A gyárat 1990-ben bezárták, mert igen súlyosan szennyezte környezetét különbözõ nehézfémekkel, mint pl. ólom, cink, réz, kadmium, arzén, króm, nikkel, stroncium, higany, stb. Ezek a fémek megtalálhatóak a környék lakóházainak kiskertjeiben jelentõs mennyiségben, ezért a lakosság részére megtiltották a különbözõ növények termesztését, a megtermelt gyümölcsök fogyasztását, értékesítését. (Sajnos, a kártalanítás összege nem szerepelt, nem szerepel a tilalmi lista mellett.) 1991-ben a területileg illetékes önkormányzat felvállalt egy pert a lakosság érdekében a volt gyár ellen, ami a mai napig nem tart sehol. Hacsak az nem számít eredménynek, hogy az üggyel megbízott ügyvéd lakossági fórumon elmondta, addig a bíróság nem állapít meg kártérítési összeget, amíg nem történik meg a terület rehabilitációja. Mára (1999) a sokadik rehabilitációs tervet ismertették a volt gyár jogutódjai, de sajnos a megvalósulás, a kivitelezés hatalmas összege miatt fényévnyi távolságra van. (A megvalósítás tervezett összege 56 milliárd lenne, a gyárnak erre nincs 1 milliárdja sem.) Ugyanakkor 1997-ben három "szakminisztérium" egyedi határérték-rendeletben állapította meg Nagytétény talajának ólomtartalmát. Hangsúlyozom, hogy csak az ólomról beszél a rendelet. E rendelet értelmében lakóházakhoz tartózó kiskertekben az ország más területéhez képest a duplája is lehet a talaj ólomtartalma, de olyan területeken, ahol "csak" növénytermesztés van, ott a gyakorolt ólomhatárértéknek akár a háromszorosa is lehet, fenntartva a növénytermesztési korlátozásokat. Ugyanakkor gyermek, és egészségügyi intézmények területén meghagyták a gyakorolt, azaz elfogadott 100 mg/kg ólom határértéket. A rendelet melléklete tartalmazza az érintett ingatlanok utcaneveit, helyrajzi számait. (Ennyire egyedi.) A rendelet a 8/1997 KTM, FM, NM együttes rendelete, bárki megcsodálhatja, akár elrettentõ példaként is lehet emlegetni, hiszen a Horn Gyula által vezetett kormány csak ennyire volt képes.

Azonban nehogy bárki azt higgye, hogy Pepó Miniszter Úr alatt jobb a helyzete az itt élõknek. Mivel 1998. kora tavaszán az Országgyûlési Biztosok Hivatalához fordultam kérdéseimmel, a válaszukat megkaptam, mely egyúttal ajánlás a Környezetvédelmi Miniszter Úr felé. Az ajánlás megállapítja, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 18.§-a súlyosan sérült (az egészséges környezethez való jog), a hatóságok súlyos mulasztása miatt. A vizsgálat megállapítja, hogy a rehabilitációra a jogerõs határozat 1994. december 31. volt. (Mint tudjuk ez nem történt meg.) Ugyanakkor felkértem az illetékes önkormányzatot, hogy az ingatlanomat sajátítsák ki, mivel az ingatlanom rendeltetésszerûen, más hibájából nem használható. Az önkormányzat válasza elutasító, mondván nincs rá kellõ anyagi fedezet. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy talán az utcánkban nincs is olyan ház, ahol ne lenne valamilyen rákos halott. Vannak olyan ingatlanok, ahol házaspárok betegedtek meg ebben a halálos kórban. A tisztesség kedvéért meg kell mondani, hogy a statisztikai adatok ennek ellenére jobbak más kerületeknél, de változatlanul fenntartom azon véleményem, hogy a volt gyár közvetlen közelében rendkívül sok daganatos haláleset és más betegség fordul elõ. (Ennyit a statisztikákról, azok tisztaságáról.)

Természetesen azt már mondani sem kell, hogy miniszterünk rendre nem válaszol leveleimre, ha meg véletlenül mégis rászánja magát, akkor félremagyarázza a leveleim tartalmát. (Talán szándékosan?) A fejetlenségre jellemzõ, hogy Borbély helyettes államtitkár Úr egyik nap leír egy levelet, majd amikor rájön, hogy a levele tartalmát felhasználtam, gyorsan visszavonja levelét. (A levelében leírta, hogy nem a gyár területén lévõ 700.000 tonna nehézfém-hulladék a veszélyes hulladék, hanem a gyár környékén lévõ kiskertek ólommal szennyezett termõtalaja. Ezt a megállapítását azonnali hatállyal visszavonta, amikor megtudta, - hogy hivatkozva levelére - kértem a kisajátítást, mondván, senki nem kötelezhet arra, hogy veszélyes hulladékon éljek. (Szintén zárójelben kell megjegyezni, hogy a környék ingatlanainak beépítése, szabályos építéshatósági engedélyekkel történtek.)

Mint fentebb említettem, Nagytétényben van jogerõs határozat, de senki, egy hatóság, vagy a hatóságot felügyelõ "szakminisztérium" sem foglalkozik vele. Vajon miért? Talán azért, mert arra számítanak, hogy elõbb-utóbb kidõlünk a sorból, és akkor szabad a préda? Próbálkoznak, leírnak szakvéleményeket, de azok már a leírás pillanatában hamisak, használhatatlanok. Az OBH ajánlását, csak egy üres papírlapnak tekintik, ami csak arra jó, hogy elmondhassák, ilyen is volt. 1990 óta kérem, hogy ezen a területen végezzenek tisztességes statisztikai felmérést, hogy valós helyzetelemzést kapjunk a környék egészségi állapotáról, de erre soha nincs kellõ anyagi fedezet. A statisztikát pedig a kerület egészére készítik, mintegy 55 ezer lakóra számítva, míg a szennyezett területen élõk jelenleg csak 4-5 ezren vannak. Ezekre az emberekre nem vonatkozik az Alkotmány, a jogbiztonság, de kötelezõ az adók megfizetése, a honvédelmi kötelezettség, és minden más, ami egyébként az alkotmányban benne foglaltatik, mint kötelezettségek. Csak az egészséges környezethez, a tulajdonhoz való jog nem jár Nagytétény lakóinak. Vajon, miért?

A fentiekkel nem a jelenlegi kormányt kívánom szekírozni, de a tisztesség kedvéért el kell mondani, hogy a szennyezés felszámolására az MDF által vezetett kormány idején komoly elõrelépések történtek, és szinte karnyújtásnyira volt a mindenki számára elfogadható megoldás. Az MSZP által vezetett kormány idején az egyedi határérték rendeleten kívül más nem történt. (Csak a zsurki vodkagyár.) Most már viszont többet szeretnénk a jelenlegi kormánytól, a puszta szándéknál. Valódi megoldásokat várunk, és azt, hogy egyszer, s mindenkorra befejezzük ezt az ügyet. (Az elmúlt három parlamenti, és önkormányzati választás során Nagytétényben mindig a Metallochemiával lehetett nyerni. A következõ választást remélem már nem, arra mást találjanak ki azok, akik a választásokon megmérettetik magukat.

Összesöpörte a sok szemét közül: