Zöldek a vörösiszapról

Alulírott környezet- és természetvédő civil szervezetek most az emberek
egészségének megóvását, a sérültek gyógyítását, a károk elhárítását,
illetve a további károk megelőzését tartják a legfontosabbnak a
vörösiszap által elöntött településeken. Felhívják a lakosságot, a civil
szervezeteket, a vállalatokat, intézményeket, hogy a kormányzati
szervekkel közösen segítsék ezen feladatok mielőbbi megvalósítását.
Egyúttal együttérzésükről, szolidaritásuktól biztosítják az
érintetteket.

Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.
Egy új magyar technológiával katalizátoros hőbontással nagy tisztaságú olaj állítható elő újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékból - adta hírül a
Magyarországon ugyan még
gyerekcipőben jár, de olykor-olykor felbukkan az építési bontási
hulladék, hétköznapi szóhasználattal élve a sitt hasznosítása.
2010 első felében a
Consensus Humanus Mediációs Központ közösségi, települési mediációt szervezett
Solymáron a helyi bűz, zaj és egyéb környezetvédelmi problémák megoldására.
Továbbra sincsen érvényes hulladékgazdálkodási terve az országnak, és
egy darabig még nem is lesz. Már tavasszal látszott, hogy az előző
parlament nem fogja tárgyalni, így legalább újabb félévet csúszik a terv
elfogadása. Azóta megalakult az új parlament és felállt az új kormány.
A Budapesti Művelődési Központ(BMK) által szervezett TeÉrted Akadémia
keretén belül 2010 tavaszán hét hetes környezetvédelmi foglalkozást
tartottunk iskolai csoportok számára. Lássuk a tanulságokat!