Lakosság

A karácsony és az év vége sokaknál nemcsak a szeretet, hanem a vásárlás időszaka is – ilyenkor kerül otthonainkba a legtöbb új tárgy, köztük rengeteg elektronikai eszköz. De mi történik ezekkel később? Javítjuk őket vagy inkább újat veszünk? Fenntartható-e ez a működés, és hogyan lehetne csökkenteni a fogyasztás környezeti terhét? Erről beszélgetett a Zöldhang Fidrich Róberttel, a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetőjével.

Németország, Ausztria és Litvánia közös erővel próbálja kizökkenteni az Európai Bizottságot a kivárásból. A három ország azt szeretné elérni, hogy az Unió végre hozzon egyértelmű döntést az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó betétdíjas rendszerek bevezetéséről. A tét nem kicsi: a környezetvédelem mellett a tűzbiztonság és a kritikus nyersanyagok visszanyerése is kockán forog.

Péntek este „fehér füst” szállt fel az EU Tanácsának épületéből: a tagállamok és az Európai Parlament tárgyalói politikai megállapodásra jutottak az új, roncsautókról szóló rendeletről (End-of-Life Vehicles Regulation). A döntés alapjaiban forgatja fel az autógyártást: minden új kocsinak negyedrészben hulladékból kell készülnie.

A karácsony a szeretet ünnepe, a hulladékgazdálkodóknak viszont komoly kihívás. A brit önkormányzatok nem bízzák a véletlenre, mert összehangolt lakossági kampányt indítottak, hogy elejét vegyék az ünnepi „wish-cycling” jelenségnek. A legfőbb ellenség idén a csillámos csomagolópapír és a rossz helyre dobott fenyőfa.

A mikroműanyagok mára mindenütt jelen vannak, így a világ strandjain is. Apró méretük miatt azonban a homokból szinte lehetetlen összegyűjteni őket, ami számos súlyos környezeti problémához vezet.

A Z generáció ma már nemcsak a divatot alakítja, hanem a fenntarthatósághoz való viszonyát is formálja.

Évtizedek óta azt sulykolják belénk: ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot, megmentjük a bolygót. Egy friss, átfogó kutatás azonban most hidegzuhanyként hűti le a kedélyeket. A Pew Charitable Trusts legújabb jelentése szerint az újrahasznosítás önmagában szélmalomharc. Ha 2040-re valóban fel akarjuk számolni a műanyagszennyezést, ahhoz nem jobb kukákra, hanem a fogyasztói szokások teljes átalakítására és az „eldobható” kultúra végleges felszámolására van szükség.

Gyakorlatilag nincs megállás, pedig van megoldás

Miközben az Európai Unió a világ legszigorúbb környezetvédelmi céljait tűzte ki zászlajára, a háttérben csendes katasztrófa zajlik. Az európai újrahasznosító üzemek sorra zárnak be, mert képtelenek versenyezni az Ázsiából érkező, gyanúsan olcsó „újrahasznosított” műanyaggal. A szakma megelégelte a helyzetet, azonnali piaci védelmet követelnek Brüsszeltől.

Mindenki ismeri a csipszes zacskókat, a csokipapírokat, a kávés tasakokat. Könnyűek, olcsók, és szinte lehetetlen őket újrahasznosítani. Eddig. Az osztrák fővárosban ma záruló csúcsértekezleten Európa vezető csomagolóipari óriásai és a jogalkotók egyetlen célért gyűltek össze: hogy megmentsék a „rugalmas műanyagot” a betiltástól, és megfejtsék, hogyan lehet a hulladékégető helyett a körforgásban tartani ezeket az anyagokat.