Olvasóink észrevételeit kértük legutóbbi számunk cikkével kapcsolatban, sajnálatosan csak egy olvasónk reagált: a Dunapack elnök-vezérigazgatója, aki magára vette a cikkben foglaltakat. Továbbra is kíváncsiak vagyunk, hogy a "mezei" polgárok mit gondolnak a vitatott kérdésről!
A gyerekeket célba vevő reklámokat a Gazdasági reklámtörvény (Grtv.) és a Reklámetikai Kódex szerint is fokozott gondossággal kell megszervezni, lebonyolítani. A gyerekek (fokozott védelem alatt álló jogalanyok) normális fogyasztási folyamatában elsősorban a szülői felelősségnek, példamutatásnak van jelentősége. Alapvetően az ő egészséges életmóddal kapcsolatos nevelési elképzelésük, elveikhez (és pénztárcájukhoz) igazodó vásárlási szándék a meghatározó. Ezek érvényesítése azonban nem is olyan egyszerű, hiszen a gyermek ideje nagyobb részét az iskolában tölti. Az iskolai reklám éppen azért veszélyes, mert a szülők szempontjából legtöbbször ellenőrizhetetlen, a gyerek szempontjából pedig kikerülhetetlen. A gyereknek kötelező iskolába járni és kénytelen bámulni a falra kitett reklámokat. Magyarán: akarva-akaratlanul hat rájuk.
Az Öko-fórum Alapítvány és a svájci OeHH által közösen szervezett, igencsak emlékezetesre sikeredett tanulmányút során, az irigylésre méltó komposztálási rendszereken túl (lásd KukaBúvár 2004. õsz), láttunk azért mást is Svájcban. A helyi hulladékgazdálkodás jellegzetességeit többek közt hulladékégetõben, hulladékudvarban, utcai gyûjtõpontoknál, civil környezetvédõ szervezetnél, boltokban és szelektív gyûjtési programban részt vevõ háztartásoknál tett látogatások során térképezhettük fel.
"A XX. század második felének eldobó kultúrája fölött tovább már nem lehet szemet hunyni!" - olvashatjuk Írország Környezetvédelmi Felügyelõségének 2000-es kiadványában. A Felügyelõség, továbbiakban EPA (Environmental Protection Agency), 1992-ben alakult a környezetvédelmi felügyelõségrõl szóló írországi törvény keretében. E szervezet felelõs a nagyobb cégek, gyárak mûködésének ellenõrzéséért, valamint az országos szintû hulladékfeldolgozó üzemek és égetõk számára kiadandó mûködési engedélyek odaítéléséért.
Lapunk idei elsõ számában írtam arról, hogy milyen erõfeszítéseket tesz egy átlagos hollandiai város, Wageningen a hulladék-megelõzés terén, s hogyan épül fel a szelektív gyûjtés rendszere. Lássuk, hová is kerülnek a fegyelmezetten elkülönített és a hulladékudvarba szállított, jobb sorsra érdemes erõforrások, nyersanyagok!
Alkalmam volt közvetve és személyesen is megismerni jónéhány átlagosnak mondható háztartást New York államban. A tapasztaltakat az alábbi néhány sorban szeretném megosztani a KukaBúvár olvasóival. Az egyszerûség -- és a szûk terjedelem miatt -- a témához társítható kulcsszavak köré csoportosítom az érdekességeket, a teljesség igénye nélkül. Elnézést kérek elõre is, hogy inkább a negatívumokat sorolom, mint az elvétve talált követendõ példákat, de a hazai életszínvonal növekedésével (?) jó lenne elkerülni azokat a hibákat, amilyenekben a legnagyobb fogyasztói társadalom polgárai élnek. Szerencsére a háztartások terén mi sokkal jobban állunk, ami persze nem annyira a környezettudatosságunkból fakad, inkább a szerényebb anyagi lehetõségeinkbõl.
Az ember alapvetõen úgy kerül Dániába, hogy odaszületik. Ezenkívül leginkább bevándorol, mert tudja, hogy itt a mássággal szembeni ultratoleráns bánásmódban részesül. Az egyszerû kelet-európai pedig szövetkezik a helyi zöld erõvel, és szakmai útra ruccan ki, tanulni a nyugati jólétbe erõsen gyökeret eresztett környezetvédõ szemlélet gyakorlati példáiból. A gasztronómiát tekintve azonban ne legyenek illúzióink, a dánok nemzeti étele: a vajas kenyér.
A Zöld Akció Egyesület (Miskolc) idén áprilisban konferenciát szervezett a Bodrogköz és térsége környezeti állapota témakörében magyarországi és szlovákiai résztvevőkkel. Jakus Péter -- aki 10 éve Velky Kamenec (Nagykövesd) polgármestere -- ismertette a Szlovákiában készülő hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatos észrevételeit és a Bodrogköz hulladékgazdálkodási helyzetét önkormányzati szemszögből.
A szakemberek elõrejelzése meglehetõsen rémes képet mutat: kis hazánk a fogyasztás mókuskerekét hajtva 2008-ra nagyjából 5,2 millió tonna települési szilárd hulladékot állít majd elõ évente, azaz majdnem egy kerek millióval többet, mint most. Hogy hova tesszük ezt a szemetet? Ó, hát az nem gond! Vezetõink elgondolása szerint lesznek majd regionális lerakóink meg jó kis égetõink. Ezek a "megoldások" -- melyek nem igényelnek gondolkodást, fantáziát, elõrelátást, elkötelezettséget, csak egyszeri befektetést -- aztán nyelik majd a jóléti életforma végtermékeit. Ott van persze még a "megelõzés" szó is, amit mindenki -- még frissen munkába állított hulladéktörvényünk is -- vadul emleget, de úgy tûnik, a megvalósítás túl bonyolult számukra. Akadnak azonban, akik felismerik ennek jelentõségét (már csak gazdasági megfontolásokból is), ilyen például a budapesti Flamenco Szálloda. Az alábbiakban sok pozitív példát mutatunk be arra, hogyan lehet környezetkímélõbb módon mûködtetni egy szállodát, a vendégek kényelmének megõrzése mellett.