Mit dobtak ki a viktoriánusok?
Tom Licence a University of East Anglia középkori történelem szakának oktatója, egyben a What the Victorians Threw Away (Mit dobtak ki a viktoriánusok) című könyv, illetve az azonos című blog szerzője. Önmagát szemétkutatónak (garbologist) is nevezi, kutatásai során a 19. századi háztartási hulladékra vadászik, hogy ebből próbálja jobban megérteni a kor emberének mindennapjait, illetve azt, mit tartottak értéknek és mit dobtak el, akár materiális, akár kulturális szempontból nézve.
Egy családi ház kertjében talált porcelánból készült babafejek – valószínűleg ezzel játszott a család gyereke (Fotó: Tom Licence)
Ha elérte a megfelelő mélységet, vastag munkavédelmi kesztyűt húz, és üvegszilánkok vagy porcelándarabkák után kezd kutatni. Ha ilyesmire bukkan, tudja, hogy jó helyen jár.
„Ha találok egy kisebb szemétdombot valakinek a kertjében elásva, tudom, hogy ott csak olyasmire fogok bukkanni, amit abban az adott háztartásban kidobtak – mondta a The Atlantic weboldalnak nyilatkozva. – Ha nagyobb szemétgyűjtőt találok, ott névtelenül keverednek a tárgyak, de egy családi ház kertje sokkal személyesebb is lehet.” Ha például egy porcelánbaba fejére bukkan, máris tudja, mivel töltötte mindennapjait a család gyermeke, ha pedig gyógyszeres fiolákat forgat ki a földből, tudja, milyen betegség gyötörte valamelyik családtagot.
„Akár teljes kórképet is felállíthatunk ebből, de azt is meg lehet állapítani, hogy milyen luxuscikkekre költöttek – magyarázta Licence. – Szépen össze lehet párosítani a tárgyakat a személyekkel.”
Persze sokszor talál általános használati tárgyakat is, gyűszűket, edényszilánkokat, régi ruhákról, cipőkről származó bőrdarabokat. Fő célja azonban, hogy minél többet megtudjon a tárgyak egykori gazdáiról.
„Ha egy magánnyomozó meg akarja ismerni valakinek az életét, valószínűleg megnézi az illető szemetét” – magyarázta Licence. Például egyszer 40 mérfölddel egy ásatás helyszínétől találta meg egy étkeztetéssel foglalkozó cég csészéjét, ebből pedig kikövetkeztette, hogy az adott épület egykori tulajdonosa szeretett fényűző fogadásokat adni.
De az olyan értékes leletek is sokat elmondanak a korról, mint például az alábbi fotón látható doboztető, amelyben egykor szardellapasztát tartottak. Még a gyártó cég címe is olvasható, illetve az élelmiszer felhasználására is ad javaslatot: pirítóson, sós kekszen fogyasztandó. A lelet körülbelül 1890–1900 közötti időből származhat.
Szardellapasztás csuport teteje a viktoriánus időkből (Fotó: Tom Licence)
Könyvében Licence három főbb ásatási helyszínre koncentrál, amelyek Anglia különböző részeinek, illetve különböző társadalmi osztályoknak a mindennapjaiba nyújtanak betekintést. A három helyszín egy shropshire-i postahivatal, egy norfolki paplak, illetve kenti munkások egykori kunyhói.
A három helyszín időben összesen körülbelül 50 évet fog át, és remekül bemutatja azt az időszakot, amikor a fogyasztói kultúra elkezdett átalakulni, az eldobható használati tárgyak megjelenésével.
„A viktoriánus korszakban, az 1880-as, 1890-es évek végéig csak akkor dobtak el bármit az emberek, ha már javíthatatlan volt” – mondta Licence. A korabeli háztartásokról szóló írásokból arra lehet következtetni, hogy az üres üvegeket – akár befőttes, akár gyógyszeres üveg – elmosták és újra használták. Az eldobható fogyasztási cikkek nagyobb tömegben csak a 20. század elején jelentek meg.
Az eldobható tárgyak kultúrája a XX. század elején pörgött fel (Fotó: Tom Licence)
A gyártók egy idő után bevezették a termékéletciklus fogalmát, amikor már kifejezetten olyan termékeket készítettek, amelyek használat után eldobásra voltak ítélve. A szószos üvegek nyakát például szándékosan olyan szűkre formázták, hogy ne lehessen azokat utántölteni.
„Lavinaként duzzadt fel ez a trend – mondta a szemétkutató. – Onnantól, hogy az emberek rákaptak az eldobható dolgok ízére, egyre többet és többet használtak belőlük.”
forrás: nlcafe.hu
