Szakpolitika

Az EU-val való hosszas alkudozás eredményeként most 2005-ig kaptunk haladékot a csomagolási hulladékok 50%-os hasznosítására, ami legalább 11 milliárd Ft-tal terheli meg a költségvetést (az országos gyûjtési rendszer kiépítése, mûködtetése ennek legalább háromszorosába kerül). Az országot ért erkölcsi és anyagi veszteség nagy részben elkerülhetõ lett volna, ha a szakmai fõhatóság kellõ szakértelemmel és bátorsággal felvállalta volna a csomagolóipari lobby elleni küzdelmet, a környezetvédelem érdekeinek képviseletét.

A zöld mozgalomból indult, mint mi. Belõle politikus lett, mi maradtunk "civil zöldek". Ha az utcán találkozunk, tegezõdünk, ha az Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottságának ülésén, akkor magázódunk. Politikusokra is szükség van, és szükség lenne sok elkötelezett és felkészült környezetpolitikusra is. Egyelõre mintha Illés Zoltán lenne az egyetlen. Arról faggattuk, hogy miért nincs Magyarországon aktívabb környezetpolitika. A tõle megszokott módon kemény kritikával illeti a környezetvédelmi tárcát, de nemcsak a mostanit, hanem az eddigi összeset.

Az Országos Találkozó tiltakozik az ellen a folyamat ellen, amely az Európai Unióhoz történõ csatlakozás ürügyén a csomagolóeszköz hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás fellazítása érdekében folyik.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvényben felhatalmazást kapott a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a letéti díj, a betétdíj, a visszavételi és visszaadási lehetõségek alkalmazását. A jelenleg meglévõ szakminisztériumi koncepció több sebbõl vérzik: összekeveri a letéti díj, a visszavásárlási díj és a betétdíj fogalmát; nem ismeri fel, hogy a betétdíj nem a szelektív gyûjtés, hanem a hulladék keletkezésének megelõzésére szolgáló alapvetõ eszköz, mely elsõdlegesen az újrahasználatot kívánja bõvíteni. Tehát a betétdíj célja nem a visszagyûjtés ösztönzése, hanem a kibocsátó tulajdonát képezõ eszköz visszajuttatása a kibocsátóhoz. Pénzügyi biztosíték arra az esetre, ha az átvevõ az eszközt véglegesen eltulajdonítaná.

Nem vitatva a jelenlegi miniszter nemes változtatási szándékát, csupán tényként közlöm, hogy március 9-ével egy vadiúj (saját) KAC-rendeletet jelentetett meg. Történelmileg úgy alakult, hogy az éppen hivatalba lépõ aktuális környezetvédelmi miniszterek sürgõs belsõ kényszert éreznek új Környezetvédelmi Célelõirányzat (KAC) szabályozás megalkotására. Ennek indíttatása általában szervesen kötõdik az elõzõ miniszter alatti KAC lenyúlós botrányaihoz, pontosabban az azoktól történõ elhatárolódáshoz (Bizony rá is fér az átalakítás a rendeletre!  szerk.).

November közepén Hágában rendezték az ENSz Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek hatodik konferenciáját. Azt mondják, az elsõ mondatnak érdekesnek kell lenni, hogy az olvasók eljussanak a másodikig. A fentebbi mondat talán még az éti csigákat (védett állat!) sem hozza izgalomba. Pedig Hága érdekes, izgalmas és még tanulságos is volt. Arról beszéltek a tisztelt Részes Felek, hogy mennyire engedjük elszúrni a földi éghajlati rendszert.

Milyen törvényünk van most?

Cikkünk szerzõje, a HuMuSz elnöke, tagja az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak (OKT). Ez a testület szeptemberben tárgyalta meg a környezetterhelési díjakról szóló koncepciót. A Tanács a díjak bevezetését lényegében aggályosnak, a koncepciót a társadalmi-gazdasági hatások tekintetében megalapozatlannak találta és annak megtárgyalását a HuMuSz képviselõjének ellenszavazata és különvéleménye mellett elutasította.