Pedagógusok
Felhívás ifjúsági cserén való részvételre

Résztvevőket és egy csoportvezetőt keresnek a 2013. június 10. és 20. között sorra kerülő nemzetközi programre (az utazási napok ezen felül számolandók). A Macedóniában megszervezésre kerülő cserére többek között Máltáról, Olaszországból, ill. Bulgáriából is érkeznek majd résztvevők.
A mi gólyánk rajzpályázat

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Rajzpályázatot hirdet gyerekek számára: A mi gólyánk címmel. Várják óvodások, általános iskolások alkotásait.
6. Gyerek ARC pályázat

Melyik gyerek ne örülne, ha viszontlátná rajzát óriás méretűre nagyítva a Millenáris parkban? Kedves felnőttek! Szóljatok a gyerekeknek, hogy már lehet pályázni a 6. Gyerek ARC-ra! HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket! A pályázatok leadási határideje: 2013. április 30.
Cetelem Zöldsuli 2013
Indul a Közösségi Tanulókert Hálózat programsorozat!

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat III. szakosztályának keretéből ismét megvalósuló projekt az ország szinte egész területét lefedi. A teljes lista közlésén túl az egyes programokról, azok tartalmáról eseménynaptárukban olvashat.
„Erdei iskoláról erdei iskolában - saját élmény alapú továbbképzés”
Hulladékmegelőzés a felsőoktatásban, szakmai kutatások elősegítése
A hulladékmegelőzés lényege az erőforrások takarékos használata - ennek az elvnek az érvényesítése áll a Humusz másfél évtizedes működésének középpontjában. 2012 novembere és 2013 márciusa között a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. évi Zöld Forrás pályázatának támogatásával ezt az üzenetet közvetítettük számos csatornán keresztül a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Read more about Hulladékmegelőzés a felsőoktatásban, szakmai kutatások elősegítése



































Változott a RoHS-szabályozás

Újabb „ronda” rövidítés, amelyről talán még nem hallottunk. Pedig a RoHS-szabályozás (Restriction of Hazardous Substances, azaz a termékek veszélyesanyag-tartalmának korlátozása) bevezetéséről már a 2002/95/EK irányelvben döntött az Unió. Hazánkban a vonatkozó rendeletet 2006. július 1-től kell alkalmazni (16/2004 (X.8.) KvVM rendelet).