1. A hulladékégetés az „eldobós gondolkodásmódot” igazolja.
A hulladékégetés azt a látszatot kelti, hogy a hulladék „eltüntethető” ill. gazdaságosan ártalmatlanítható, így tehát nem kell visszafognunk a hulladéktermelésünket, a fogyasztásunkat. Gazdasági okokból egy hulladékégetőnek mindig nagy befogadóképességűnek kell lennie, működéséhez – akár messziről is – állandó hulladékutánpótlást kell biztosítani. Ez a fajta hulladékgazdálkodási mód háttérbe szorítja a hulladékmegelőzésre ill. csökkentésre irányuló törekvéseket. A cégek továbbra is a gyárthatják termékeiket, hiszen nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mi lesz ezekkel elhasználódásuk után, amint ugyanis az emberek kidobják a termékeket és csomagolóanyagokat, összegyűjtésükért és kezelésükért az önkormányzatok és az adófizetők állják a számlát.
2. Az égetéssel energiát és
másodnyersanyagokat pazarlunk el.
Az égetés során a potenciális nyersanyagoknak csak az energiatartalmuk hasznosul részben, az anyag gyártása során befektetett energia elvész. A hulladékok elégetésével több energiát semmisítünk meg, mint amennyit nyerünk, ráadásul az égetőművekben termelt elektromos áram jelentős részét sokszor maguk a létesítmények fogyaszthatják el. Mennyi energiát termelnek az égetőművek? Ha az Egyesült Államok az összes kommunális hulladékát elégetné, akkor is kevesebb mint 1%-kal járulna hozzá az ország energiaigényéhez. Ezzel szemben az újrahasznosítás energiát takarít meg azáltal, hogy csökkenti az elsődleges erőforrások iránti igényt. Az újrahasznosításhoz szükséges gyűjtés, feldolgozás és szállítás általában kisebb energia felhasználással jár, mint azok a folyamatok, amelyek elsődleges nyersanyaggal látják el az ipart (pl. kitermelés, finomítás, szállítás és feldolgozás). Összességében, ha az anyagokat égetés helyett újrahasznosítjuk, átlagosan 3-5-szörös energiamennyiség takarítható meg.
3. Égetés során a hulladék nem vész el, csak átalakul… egészségkárosító anyagokká.
Az égetőművekből származó szennyezés hátrányosan érinti mind a létesítményben dolgozó, mind a közelben és távolabb élő emberek egészségét. Ráadásul a szennyezés az érintett növény- és állatvilágot is károsíthatja. Számos tanulmány számolt be arról, hogy az égetőművek közelében élők között megnövekedett a rákos megbetegedések, légzőszervi problémák és születési rendellenességek előfordulása. Más tanulmányok azt jelzik, hogy az égetőművektől nagy távolságra élő népesség is ki lehet téve a szennyezés hatásainak pl. szennyezett növényi vagy állati termékek fogyasztása miatt.
A hulladékégetők veszélyes anyagokat, többek között dioxinokat, nehézfémeket, nitrogén-oxidokat, kén-oxidokat, koromszemcséket és számos illékony szerves vegyületet bocsátanak ki a légkörbe. A keletkező kén-dioxid és a nitrogén-oxidok a szárazülepedés és a savas esők keletkezésében, a szén-dioxid a globális felmelegedésben játszik nagy szerepet.
A szilárd anyagok nehézfémeket tartalmazó por és pernye formájában távozhatnak a rendszerből, ezek szintén komoly egészségkárosodást okozhatnak. A dioxinok rákkeltő és el nem bomló szerves szennyező anyagok, a tudomány által ismert anyagok közül a legmérgezőbbek közé tartoznak. A dioxinok rendkívül stabil molekulák, a kiáramló gázok lehűlése után újraképződnek. Ezt nevezik a dioxinok égés utáni képződésének. Az égetőművekből származó dioxin-kibocsátás legnagyobb része ilyen égés után képződő termék. Az égetőket sem a magas hőmérséklet, sem a „környezetvédelmi” berendezések nem tudják biztonságossá tenni. A kommunális hulladékégetőkben keletkező pernye is veszélyes hulladék, és a salak is nehezen megjósolható öszetételű.
Azt, hogy az égetők által okozott egészségkárosodások a társadalomnak mennyibe kerülnek, ritkán foglalják bele a gazdasági elemzésekbe. Ezek persze nehezen számszerűsíthetők, de nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, ha gazdaságossági elemzésekben gondolkodunk.
4. A kéményből távozó füstgáz pontos összetétele nem ismert.
A hulladékégető tűzterében ellenőrizhetetlen kémiai folyamatok játszódnak le: az állandóan változó összetételű, nedvességtartalmú hulladékban lévő vegyi anyagok reakciója követhetetlen. A kéményből távozó füstgáz pontos összetétele nem ismert, csak néhány alkotójáról vannak adataink, ezért tisztításuk is nehézségekbe ütközik. Természetesen folyamatosan ellenőrizni kell a legfontosabb szennyező anyagok kibocsátását, ez azonban nagyon költséges és csak kevés ország rendelkezik megfelelő technikai eszközökkel pl. az alacsony koncentrációjú dioxinok és furánok mintavételéhez és elemzéséhez.
