérelni.

Ha nem vagy benne biztos, hogy hol érdemes vásárolni, az alábbi boltokat, webáruházakat sok szeretettel ajánljuk.

A 2018. évi #műanyagböjt kampányunk alatt minden nap megosztottunk egy érdekes információt, házi feladatot vagy tippet a műanyag visszaszorítására, ajánljuk a posztok és cikkek átböngészését.

elvitel

 

3. Tartsunk ki a fogadalmunk mellett, és próbáljunk másokat is bevonni!

Érdemes kicsiben kezdeni, de ha változást szeretnénk, akkor nyilván az a cél, hogy ne csak júliusban figyeljünk oda a műanyaghasználat csökkentésére. Ha pedig belevágunk, akkor ez biztos föl fog tűnni az ismerősöknek, családtagoknak, barátoknak is, és sok-sok kérdés (esetleg kritika) fog érkezni. Ne feledjük: mindenki máshol tart, és ha másokra akarjuk erőltetni, akkor azzal lehet, hogy rosszabbat teszünk. Viszont saját példamutatásunk másokban is kedvet ébreszthet a változásra, ez esetben próbáljunk meg minél több segítséget megadni. Végtére is, együtt könnyebb!

 

Sok sikert és kitartást kívánunk a Műanyagmentes Júliushoz!