Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy év

Év: 
2003
Szám: 
Tél
Szerző: 
Csillag Gábor (Lehet Más a Világ! Hálózat)

Adalékok a II. Európai Szociális (Társadalmi) Fórumhoz November 12-15. között zajlott a globalizáció-kritikai mozgalmak legnagyobb európai találkozója, a II. Európai Szociális (Társadalmi) Fórum Párizsban. Akárcsak az első, Firenzében megtartott fórum, a párizsi összejövetel célja is az volt, hogy létrehozzanak egy olyan nyitott teret, amely nemcsak konferencia, nemcsak vitafórum, de olyan találkozási pont a társadalmi mozgalmak számára, ahol és ahonnét kiindulva a szolidaritásban egyesíthetik erőiket, szerveződhetnek, mozgósíthatnak, és változásokat indíthatnak el?.

Az emlékezetes firenzei fórum után újra egybegyűlt a "seattle-i szivárvány" vagyis a legkülönfélébb társadalmi aktivisták kollektívája, hogy értékelje az elmúlt év eseményeit, illetve hogy  ötvözve a kritikát az alternatívák felvázolásával megvitassa az elkövetkező időszak legégetőbb társadalmi, gazdasági, szociális és ökológiai dilemmáit.

Globál

Globális szinten a mozgalom szempontjából az év talán legfontosabb eseményei az iraki háború, illetve a cancuni WTO találkozó kudarca volt.

Irak: Az iraki háborút létszámában és kiterjedtségében eleddig példa nélküli békedemonstrációk előzték meg, melyek összhangban a közvélemény kutatásokkal egyöntetűen igazolták, hogy az európai lakosság túlnyomó része ellenzi az iraki beavatkozást. A háború mégis bekövetkezett, ám egyértelmű, hogy sem katonai, sem morális szempontból nem eredményezett rendezett helyzetet. Az erőszakos cselekmények folyamatosak, a katonai és a civil áldozatok száma nap mint nap növekszik. A háború szükségességét indokló tömegpusztító-fegyverarzenálról szóló hírekről pedig több helyen és több ízben kiderült, hogy mindez tudatos politikai szemfényvesztés. Az iraki háború körüli események (pl. Új és Régi Európák szembeállítása) rávilágítottak arra, hogy az egyesült Európa mégsem azonos az ?egységes? Európával, illetve hogy a két gazdasági világhatalom, az EU és az USA közötti politikai-hatalmi polarizáció elkerülhetetlen.

Cancun: Míg az iraki háború esetében a globalizáció-kritikus mozgalom nem tudta érvényre juttatni a ?többség akaratát?, addig igen erőteljesen hozzájárult a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) cancuni csúcstalálkozójának eredménytelenségéhez. Ez utóbbi, paradox módon, éppenséggel sikernek tekinthető. Cancunban a fejlődő országok küldöttei, illetve a civil szervezetek képviselői ellenálltak az EU és az Egyesült Államok közös nyomásának, hogy a fetisizált szabadkereskedelem égisze alatt újabb területeket tegyen szabaddá a multinacionális befektető csoportok számára (KukaBúvár 2003. ősz). Ahogyan az iraki háború rámutatott az EU-n belüli, illetve az EU és az USA közötti markáns érdekellentétekre, úgy a cancuni kudarc megragadhatóvá tette Észak és Dél szembenállását, s főként az eddigi északi stratégiák egyoldalúságát és fenntarthatatlanságát.

Lokál

Léptékéhez és fontosságához képest a hazai sajtó elenyésző terjedelmemben számolt be az I. Európai Társadalmi Fórumról, s a tudósítások zöme is pusztán az esetleges erőszakos cselekmények beharangozásából állt. A gyér sajtóvisszhanggal szemben a Fórumon résztvevő magyarországi civil szervezetek igen aktívan láttak hozzá, hogy idehaza is megjelenítsék a globalizáció-kritikus mozgalmak által megfogalmazott társadalmi és ökológiai alternatívákat. A Porto Alegre szellemiségére épülő Lehet Más a Világ! hálózat eddig is több látványos és tartalmas akcióval hívta fel ezen alternatívákra a média, illetve a széleskörű publikum figyelmét. Ilyen volt a Békelánc tiltakozás az iraki háború ellen, a Sziget Zöld Udvara, a WTO Akciónap, az ARC Óriásplakát-kiállítás ?Társadalmi Célú Reklamáció?-ja vagy most legutóbb a ?Ne vásárolj semmit! Nap? akciói. Emellett azonban a hálózat elindított egy olyan társadalmi párbeszédet és tisztázó vitát is, amelyben a hazai politikai élet szereplői ismét a társadalmat érintő égető kérdésekkel, nem pedig kizárólag egymással és önmagukkal foglalkozhatnak.

