Önkormányzatok

A bécsi általános iskolák háromnegyedében üdítő helyett már csapvizet isznak a diákok

  • 2024. március 25.
  • Gyuri

Az osztrák főváros több mint tíz évvel ezelőtt indította el „Vizes iskolák” elnevezésű projektjét, amelynek célja, hogy a gyerekeket üdítők és palackozott vizek helyett csapvízre szoktassák. Ma már mintegy 120 ezer bécsi diák kizárólag csapvizet iszik a tanítás alatt – a várostól kapott kulacsból.

Közösségi komposztálás, komposztpontok: útmutató

  • 2024. március 21.
  • Jakab János

A közösségi komposztálás egy sokoldalú közösségi tevékenység, mely a városban élő környezettudatos, illetve világra nyitott és tudatos gyermekeket nevelő emberek számára sokféle haszonnal járhat. Bár panelházban vagy bárhol a belvárosban nehezebb lehetőséget találni a komposztálásra, mint egy kertes háznál, de nem lehetetlen, és szerencsére egyre több lehetőségünk van erre. Budapesten például számos kerületben van komposztpont, illetve vannak közösségi kertek is, ahova a kertet használók a háztartási hulladék lebomló részeit el tudják vinni.

Sokkal több ruhát vásárolunk, mint 20 éve, de kb. feleannyi ideig hordjuk őket. A fast fashion valódi ára

  • 2024. március 21.
  • Jakab János

Vajon mennyien tartjuk számon ruházati kiadásainkat, szokásainkat? Valószínűleg kevesen, így nem is vagyunk tisztában mennyire is ártalmasak vagyunk saját magunk környezetére. Ezen próbál segíteni, tudatosítani Kis Anna cikke a "Másfélfok" jóvoltából.

Akár útburkolat is készülhet az eldobott csikkekből

  • 2024. március 20.
  • Jakab János

“Az Akropoliszra felmegyünk, és ott a csikket a városra pöccintjük” – áll a Kispál és a Borz felejthetetlen klasszikusában. De amennyire vonzó a dalban megjelenített lázadó hangulat, olyannyira káros, ha a való életben is eldobáljuk a használt cigarettacsikkeket, ugyanis a bennük található anyagok mérgezik a vizet, a talajt és az egész ökoszisztémát. Szerencsére vannak olyan találékony kezdeményezések, amelyek megoldanák a hulladéktípus körforgásban tartását.

50 forintos palack került a kosaramba, mit kezdjek vele?! Videón magyarázzuk el

  • 2024. március 20.
  • Jakab János

Év elejétől működik az 50 forintos palackok – hivatalos néven egyutas italos palackok – kötelező visszaváltási rendszere. Pár hete már meg is vásárolhatjuk az elsőket, amiken ott virít a „Vigyél vissza! 50 Ft” feliratú logó. Ezt a díjat vásárláskor ki kell fizetnünk, de visszakapjuk, ha a kiürült palackot visszavisszük, és bedobjuk az automatákba. Egyszerűnek tűnik, de pár dologra érdemes odafigyelni: videónkban elmagyarázzuk, mire.

Gyermekeink egészségét veszélyeztetjük a műfüves és a gumiburkolatú játszóhelyekkel

  • 2024. március 20.
  • Jakab János

Az utóbbi 20 évben Európa-szerte, így Magyarországon is elterjedtté váltak a műfüves, illetve gumiburkolatú felületek a sportpályákon, futókörökön, játszótereken, sőt bölcsődék, óvodák, iskolák udvarán is. Ugyanakkor egyre több kutatás bizonyítja ezeknek az anyagoknak a komoly környezeti és egészségi kockázatait.

4+1 tuti tipp karbonlábnyomunk csökkentésére bevásárláskor

  • 2024. február 25.
  • Jakab János

A szénlábnyomunk csökkentése nem ördögtől való dolog, szoros összefüggésben áll mindennapi döntéseinkkel. Amikor vásárolunk, lehetőségünk van a környezeti hatások minimumra szorítására. Mivel a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint egyharmada az élelmiszeriparból származik, így minden lépés számít!

Oldalak