5. A hulladékégetők nem munkaerő-, hanem tőkeigényes beruházások.
Az égetés tőkeigényes technológia, amely kevés munkaerőt igényel. Az USA-ban – ha a kezelt hulladék mennyiségét vesszük alapul – a válogatás és az újrahasznosítható anyagok feldolgozása 11-szer több munkahelyet teremt, mint az égetés.
6. Az égetés az egyik legköltségesebb
hulladékkezelési megoldás.
Az égetés rendkívül bonyolult technológia, amely komoly tőkebefektetést igényel, és magas üzemeltetési költségekkel jár. A Világbank 2000-ben készült jelentése szerint egy égetőmű felépítése és üzemeltetése legalább kétszer annyiba kerül, mint egy hulladéklerakó. Az újrahasznosító és komposztáló létesítmények sokkal olcsóbbak, mint az égetőművek. Ez gépesített és nagyobb munkaerő-igényű megoldásokra egyaránt igaz. A komposztáló berendezések még kevesebbe kerülhetnek, mint az újrahasznosítási munkafolyamatok. A komposztálás történhet nagyon kis méretekben és alacsony technikai szinten, sor kerülhet rá a lakók kertjében vagy települési szinten. A nagyobb komposztáló berendezések lehetnek ugyan technológiaigényesek, de még mindig környezetkímélőbbek, mint az égetők.
7. A hulladékégetők nem váltják ki a lerakókat.
A hulladékégetés során rendszerint veszélyes hulladék keletkezik (pl. a salak), amit veszélyeshulladék-lerakókon kell(ene) elhelyezni. Lerakókra tehát égetés esetén is szükség van – ez természetesen tovább növeli az égetés költségeit.
8. Az égetés központosított hulladékkezelési rendszert igényel.
A nagyon nagy égetőművek rendszerint nagyvárosokat vagy földrajzi területeket szolgálnak ki, és működésükhöz szükség van hulladék átrakó állomásra. Így tehát a szállítók a hulladékot a legközelebbi átrakó állomásra továbbítják, ahol a hulladékot az égetőművekbe közlekedő nagyobb járművekre rakják át. Az átrakóállomások, bár általában alacsony technikai szintet igényelnek, növelik az égetési rendszer költségeit. Emellett a szállítási folyamatok zajosak, növelik az utak teherforgalmát, és a levegőszennyezést is.
9. Az égetés akadályozza az újrahasznosító ipar, az újrahasználati rendszerek, valamint a szelektív gyűjtés (ki)fejlődését.
Az égetők rendszerint felélik a kommunális hulladékok kezelésére szánt összegeket, így általában kevés pénz marad az újrahasznosítási és komposztáló programokra. Az égetés egyébként sem igényli a szelektív gyűjtés bevezetését.
Magyarországon az újrahasznosító háttéripar és a szelektív gyűjtés még csak most kezd kialakulni, az újrahasználati rendszereket éppen most építik le. Nagy szükség lenne ezek támogatására. Ha azonban a források jelentős részét új égetők és a lerakók építésére használják, a környezeti szempontból kedvezőbb újrahasznosító ill. újrahasználati rendszerek sorsa megpecsételődik.
10. Az égetők pénzügyi nehézségeiket sokszor a lakosokkal fizettetik meg.
Az égetés szinte biztosan megnöveli a kommunális hulladékkezelés költségeit. A háztartási és üzleti hulladékok termelőinek kell állniuk a megnövekedett költségeket.
Ha egy égetőműbe kevesebb hulladékot szállítanak, mint amekkora mennyiség feldolgozására tervezték, az a kapacitás kihasználatlanságához, azaz gazdaságtalan működéshez vezethet. Erre az eshetőségre felkészülve az égetők üzemeltetői gyakran „szállíts vagy fizess!” típusú szerződésekbe kényszerítik a településeket, ami azt jelenti, hogy ha a település   nem tud egy megszabott hulladékmennyiséget biztosítani, akkor a településeknek „kártalanítást” kell fizetniük az égető számára.
További probléma lehet, hogy az égetőművek védelmezői gyakran túlbecsülik az energia eladásából várható bevételeket, ennek eredményeként a létesítmény üzemeltetésének tonnánkénti költsége a vártnál nagyobbnak bizonyul. Az USA-ban számos égetőmű projekt került bajba, mert a program kidolgozói túlbecsülték a várható energia bevételeket, vagy a helyi közszolgáltatók nem akartak az égetőműtől elektromos áramot vásárolni. Az égetőmű üzemeltetői a hiányt úgy tudják „bepótolni”, hogy az égetésre hivatkozva magasabb szemétdíjakat vetnek ki, vagy pedig az előállított villamos energiáért magas árat kérnek.

Forrás: http://www.no-burn.org/
resources/library/RuiF.pdf