Esélyek és veszélyek

Az I. Európai Társadalmi Fórum óta számos lokális szinten szerveződő Fórum (pl. Osztrák Társadalmi Fórum, Görög Társadalmi Fórum, stb.) jött létre. Az egyes országokon átívelő kampányok, akciók nemzetközi koordinációja egyre összetettebb és szervezettebb. A hatékonyabb szervezés kialakulása egy szerves fejlődés fontos állomása lehet. A komplex koordináció ugyanis lehetőség arra, hogy a globalizáció-kritikai mozgalom valóban globális kritikát gyakoroljon, illetve hogy hatékonyan tudja ellenőrizni és befolyásolni a gyakran átláthatatlan és ellenőrizhetetlen nemzetek feletti döntéshozatali mechanizmusokat, egyszer s mindenkorra eloszlathatja azt a hamis beállítást, miszerint a globalizáció-kritikai mozgalom pusztán alkalmilag összeverődő hőzöngő tömegekből áll. Ehelyett egyértelműsítheti azt a tényt, hogy ez a vonulat igenis egy alapvető és összefüggő társadalom- és kultúrkritika mentén fogalmazza meg önmagát.

Fontos azonban tudatosítani, hogy a globalizáció-kritikai mozgalom eddigi sikerének titka sokszínűségében és lefejezhetetlenségében rejlett. A klasszikus jobb-bal dichotómián túlmutató szivárvány jelleg és a hierarchiamentesség nem csak eszmei alapelvek, hanem a mozgalom globális működőképességének alapfeltételei is. A mozgalom jelen állapotában ezen alapelvekkel kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül. Egyrészt, a természetes önszerveződés könnyen hierarchizált bürokratikusságba csaphat át. Másrészt, bizonyos politikai formációk (beleértve a Charta alapján a mozgalom működéséből kizárt politikai pártokat is) látható kísérletet tesznek a mozgalom kisajátítására. Azok, akik részt vettek a Fórum jövőjével foglalkozó vitákon és megbeszéléseken, tapasztalhatták, hogy a fenti kérdések még távolról sem dőltek el. Így tehát igen nagy tér nyílik az egyes résztvevők, pl. a magyar civil társadalom képviselői számára is, hogy a mozgalom alakításában aktívan részt vegyenek. Egyértelműnek látszik ugyanis, hogy az oly sok kulturális és politikai háttérből táplálkozó globalizáció-kritikai mozgalom számára fontos mondanivalója lehet egy olyan régiónak, mely igen sok bukott társadalmi kísérlet elszenvedője volt. A közép-kelet európaiak számára ezek a tanulságok mindenképpen egy olyan perspektívát biztosítanak, mely érzékenyen tudja jelezni a ?idejétmúlt? ideológiák ellentmondásait. Kevés olyan európai régió van, amely ? megtapasztalván a levitézlett ideológiák zsákutcáit ? olyannyira érdekelt lenne egy ténylegesen (!) újszerű társadalmi alternatíva kialakulásában.

A Lehet Más a Világ hálózat (LMVH) szervezésében több mint 200 hazai aktivista és érdeklődő vehetett részt a Fórumon megrendezésre kerülő közel ötven plenáris vitán, 250 szemináriumon és műhelyen, valamint a szombaton megrendezett impozáns tömegdemonstráción. Az LMVH természetesen nem csak passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője is volt a Fórumnak. Erről tanúskodott pl. az Energia Klub részvételével lezajló szeminárium (a paksi helyzetről), valamint a Zöld Fiatalok által kezdeményezett műhelyvita, amely az EU-s csatlakozással egyre inkább problematikussá váló területtel, a bevándorlók és menekültek jogaival foglalkozott.

A párizsi szervezőket sok kritika érte bizonyos logisztikai hiányosságok miatt, ám összességében a szervezési hibák nem változtatnak azon, hogy a II. Európai Társadalmi Fórum választ adott két nagyon fontos kérdésre. Mindenek előtt egyértelműsítette, hogy a Porto Alegre-i mozgalom európai megjelenése nem egy egyszeri és egyszerű demonstráció, hanem a fenntarthatatlan ökológiai, gazdasági, társadalmi és politikai status quo tán legerőteljesebb kritikája. Másfelől, egy újabb balhémentes Fórummal és záró demonstrációval egyszer s mindenkorra rácáfolt azokra a hangokra, amelyek ezeket az eseményeket erőszakos megmozdulásokként igyekeznek megbélyegezni. Ezek fontos dolgok, hiszen érettségről és letisztultságról tesznek tanúbizonyságot. Ám nem szabad elfelejteni, hogy a globalizáció-kritikus mozgalom középpontjában sohasem egy Fórum, hanem sokkal inkább egy Folyamat áll. Ennek a folyamatnak alkalmasint színes, izgalmas és inspiráló eseménye egy-egy ilyen Fórum, de a tényleges tartalmának kibontakozásához mindig hosszú időre és hiteles (ugyanakkor erőteljes) helyi cselekvésre van szüksége. Sokan ismét sok energiát, ötletet és tapasztalatot hoztunk magunkkal Párizsból, most már csak az a feladat, hogy a környezet, a jog és a méltóságvédelem hétköznapi küzdelmeiben ebből minél többet tudjunk hasznosítani. Ebben számítunk minden olyan ember támogatására, aki úgy érzi, Lehet Más a Világ!