Németországban januártól betétdíjas lett minden eldobó üveg, a műanyag palack, valamint az italos aludoboz (a fehérbádog is). A betétdíj nagysága a csomagolás nagyságához igazodik: 1,5 liter alatt 0,25 Cent, afelett 0,50 Cent. Egy pontosítás: a betétdíj csak a sörök, az ásványvizek és a szénsavas üdítők csomagolására vonatkozik (a borra és az ivólevekre egyelőre nem).
Idén márciusban jelent meg a fenti címet viselő kiadvány. A füzet számos neves hazai szervezet közös munkája. Szerzői arra keresik a választ, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás mit jelent a fenntarthatóság szempontjából, milyen hatással lehet a demokratikus jogokra, a jólétre és a környezetre.
A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy most nem a tetralottó akció nyerteseinek stockholmi suhanása követezik (ld. előző KukaBúvár), hanem az összegyűjtött italoskarton (ahogy a gyártó nevezi) avagy a kombinált italosdoboz (ahogy mi emlegetjük) útját követhetjük nyomon egészen Dürenig.
A hatalom korrumpál -- mondta, vagy mondaná nagyapám, aki a világpolitika eseményeit mindig pontosan követte. Hogy mennyire igaza van, arra mostanában jöttem rá.
Gyõr önkormányzata úgy döntött, hogy 2001. évben az egész városra kiterjeszti a lakossági szelektív hulladékgyûjtést. A gyûjtõszigetek kialakítására 9 M Ft-ot, a gyûjtõedényzet beszerzésére 35 M Ft-ot szavaztak meg -- a rendszer üzemeltetése pedig évi 16 M Ft-ot jelent majd. A gyûjtéshez kapcsolódó lakossági ismeretterjesztés fedezetét (9 M Ft) állítólag az Öko-Pannon Kht. (lásd keretes írásunkat) biztosítja. A REFLEX Környezetvédõ Egyesület a tervezet véleményezésekor, a Környezetvédelmi Bizottságnál (KB) próbálta érvényesíteni a szándékkal kapcsolatos szakmai álláspontját, javaslatait. A beadványt a bizottság szó nélkül "lenyelte". Ezután a REFLEX és a HuMuSz közvetlenül a képviselõkhöz fordult, ahol -- hálátlan feladatként -- felhívta a figyelmet a tervezett rendszer súlyos szakmai tévedéseire.
Egyik szemem sír, a másik nevet, amikor arról kell tájékoztatnom az Olvasót, hogy a KukaBúvár elõzõ számában közölt írásom már a megjelenés idõpontjában eléggé elavult volt és azóta sok más forrásból is tájékozódhattak a pénzosztási munka viselt dolgairól. (pl. "Kifizetõdik", HVG 1996. november 9. és "A zöld kassza kliensei", 168 óra 1996. november 19.) Örûlni azért nincs okom, mert a sajtó számára nem a környezet és az erõforrások megóvása, hanem a személyi összefûggéseken való csámcsogás tûnik igazán fontos témának. Nem volt ugyanis olyan lap, amelyik a visszásságokon túlmenõen arról írt volna, miért nincs tulajdonképpen Magyarországon hulladékmegelõzés, miért nem kaphat támogatást az újrahasználati rendszerek mûködtetése. Az sem érdekel senkit hogy nem készûl betétdíjas jogszabály, nincs anyagjelölés a mûanyagoknál, nincs választékbantartási kötelezettség a visszaváltható csomagolásokra, hogy a jelenlegi "ökoszabályozás" éppen csak a kibocsátás szerkezetére és mennyiségére nem hat.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelõség november 9-én egységes környezethasználati engedélyt adott ki a Duna Dráva Cement Kft. váci cementgyára részére, amely birtokában a klinkergyártáshoz szükséges hõenergia veszélyes és nemveszélyes hulladékok együttégetésével történõ elõállítására nyílik majd lehetõség.
Az uniós irányelvek elõírásai alapján 2008-ra az építési hulladékok tekintetében is az 50 százalékos újrahasznosítási arányt kell elérni. Ezt a célt csak új szemléletû épülettervezéssel és piaci magatartással érhetjük el, amit új szabályozóknak kell kikényszeríteniük. Hoz-e új szemléletet az új szabályozás?