Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A garéi hulladék Győrben

Év: 
2000
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
dr. Kalas György REFLEX Környezetvédő Egyesület, Győr

Az év elején Garén megkezdték a veszélyes hulladék átcsomagolását és külföldre szállítását . Osztrák és német égetőkbe 50 tonna hulladékot szállítanak el naponta. Összesen 14 ezer tonna veszélyes hulladékot kell ily módon megsemmisíteni. A beruházás költsége egyébként 2,3 milliárd Ft, melyet az állam -- a környezetvédelmi alapon keresztül - áll. A kiürített garéi hordókat, amely szintén veszélyes hulladéknak minősül, a győri hulladékégetőben kezdték égetni - egészen március elejéig, amíg az illetékes környezetvédelmi hatóság le nem állíttatta többszörös dioxinhatárérték-túllépés miatt.

 

A kb. 16 ezer tonna garéi veszélyes hulladék ártalmatlanítási tenderét a Geohidroterv Kft. és a Palota Kft. vegyespáros nyerte (ld. KukaBúvár, 1999. ősz). Tavaly év végén testet is öltött a serénykedés: a súlyosan mérgező klórbenzol-tartalmú hulladék - átcsomagolás után - a németországi Merseburg melletti égetőbe vette az irányt. Amiről nem volt szó: a konzorcium január közepén úgy döntött, hogy az átcsomagolás után visszamaradt (a trutyival szennyezett) hordókhoz inkább Győrbe állítja ki a menetlevelet.

A garéi hulladék (és vele az újabb dioxinbotrány) győr-bácsai megjelenése nem véletlen. Az itteni rossz életű hulladékégető gazdája ugyanis most éppen a "garéi tendert" elnyert Palota Kft, neki pedig Németország helyett nyilván olcsóbb a klórbenzollal szennyezett hordókat a saját győri kazánjában elégetni (már csak azért is, mert az égetőnek érdekes módon van engedélye halogéntartalmú szerves oldószer maradványok megsemmisítésére).

A győri REFLEX-nek nem kis része van abban, hogy mindez nyilvánosságot kapott. "A tevékenység fokozottabb figyelemmel kísérése érdekében Felügyelőségünkön munkacsoport létrehozására került sor. A munkacsoport feladata a kéthetente megtartandó helyszíni ellenőrzések a kft. által heti gyakorisággal szolgáltatott adatok (átvett veszélyes hulladék minősége-mennyisége, napi menü stb.), valamint a mérési eredmények értékelése" - válaszolta megkeresésünkre a győri környezetvédelmi felügyelőség.

Bár az említett munkacsoportból ismét kifelejtették a társadalmi részvételt -- a hatósági műszerek igazolták a környezetvédők és a lakosság aggodalmát. A január végi kontrollmérések a megengedett dioxin-határérték ötvenötszörös túllépését jelezték, a felügyelőség azonnal intézkedett. A hír tulajdonképpen ennyi.

A garéi hordók égetése leállítva, az ÁNTSz (10 év után) legott buzgó imissziómérésbe fogott. Az ügyészség vizsgálódik, az önkormányzat mossa kezeit, a lakosság pedig reménykedik. És fél.

Újságcikkek, üzengetések mentek oda s vissza -- de a lényeget ismét sikerült agyonhallgatni. Tudniillik megint nem került szóba az, hogy miért és hogyan kerülhetett egy veszélyeshulladék-égető (és a másik két hulladékkezelő létesítmény) pont oda, ahová? Hogyan telepíthették pont a szőgyei vízbázis fölé, pont a téesz szántóföldjére, pont kiskertek és családi házak karéjába, 400 méterrel az előírt védőtávolságon belül?

A lényeg ugyanis akkor, tíz éve, a telephely engedélyezési eljárásában dőlt el -- innentől kezdve az összes további probléma, sajnos, előre kódolva volt. Az eredeti engedélyt egy gyári égetőre, a Graboplast saját - hagyományos kazánokban is égethető - hulladékainak ártalmatlanítására kérték. Na és persze deklaráltan csúcstechnikát képviselve (mint később kiderült, kezdetleges füstgáztisztítóval, ellenőrizhetetlen betáplálással, talajvédelmi rendszer és figyelőkutak kiépítése nélkül).

A veszélyes hulladék azonban nyilvánvalóan túl nagy üzlet ahhoz, hogy a tőke elkerülje. A privatizációt követő történések lényegében erről szóltak. A gyári égető egy év múlva már "országos" befogadó lett; osztrák, majd francia tulajdonba került, akik az égetőkapacitás folyamatos növelése mellett egyre újabb (és egyre veszélyesebb) hulladékfajták égetésére kértek engedélyt.

Ennek és a hatósági előírásokhoz való igazodásnak rendelték alá a műszaki és környezetbiztonsági fejlesztéseket is. Nehézfémek, por, sósav, kén-dioxid. Ha megszűnt a túllépés az egyik légszennyező anyagból, az új hulladékfajtával belépett a másik.

Az égető működésének két állandó kísérője volt: a dioxinterhelés és a lakossági panaszok (közben bűzirányba odaépítettek egy lakótelepet is). A szomszédos szennyvíztisztítóban javában rohadt a trutyi, a "gumitóba" összehordott folyékony veszélyes hulladékok pedig kezdtek érdekes állagot felvenni.

A szerencsétlen lakosság pedig csak szívta, szívta - jól megszívta.

Ennyi idő és cikkváltás után most talán megszólalhatnának végre a telepítés felelősei is. Új titulussal, más párt kitűzőjét viselve ott kapaszkodnak ma is a volt tanácsi, téeszközponti, Grábgyári magasra betonozott székeikben. De kérem, hagyják el ezúttal "a minden a hatályos jogszabályi előírások betartása mellett történt" c. szlogent. Itt nem a papír, hanem a lakosság tűrőképességéről van szó, nem a szocialista jogszerűség, hanem az alapvetően elvárható gondosság szenvedett csorbát. Önös érdekek miatt. A beszűkült agyú tervezéssel, a védőtávolság alóli felmentés kierőszakolásával az egészségügy és a környezetvédelem legfontosabb elvét csúfolták meg.

A megelőzés elvéről és annak szomorú következményeiről beszéltem.