Megelőzés

Retorika és valóság

Továbbra sem vesz tudomást rólunk a kormány. Hónapok óta próbálkozunk azzal, hogy kifejtsük véleményünket a készülő hulladékos vagy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvénytervezetekkel kapcsolatban, de a szaktárcák nem hozzák tudomásunkra sem ezek koncepcióit, sem a szövegeit.

Szeméthegyen innen, termékdíjon túl

A bonyolult, tetszõlegesen értelmezhetõ szabályozásokról, amelyekrõl a csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény és végrehajtási rendeletei nevezetesek, a KukaBúvár korábbi számaiban már beszámoltunk. A legújabb meglepetésekkel a jogszabályok alapján most kidolgozott pályázati és támogatási rendszer szolgál. Jelen írás szerzõje két termékdíj bizottsági ülésen vett részt, ahol e pályázati rendszerrõl kellett dönteni és több elég sajátos megközelítésrõl kíván az Olvasónak hírt adni.

Kibicnek KUSS!

Ki tudja miért, a Kormány egy teljesen új versenytörvény- javaslatot terjesztett a Parlament elé (a jogászok szerint a jelenlegi Vtv. az egyik legsikeresebb törvényünk). Na, de van ugyebár a jogharmonizáció - igazodunk az EU-hoz. Lehet, hogy a fejlett EU-országokban tényleg így néz ki a versenytörvény, csakhogy ott emellett a fogyasztóvédelemnek erõs hatósági és társadalmi háttere van, ott ismerik a verseny(reklám)etikát is. És ellentétben velünk vannak fogyasztóvédelmi és reklámtörvényeik is.

Oldalak