Konferencia az EU-ban töltött 10 évről a civilek szemével

A Humusz Szövetség 2014.06.19-én kapta kézhez a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) levelét, amelyben felszólították arra, hogy a 2008-ban, a Norvég Civil Alaptól nyert forrásból megvalósított, pályázatunk összes dokumentumát szolgáltassuk be ellenőrzés céljából.
A digitális forradalom lehetne akár ünnep is hulladékmegelőzés szempontjából, ám sajnos közel sem ez a helyzet. Annak jártunk utána, hogy a digitális technikák térhódítása, vajon miként hatott a papírfelhasználásra, a hulladékkeletkezésre és általában a környezethasználatra.
A pályázat keretében fővárosi oktatási intézményeket – iskolákat és
óvodákat – láttunk el egyenként két darab komposztkerettel, illetve az
ott dolgozó felelősök (pedagógusok, gondnokok) vettek részt a
komposztkeretek helyes üzemeltetéséről szóló interaktív előadáson,
illetve a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok számára
tartottunk módszertani képzést.
Olyan működőképes vállalati gyakorlatokat kívánunk megosztani veletek, amelyek megfelelnek a Humusz hulladékmegelőzési és -csökkentési alapelveinek. Igen, ez itt a reklám helye!
Bútoraink bosszantó sérüléseit saját kezűleg is kijavíthatjuk, ha ismerjük a javításuk fogásait, és szerszámaink is vannak. Értékesebb régi bútordarabjainkat viszont inkább bízzuk műbútorasztalosra.
Zavar, hogy a szemétkupacok egyre nagyobbra nőnek körülötted, míg a zöld területek aránya egyre fogy? Szerinted se normális az az „eldobó” gondolkodás, hogy a természettől elvett értékes erőforrásokból főleg olyan termékek készülnek, amelyek aztán hulladékként végzik a környezetet szennyezve? Vagy hogy a globalizáció és a kiszolgáltatott gazdasági erőviszonyok miatt a magyar termékek kiszorulnak a piacról? Nos, ha egyetértesz azzal, hogy ez ellen tenni kell, és szeretnél tanulni, informálódni, megismerkedni számos gyakorlati tanáccsal, akkor nincs más dolgod: CSATLAKOZZ!!!
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-,
Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Jelentkezési határidő: 2014. május 23. (12.00 óra)
Az idei évben is népszerű volt a Fővárosi Önkormányzat által támogatott komposztos programunk, ahol számos óvoda és iskola pedagógusa és munkatársa szerezhetett elméleti és gyakorlati ismereteket a komposztálás témakörében.