Ezalatt a sógoréknál...

Ausztriában valószínűleg még régebb óta dívik a fesztiválosdi, lévén, hogy az ilyesmi általában nyugat felől szokott érkezni, és kelet felé terjed. Jó magyarhoz méltóan én is kilátogattam 1-2 utcai kajás-piás fesztiválra, mert szeretem a vásári ételeket és a jó söröket. Kisebb-nagyobb koncertekhez is volt szerencsém, ezekből is bőven volt választék a nyáron. Ami az idei évben számomra különleges volt, az az, hogy először voltam külföldi koncerten (egészen pontosan Bécsben). A megtapasztalt különbségek ihlették ezt a cikket.

Hogyan néz ki nálunk egy tipikus utcai fesztivál a hulladéktermelés oldaláról? Az italok egyszer használatos műanyag pohárból, az ételek ugyanilyen tányérból, eldobható kanállal, villával és késsel fogyaszthatóak (kivétel az az étel, amelyik jellegénél fogva papírzacskóban kapható). Minden asztal végén egy nagy műanyag zsák, aminek célja, hogy elkerüljük, hogy az emberek a műanyag poharak és tányérok szőnyegén tapossanak. Ezeket a zsákokat gyakran kell cserélni, mert rendületlenül dobáljuk bele az eldobható világunk elemeit. Választásunk egyébként nem nagyon van, ha már fogyasztunk. Szelektív hulladékgyűjtő kukák elvétve, ha egyáltalán vannak: nem jellemző kellékei az ilyen rendezvényeknek. A műanyag tányér, és pohár újrahasznosítása tudtommal egyébként sem megoldott Magyarországon, mert más típusú műanyagból készülnek, mint például a PET-palackok. A tányérok pedig tipikusan ételmaradékkal "szennyezettek", ezzel megakadályozva újrahasznosításukat. A koncerteken a helyzet annyiban más, hogy ott a hatalmas kukákat nem egyszerű feladat jó helyre és megfelelő számban kihelyezni, így a helyszín - az esemény végére - minden "erőfeszítés" ellenére sokszor hulladéktengerben úszik.

 Ausztriában csupán egy utcai vásáron/fesztiválon és egy koncerten volt szerencsém részt venni, így a mintám kevésbé reprezentatív, mint Magyarország esetében. Viszont ezek a rendezvények a legkevésbé sem voltak "zöld" vagy kifejezetten környezetvédelmi irányultságúak, így valószínűleg nem álltak messze az átlagostól a hulladéktermelés tekintetében. De hogyan is működött ez? Nos, a bort és a sört üvegpohárban, illetve üvegkorsóban, az ételeket valamiféle kevésbé törékeny porcelán tányérban adták. Mind a poharak, mind a tányérok visszaválthatóak voltak, vagyis a vásárláskor 1-1 eurót kellett letétben hagyni, amit visszakaptunk, ha visszavittük őket. Ezenkívül lépten-nyomon szelektív hulladékgyűjtőkbe botlottam. A koncerten pedig csak repohár volt, ami egy vastagabb falú műanyag pohár, és szintén visszaváltós rendszerben működik. Érdekes módon sem a vásárban, sem a koncerten nem láttunk szétdobálva szemetet, az elhagyott műanyag poharak tengere is elmaradt, és az asztalok végét sem kellett hatalmas műanyag zsákokkal kidíszíteni.

Felmerül az emberben a kérdés, hogy miért van ekkora különbség a két szomszédos ország között ezen a téren? Min múlik az, hogy az osztrákok ezt meg tudják csinálni, mi pedig szemmel láthatólag nem? Nem gondolom, hogy átlagosan, vagy egyénileg a nyugati szomszédaink jelentősen tudatosabbak lennének, mint mi. Sejtésem szerint ez főleg a szabályozáson múlik. Vélhetőleg olyan törvények vannak érvényben, amelyek megtiltják az egyszer használatos eszközök bevetését az ilyen rendezvényeken, vagy legalábbis erősen ösztönzik a többszöri használatot. És láss csodát, működik! És emiatt senki nem szenved hiányt semmiben, nem érzi kényelmetlenebbnek az életet, ízetlennek a vásári kaját, vagy feledhetőbbnek a koncertet.

A munkahelyteremtés szempontjából is nézhetjük a dolgot. Bizony, lehetséges, hogy ha elterjed ez a gyakorlat, akkor kevesebb eldobható holmit kell gyártani, és ezzel megszűnik néhány munkahely. De emellett keletkeznek újak! Ugyanis a repoharakat, üvegpoharakat, porcelán tányérokat is le kell gyártani egyszer, használat után pedig be kell gyűjteni és el kell mosogatni őket. Meg egyébként is le kellene szokni végre arról a korlátolt gondolkodásról, hogy a munkahelyteremtést, mint mindentől független problémát tekintjük, és csak a számok érdekelnek bennünket, hogy hány munkahely van, azt pedig egyáltalán nem - vagy legalábbis sokkal kevésbé -, hogy mit is csinálnak azok a jó munkásemberek, mennyire hasznos vagy éppen káros a tevékenységük. Igen, lehet hulladékot gyártani, az is teremt munkahelyeket, sőt ki lehet ásni egy gödröt az egyik nap, és be lehet temetni a másikon, az is munka. Szóval a "milyenség" is legalább annyira fontos kellene, hogy legyen, mint a mennyiség, de ez a téma messzire vezet, most nem megyek bele. A lényeg, hogy ha nyugati szomszédaink képesek elkerülni a hulladékhegyek termelését a nyári fesztiválokon és koncerteken, akkor biztosan mi is képesek vagyunk rá. Ehhez pedig nem kell semmit feltalálnunk, csak meg kellene kérdezni tőlük, hogyan csinálják, és lemásolni a módszerüket. Nem tűnik bonyolultnak, ha komoly a szándék.

Azért meg kell hagyni, hogy kis hazánkban is akadnak említésre méltó próbálkozások. Példának okáért néhány nagyobb zenei fesztiválon (Hegyalja, SZIN) bevezették a repohár használatát, amivel drasztikusan csökkentették a keletkezett hulladék mennyiségét. Jó példák ezek, amelyek egyelőre még sajnos inkább kivételek, mint általánosak. De legalább vannak, és lehet követni őket. Hajrá, Politikus Urak!

Szerző: Pauló Gergő