Termelői piac a lakótelep közepén

A XI. kerületi önkormányzat megmutatta, hogy van reális alternatíva a kereskedelem multikra redukálódott világával szemben. Egy lakótelep közepén is lehet igénye valakinek arra, hogy egyenesen a termelőtől vegye a földből
kihúzott friss zöldséget vagy házi készítésű élelmet. Ezt
pedig igenis ki lehet elégíteni.
A pénz önmagában nem érték. Amikor a pénz a közösségen belül körbejár, az értéket az jelenti, amit érte adunk,
majd érte kapunk. Normális esetben (a tőzsdét nem számítom ide) az értéket mindig az jelenti, amit a pénzért cserébe kapunk. Normális esetben a pénz csak egy közvetítő.
Ebből már az is érthető, hogy a pénz a közösség egy fontos
erőforrása, tehát lényeges, hogy a közösség gyakorolja fölötte a kontrollt.
Aki jobban ismeri a Humusz Házat, többször láthatta a teli
bigbag zsákokkal megpakolt furgont, vagy találkozott már
két vidám „melósruhás”, feltűnő majd eltűnő emberrel a
padláson, esetleg hallotta, hogy a Fiúk elköltöztek, de köszönik, jól vannak Érden. Kik a Fiúk, mit csinálnak és egyáltalán hogy született a Humusz Recycling Kft.? Sziromi-Nagy Tamással és Rozgonyi Zoltánnal beszélgettem.
Az elmúlt hetekben több nemzetközi zöld szervezet is
megkongatta a vészharangot. Újabb és újabb égetők épülnek Európa szerte, de sok helyütt már nincs elég hulladék.
Ezek az égetők tudatosan a biohulladékok és az újrahasznosítható hulladékok elégetésére pályáznak. És egyelőre az
Európai Bizottság partner ebben.
Az egyetemi adminisztráció során temérdek mennyiségű
papíranyag keletkezik. Zöldíteni vágyó hallgatók és civil
önkéntesek ötlete nyomán született a takarékos megoldás:
az Újrapapír Program.
Elkészült a Kormány előterjesztése a Nemzeti Környezettechnológiai
Innovációs Stratégiáról, melyet véleményezésre bocsátott a
Vidékfejlesztési Minisztérium.A tervek olyan környezetvédelmi ipar
megalapozására irányulnak, ami növeli a foglalkoztatást, az ország
versenyképességét.